22.rész - A sors, az sors.

Dobpergést kérek.... éééééss.... VISSZATÉRTEM :D Juhú, lehet pezsgőt bontani, mert végre rá tudtam venni magam arra, hogy 22:48-tól írjak egy 22.-ik részt :3 Csak nektek, persze azért a légyirtóval a kezemben állok készenlétben az én kis támadóim ellen... 
Amit tudnotok kell, mielőtt még meglepődnétek, igen, az írásmódom egy kicsit változott, hála a climbingthewalls blogomnak.
Én erről nem nagyon tehetek, teljesen más a történet, a karakterek, nekem meg alkalmazkodnom kell. 
Ja és még valami: szeretném ha kommentár formájában leírnátok, mi a véleményetek erről a blogról, mi az, ami késztet arra, hogy újra és újra elolvassátok a részeket. Nagyon hálás lennék ezért. 
Bocsi a rövid és unalmas részért, de be kell lendülnöm még.
Jó olvasást ♥ 

Az ölembe fektetett gitárt hangolgattam, amivel erőszeretettel szokott Louis rockeresdit játszani, aminek általában az a vége, hogy újra kell húroznom szerencsétlen hangszert.

A turnébuszban ültünk mindannyian, elhagyva a negyedik fellépőhelyünket. A fiúk, Regi, Ádám és én. El sem tudtam képzelni, mi fog rám várni a következőkben. Csak találgatni tudtam, miszerint majd jó lesz minden, megfogok érteni mindent, és ez a kis kiruccanás majd valahogy beolvaszt a többiek közé. Tudom, múló dolog minden, de azért, ha az ember elől titkolnak valamit, eléggé aggasztó. Én már csak tudom .
- Nessa, anyud keres - nyújtotta felém hirtelen Harry a telefonját.
- Édes istenem, de jó, hogy hallom a hangod. Ugye még élsz?! - kétségbeesetten, szinte már hisztérikázott anya.
- Nem, elütött a busz - forgattam a szemeimet, mire Harry mosolyogva megrázta a fejét.
- Édes lányom, ezzel nem illik szórakozni - váltott át komolyabb hangra.
- Nyugi, élek még, minden rendben, körülbelül fél órája hagytuk el Manchestert. Most majd Boltonban éjszakázunk, holnap este pedig ott is lesz koncert.
- Láttam a videókat - éreztem, ahogy elmosolyodik. - Istenem, el sem tudod képzelni, milyen büszke vagyok most rád!
- Én is magamra - vigyorogtam. Hirtelen valami csörrenést hallottam.
- Nessa, segíts - hallottam Harry hangját pár másodperccel később, aki Louis vérző kezét próbálta megmosni.
- Azt hiszem, most mennem kell, mert lassan már Louis lesz az, aki nem fog élni - nevettem.
- Rendben. Vigyázz magadra, szeretlek.
- Oké, szia Anyu - köszöntem el, és gyorsan letettem a telefont, zsebre vágtam, majd gyorsan a fiú megmentésére siettem.

- Komolyan nem hiszem el... - Éppen Lou sebeit fertőtlenítettem, és hitetlenül hallgattam a beszámolóját.
- Nem értem. Miért tartasz magadnál bicskát? - kérdezte Niall.
- Szerintem ő maga se tudja - morgott, szokásához híven Adam.
- Szerintem meg senki nem kíváncsi rád - vágott vissza Harry. Ja, igen. Elfelejtettem megemlíteni, hogy a két hét alatt folyamatosan egymás vérét szívták, ami már mindannyiunkat untatott.
- Szerintem meg befejezhetnétek - szólaltam fel én is az ügy érdekében.
- Szerintem ez nem a te dolgod - nézett rám szúrós tekintettel Adam.
- Szerintem mind a hárman befoghatjátok végre - vágódott közénk Regi is.
- Szerintem kell nekem egy tükör - indult el a tőlünk legtávolabb eső pont felé Zayn. Szemmel láthatóan menekült. Nem csodálom, eléggé megfagyott körülöttünk a levegő.
- Szerintem én éhes vagyok - követte Niall barátját.
- Szerintem elállt már a vérzésem. Mentem - állt fel kezeit felemelve Louis, majd ő is arrébb állt.
Harry mérges pillantásokat lövellt Adam felé, aki úgy látszik, megelégelte.
- Na, mi van? Nem tudod elfogadni a tényt, hogy még egy ideig boldogítalak titeket? - kezdett elfajulni a dolog.
- Te meg azt nem vagy képes elfogadni, hogy Nessa velem jár... - zsörtölődött Harry.
- Ácsi! Most minek kell engem is bekavarni? - fordultam a két srác felé, mire a göndör hajú megragadta a karom.
- Tanulj meg veszteni végre - húzott el Harry, majd Adam megadta a végszót, de azt inkább felém intézte.
- Ne dőlj be neki, Nessa. Nagyon megfogod járni. A sors az sors. Nem tudsz ellene tenni, igaz, Harry? - szemeiben felcsillant valami. Valami olyan, ami azt sejteti, hogy tartogat még meglepetéseket, és nála van az ütőkártya.
Harryben megfagyott a vér is, legalábbis a reakciójából ezt lehetett levenni. Megszorította a karomat, majd újra Adam felé fordult, de nem nézett rá.
- Nem tudok semmit sem tenni, igazad van. - Hangja halk volt, és éreztem, hogy tart valamitől. - De én menekülni akarok - felemelte fejét, és egyenesen a srác szemeiben nézett. - És nem te fogsz megállítani. Ezt mindketten tudjuk.
Ha eddig nem hittem azt, hogy kívülálló vagyok, akkor most aztán végleg sikerült elhitetniük velem, hogy két külön világban élünk, és én az övékébe soha nem fogok beletartozni. Kezemet kirántottam Harry szorításából, és ott hagytam őket, miközben imádkoztam azért, hogy mihamarabb odaérjünk a hotelbe.

A szobafelosztás egyszerűen nézett ki. A hat srác együtt, Regi meg én egy szomszédos szobában. Miután lefürödtünk, fáradtan esett be barátnőm az ágyba. Én csak leültem az ágy szélére, és látványosan kezdtem szenvedni. Sóhajtoztam, a telefonomat bámultam, kinéztem az ablakon, és a többi cseles trükkömet bevetve próbáltam felhívni Regi figyelmét.
- Látom, van valami baj. Mesélj. - Végre. Azt hittem egész éjszaka meresztenem kell a szemeimet mindenfelé.
- Egyértelműen a fő bajom Harry és Adam. Egyszerűen nem vágom, mi van közöttük, ráadásul ma felvillantak bennem azok a pillanatok, mikor szó szerint megtiltottad, hogy szerelmes legyek Adambe, aztán még figyelmeztetett is arra, hogy vigyázzak Harryvel, és ezt még tetőzte a mai nap is.
- Tudom, nem ilyen tanácsot vársz tőlem, de beszélj Harryvel. Mondd meg neki, hogy téged ez aggaszt, szeretnéd tudni, mi ez az egész. Veszteni semmit nem veszthetsz - mosolygott biztatóan felém.
- Holnap letámadom - sóhajtottam. - Jó éjt - mondtam, és a beledőltem az ágyba.