Heyho (let’s go :D) meghoztam a hatodik részt is :) bocsánat hogy ennyit ugrok az időben, de hát ésszerű lenne már belekezdeni a történet javába, nem? : D köszönöm az eddigi komikat, aranyosak vagytok ^^ a következő rész 10(!!!) komment után jön:D nem vagyok követelőző típus, de ha huszonvalahányan meg tudjátok nézni a részt, egy komit igazán dobhattok, nem?:$ szóval 10 komi és jelentkezek a hetedik résszel, amilyen gyorsan csak tudok ;) jó olvasást. jó olvasást. xoxo♥
Július 1.-e, péntek reggel van. Pár órával ezelőtt, pontosan 5 órakor robbantott ki anya az ágyból, mondván van egy kis pakolni való még. Nagy nehezen felkeltem és segítettem dobozokba csomagolni a megmaradt apróbb dolgokat, majd levinni a garázsba.
Holnap fogunk Londonba utazni, megnézni a házat és a sulit is, mert el kell intézni pár papírt, és annak ellenére hogy apának angol elődei voltak, egyáltalán nem tud angolul, ahogy a német származású anyám se, így hát én vagyok az egyetlen esélyük, hogy bárkivel is szót értsenek!
Amúgy nagyon kíváncsi vagyok már az új házunkra. Anya semmit nem mondott róla, képet se mutatott, csak annyit árult el, hogy imádni fogom! Bár nem tudom ő miket ért az ’imádni való dolgok’ alatt, de nemsokára kiderül!
- Vani! Elmegyünk anyáddal a költöztető kocsit lerendezni! Két óra és jövünk! – dugta be apa a fejét a szobámba.
- Rendben.. Amúgy meg, nem Vani vagyok… - morogtam. Utálom ha Vaninak vagy Vanesszának hívnak! Nessza a becenevem, tessék azon hívni!
- Rendben, rendben! – hagyta rám ennyivel apu, és mielőtt még begőzölhettem volna, becsukta az ajtót.
Ahogy körbe néztem a szinte már teljesen üres szobámban, valami furcsa érzés ragadott magával!
Emlékszem, hogy általános iskolás koromban utáltam itt élni! El akartam bármi áron költözni innen… De ahogy teltek az évek, minden egyre jobb lett. Felvettek egy erős gimibe, lettek jó fej osztálytársaim, akik egyben a legjobb barátaim lettek, a szüleim kapcsolata is javult, annak ellenére hogy apa ritkán volt itthon, röviden összefoglalva minden egész jól alakult! Erre most itt hagyom magam mögött mindezt…
Pár évvel ezelőtt még mindenféle álmom volt, hetente voltak újabb kedvenc külföldi városaim, ahova költözni akartam, lettek új hobbijaim, de ennek is vége. Egy célom maradt. London. Semmi más!
A szoba egyik sarkában ott feküdt eldöntve a fekete gitártokban a gitárom. Odamentem, kivettem belőle a hangszert, és leültem egy dobozra.
Először csak némán nézegettem a gitárt… Egészen kicsi voltam még amikor kaptam, és hát, mit ne mondjak, az évek kicsit megviselték! Anya fel is ajánlotta, hogy vesz egy újat, de ragaszkodom ehhez!
- Nos.. Lássuk csak. – lehajoltam a tokhoz, és az egyik rejtett zsebéből kihalásztam a fehér pengetőmet, majd random elkezdtem játszani dalokat, és néhol beleénekeltem pár sort.
Ez így ment több mint három órán keresztül, mikor már gyanússá vált a sok susmus a szobám ajtaja előtt, a lehető leghalkabban letettem a gitárt, odalépkedtem az íróasztalomhoz és a rajta lévő zenedoboznak elkeresztelt fehér műanyag tárgyból kivettem a furulyámat, és egy nagy levegővétel után belefújtam! Az ajtó előtt álló hallgatózó közönségem mozgolódásba kezdett, szóval minden bizonnyal sikerrel járt a merényletem.
- Tudjátok van szép kicsi kezetek, tudtok kopogni, és után bejönni. Nem szükséges a jelenlétetekkel megtisztelni a folyosót! – kiabáltam ki, mire felnevettek. Rögtön megismertem őket.
- Hello Miss. Music – lépett be az ajtón Évi.
- Hát ti? – rohamoztam meg őket mosolyogva. Nem hittem volna hogy eljönnek!
- Neked is szia. – ölelt át szemet forgatva Peti.
- Héhé! – hallottam Évi sértődött hangját mellőlünk. – Én akartam először megölelni! – nyavalygott, mire felnevettünk. Igen, ő Évi! Az örökös kisgyerek. :)
- Eljössz velünk a cukrászdába? – kérdezte mosolyogva Bence.
- Hányan vagytok még? – tettem fel az előbbi kérdésre nem válaszolva az én kérdésemet. Mivel az ajtómban csak hárman álltak, biztos voltam abban, hogy a fél osztály a ház előtt vár.
- Sokan. – felelte Bence és sunyin elmosolyodott. Tudtam! És lám, ahogy összeszedtem a cuccomat, és levágtattunk a lépcsőn, megpillantottam jó pár embert az ajtóba tömörülve.
Személy szerint Gábor és Kíra ölték egymást, Arnold éppen az ősrégi óráját törölgette unottan, Évi ikertestvére Ági próbálta kibékíteni a mostohatesókat, miközben Tamás a legújabb telefonján pötyögött valamit. Ezek mellett még jó páran ott voltak az osztályomból.
- Hello srácok. – köszöntem mikor leértünk a csigalépcsőről.
- Indulhatunk végre? – nézett fel Arnold, mire elmosolyodtam. Furcsa volt könyv nélkül látni társaságban. Általában messziről elkerül minket, de lehet még is volt benni annyi tisztelet, hogy eljön megnézni élek-e még. :)
- Persze, csak ne pattogj annyit. – ment el mellette Peti.
- Várjatok! Felhívom anyát! – álltam meg a cukrászda ajtaja előtt, és tárcsázni kezdtem anyu számát, mikor megcsörrent a mobilom. Hirtelen a szívbajt hozta rám, de mikor megláttam a nevet, kicsit lenyugodtam.
- Miben segíthetek? – kérdeztem halál komolyan.
- Oh, elnézést, azt hiszem rossz számot hívtam… - hebegett Harry
- Vicces vagy. – nevettem – Mizu? Miért hívtál? – tértem rá a lényegre.
- Köszi, jól vagyok. És te? – mondta, és biztos voltam benne hogy mosolyog.
- Csak úgy nem hívsz fel napközben! – húztam fel a szemöldökömet.
- Jó, oké. Lebuktam. – nevetett – Igazából stúdió szünet van és kilógtam egy kicsit friss levegőt szívni, és … - terelte a témát, mire a szavába vágtam.
- Mit akarsz? Nyögd ki! Nem szükséges a felesleges rizsa… – mosolyogtam. Az ajtóban Évi értetlenül meredt rám, és nem tudta hova rakni azt a tényt, hogy angolul dumálok.
- Baj, hogy hallani akarom a hangod? – kérdezte komolyan. Ez meglepett.
- Öh… nem.. Bocsi. – hebegtem össze-vissza megszeppenten. Oké, ez valami ’romantikus’ pillanat is lehetett volna, ha a hangja nem rémiszt meg!
- Ne haragudj, csak nagyon kiakasztottak a srácok bent.. – sóhajtott.
- Mivel? Történt valami?
- Ja, nem! Csak a szokásos… - sóhajtozott.
- Oké! Mi bajod? – miért kertel ennyit?
- Miért lenne bármi bajom? – kérdezte és tisztán éreztem a hangjából hogy éppen világfájdalma van.
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam mikor vagy totál kész! – mosolyodtam el keserűen.
- Rendben! A szitu az, hogy tengernyi munkák van, ezért nem tudunk találkozni augusztusig… - vázolta fel a másodperc töredéke alatt a helyzetet, mire szemeim elkerekedtek, és szám lebiggyedt.
- Komolyan?? – nyavalyogtam hitetlenül.
- Igen, sajnálom… - Harry hangja is szomorú volt.
- Ez nem ér! – tőrt elő belőlem a kisgyerek énem! Annyira vártam már a találkozást! Úgy volt megbeszélve, hogy elénk jönnek majd a reptérre a srácokkal 22.-én!
- Tényleg nagyon sajnálom, de így alakult!
- Értem… - zártam le a témát. Szomorúan felnéztem az égre, majd mikor tekintetemet a cukrászda felé emeltem, megakadtam Évi kétségbeesett arcánál. Lefogtam a telefont majd elmosolyodtam. – Majd mesélek. Ne aggódj! – nyugtattam
- Mennem is kell… Ennyit szerettem volna! Majd este még hívlak, szia. – és ki is nyomta a telefont.
Zárásig voltunk a cukrászdában, és egy-egy süti mellett mindenféléről dumálgattunk. Persze hogy állandóan a költözésről beszéltek, és a ’mennyire fogsz hiányozni’ szöveggel, mazochista módon kínozták magukat, míg le nem állítottam őket. Ez után oldottabb hangulatban indultunk el erre-arra a városban.
Sikeresen hazaestem 11-re. De amikor benyitottam a konyhába, egy szikrákat szóró szempárral megáldott apukával és egy sóhajtozó anyukával találtam szemben magam.
- Meg szeretném kérdezni, még is hol a büdös picsában császkáltál 11 óráig! – tette karba mérgesen apa a kezét.
- El szeretném mondani – kezdtem el a visszabeszélést – hogy a 16-ot töltöm nem 22 nap múlva, e mellett azon a napon húzunk el az országból, így hát vettem a bátorságot, és a barátaimmal töltöttem egy kis időt, de elnézést hogy nem hívtalak titeket minden órában, és nem tettem helyzetjelentést! Ígérem Londonban ki sem mozdulok a házból… - szemtelenkedtem, mire anya elmosolyodott. Apa ilyen. Túl aggodalmaskodó fajta, de csak pár éve kezdte el túlzásba vinni a dolgokat, amint beléptem a tini korszakba. Ilyenkor visszadumálok neki és lenyugszik. Általában.
- Tinik… - morogta és kikerülve engem elhagyta a helységet.
- Milyen volt? – kérdezte anya. Leültem mellé.
- Jó. Jó volt beszélgetni velük. Ők fognak legjobban hiányozni. – mosolyogtam kelletlenül.
- Tudod, el kell engednünk a múltat, hogy lehessen jövőnk. – mosolygott biztatóan, majd felállt, nyomott egy puszit a homlokomra és ott hagyott.
* Szombat, Július 2.-a *
- Nessza! Indulhatunk? Lefogjuk késni a gépet!! – sürgetett anya a szobám ajtajában toporzékolva.
- Megyek már!! – morogtam, és egy mozdulattal magamra vettem a fehér kardigánomat és már indulhattunk is. Hajnali négy óra van. Komolyan mondom, a szüleim megőrültek! Eltervezték, hogy azzal a repülővel megyünk Londonba, ami Pestről indul fél kilenckor. Ez rendben lenne, ha a fővárosban laknánk! De mivel a déli határhoz közel élünk, és három órát kocsikázhatunk, kelhettem három órakor! Mondhatom szép…
Sosem repültem még, így hát amikor a reptérre értünk, elakadt lélegzettel kapkodtam a fejem össze-vissza, és szerettem volna mindent memorizálni két perc alatt. Ebből annyi sült ki, hogy a reptéren lévő emberek előtt totál hülyét sikerült csinálnom magamból!
Amikor megkezdtük a felszállást, kezdtem beparázni. Fogalmam sem volt milyen érzés repülni, és egy jól elfuserált hajóút utáni élményeimre támaszkodva egyfolytában kérdezgettem anyát, hogy ’ugye nem fogom magam elhányni?’, ’túl fogom élni az utat?’.
Anya persze megnyugtatott, hogy a hajóút után is azért hánytam, mert elrontottam a gyomromat. Komolyan, ki veszi ezt be? Főleg hogy semmit nem ettem akkor… Na mindegy.
Az út körülbelül 2 és fél óra volt, de annyira lekötött a felhők bámulása, és a Harryvel való sms-zés, hogy egy pillanat alatt elrepültek a percek.
- Akkor most merre? – nézett körbe tanácstalanul apa, amint kiértünk a reptérről.
- Ez így jó lesz… - jegyeztem meg nevetve
- Istenem… - morgott anya, majd előttünk elindult.
Közel egy óra bolyongás után megérkeztünk egy nagyon nagy, barna, régi módi házhoz.
- Régen itt élt a nagyi. – mosolyogva nézett a házra anyu.
- Ez lesz a mi házunk?? – kérdeztem totál ledöbbenve, mire anya csak bólintott egyet. Ez a ház.. Egyszerűen… - Imádom!! – fakadtam ki – Hány szobás? Emeletes? Van kert hozzá? – kérdezgettem.
- Mindjárt meglátod! – mosolyogott apa, és megfordult. – Oh, hello. –intett egy 30-as éveiben járó pasasnak, aki mosolyogva biccentett egyet, majd felénk lépkedett. Ahogy egyre közelebb ért, jobban kirajzolódott arcának formája, és sikerült felismernem.
- John bácsi! – vigyorodtam el. John bácsi nagyimnak egyik nagyon kedves régi barátja, aki a nagyi halála óta a házban élt, és vigyázott rá, míg mi át nem tudtuk venni. Ezeket az infókat is csak később tudtam meg.
Fél óra társalgás után átadta a kulcsot, és bementünk a házba.
Ahogy beléptünk az ajtón, egy közepes kis előszoba várt minket. Balról két tükör a falon, alatta egy cipős szekrénnyel, jobbról pedig egy kis asztal, rajta két lámpával. A márványszínű fal megnyugtató hatású volt, és elég otthonossá varázsolta a házat. Ahogy bentebb mentünk, jobbról egy lépcső vezetett fel minket az emeletre. Anyával együtt felmentünk.
Egy rövid, de annál szélesebb folyosó várt minket, két-két szobával, egymással szemben, a folyosó végén egy nagy erkéllyel.
Kapásból elindultam az erkélyhez legközelebbi szobához, és benyitottam. Akkor, ott a küszöbön állva eldöntöttem, ez lesz az én szobám. Egy nagyon, tágas szoba volt, narancssárga fallal. Rögtön szemben volt egy erkély, ami az utcára nézett, mellette balról, és jobbról is egy-egy ablak. Bal oldalt hosszában tükrök sorakoztak, aminek a közepén volt két fogantyú szerű szerkezet. Odaléptem, és széthúztam. Egy, a szobámmal majdnem megegyező méretű gardrób volt a tükörajtón belül. Rögtön elállt a lélegzetem.
Amúgy a tükrökkel szemben állt egy nagy franciaágy. ( Van pár olyan dolog, amiket hamarabb elhozattunk a házhoz, mint pl. az ágyamat, és sok más bútort. )
- Hogy tetszik? – lépett be apa és anya.
- Imádom!! – amióta a házban vagyunk, csak ezt szajkózom. Imádom! Tényleg! :)
*** Este a repülőn ***
Na milyen a ház?:) – olvastam Harry sms-ét.
Nagyon jó :D mamám lakott régen benne, majd a halála után John bácsi (gyerekkori barátja) kezére került, de innentől kezdve a miénk :D nagyon nagy, és szép és imádom :) – küldtem a választ mosolyogva.
Már éjfél elmúlt, és kb. 10 perce szállt fel a gép.
Akkor örülök :D Fáradt vagy?
Kicsit.. :/ a hajnali három órás kelésem óta csak ásítozom:D
Lassan egy napja ébren vagy :D – ahogy ezt olvastam, szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy még kocsikázhatunk haza is.. Plusz 3 óra! Jaj, ne!
- Anya! Most komolyan fél hat fele fogunk hazaérni? – sápadtam le
- Dehogyis! Pesten egy hotelben fogunk aludni, majd elmegyünk plázákba, vásárolgatunk, addig apád elintéz pár munkával kapcsolatos dolgot – apa cége egy Pesti céggel áll összeköttetésben – és csak utána megyünk haza.
- Oh, értem! – sóhajtottam megkönnyebbülten.
*** Július 21.-e este ***
Holnap viszlát Magyarország :) – írtam facebookra. Alig fél óra alatt 10 like érkezett, és még több ember kívánt jó utat Londonba. Két kommenten jót mosolyogtam. Az egyik Évitől jött.
’miéééért mééész eeell? :( annyira fogsz hiiányoznííí♥’ Tipikus Évis hozzászólás, mit ne mondjak. Nagyon fog hiányozni!
A másik Harrytől jött.
’piakirálynő meghódítja Londont;)’ – rögtön belikeoltam.
Még megnéztem pár friss infót facebookon, a mailjeimet, majd lecsuktam a laptopot és elmentem aludni. Holnap megint háromkor kell kelnem! No comment…
nekem nagyon tetszik most kezdtem se ez nagyon jó xDD ;)<3
VálaszTörlésez még a korábbi részeknél jutott eszebe de csak nem egy szjg fan vagy? :DD
VálaszTörlés