13.rész - Elszakítani mindentől, és mindenkitől... Vajon Tőle is?

ééés itt a 13.-ik rész is, egy pár hetes csúszással (amit nagyon sajnálok:$)

ahogy ígértem, próbálom felpörgetni a dolgokat, és egyre több One Direction-t beletenni, de sok az átkötés itt meg ott, és nyers lenne az egész, ha nem lenne meg ez a tízen pár rész, ahol a jövőbeli fontosabb szereplőket mutatom be.:) na elég a rizsából, komikat kérek! 10 komit minimum! ;) és utána jön a kövi rész! (:
puszi ♥

- Anya! Könyörgöm, segíts rajtam! - totál kétségbeesetten vágódtam le a kanapéra, míg anya a konyhában mosogatott. 

- Várj, két tányért még elmosok, és aztán mondhatod. - hallottam hangját mögülem, a mosogató irányából. 

- Most, életemben először értettem meg az 'őrület' szó igazi jelentését! - fejeztem be az egész történetet, amit az elmúlt háromnegyed órában teregettem ki anya előtt. Kezdve a versenyes dolgoknál, át a Layla-s kötekedéseken, Harry-ék viselkedésén keresztül, egészen Adamig, és a körülötte lévő furcsa aura létének nem értéséig.

- Értem, értem...Hát, kincsem, fogalmam sincs mit csinálj! - sóhajtva tárta szét mindkét kezét, majd  felállt az előttem lévő fotelból. - De ahogy így elmesélted, tényleg furák ezek a mai tinik... 

- Anya! - morogtam, amiért nem értette meg rendesen a dolgokat, és azt, hogy ezek nem csupán a szokásos tinédzserdolgok! Otthon, Magyarországon még soha sem történtek, még csak ehhez hasonló dolgok se! 

- Komolyan mondom, néha úgy érzem, nem vagyok egyáltalán idevaló.. - sóhajtva láttam be -Haza akarok menni... - mondtam ki végül, és szemembe könnyek szöktek. 

- Jajj, Nessa... - ölelt át anya, és most már biztonságban éreztem magam. A könnyeim záporesőként törtek fel a szívem legmélyéről, ahova elpróbáltam rejteni a világ kíváncsi szeme elől. Pár perc sírás-vigasztalás után anya elhúzódott tőlem, majd nemsokára egy pohár meleg tejjel jött vissza. Kiskoromban mindig ezt ittam, mikor rossz kedvem volt. 

Megtöröltem a szemem, és beleszürcsöltem a kedvenc piros bögrém tartalmába. 

- Tudom már, mi a megoldás! - csattant fel anya egy nagy mosollyal az arcán. - Én régen, mikor ilyen helyzetben voltam, mint most te, úgy csináltam, mintha nem én lettem volna. - "nem értem" tekintettel néztem fel rá - Vagyis próbáltam elhitetni magammal, hogy az az énem, amiben annyi kárt tett már a fájdalom, most szünetel! Állandóan kerestem a fényt, kerestem a jó pontokat a dolgokban, és amin csak tudtam, nevettem! Igaz, nem egy tartós menekülési terv a gondok elől, de átmenetileg megteszi. - leült mellém, és a hajamat kezdte simogatni. - Nem kell ahhoz visszamenned, hogy boldog legyél! Higgy csak nekem! - egy puszit nyomott a homlokomra. - Minden okkal történik!

- Akkor van valami furcsa, megmagyarázhatatlan, számomra fel nem fogható magyarázata annak, hogy büntet az Isten? - teljesen kilátástalan helyzetben éreztem magam... 

- Jajj, te. - nevetett anya - Nyugi, minden rendbe fog jönni. De ha mégsem, még mindig itt van neked Harry. - mosolyogva állt fel a helyéről és a konyhába vette az irányt. - Ja, jut eszembe! - torpant meg. - Harry délután hívott a vezetékesen! Pont még nem értél haza, így azt mondtam neki, hogy majd hívjon vissza hét óra fele. - vigyorgott rám, mire kipattantak a szemeim, és szinte éreztem, ahogy visszatér belém az élet!

- Miért csak most szóltál?! - ugrottam fel a helyemről, mintha csak felrobbant volna egy bomba a fenekem alatt. - Hol a telefonom? - kezdtem hisztérikus egy helyben való rohangálásba. Anya felvette az előszobatükör alatt álló kis asztalról a telefonomat, majd a kezembe nyomta. - Köszönöm, köszönöm! - hálálkodtam és irtó gyors tempóban felsiettem a szobámba.

Amint kinyitottam a szobaajtómat, a telómon megszólalt a Who's Laughing Now című dal Jessie J-től, mire én a boldogságtól majd' szétvette emeltem a fülemhez.

- Igen? - szóltam bele, bár tudtam kivel beszélek. 

- Jó estét kívánok, Mr. Styles vagyok, és Miss Kiss kisasszonyt keresem, fontos ügyben! - hallottam meg a vonal túlsó feléről Harry elváltoztatott, mély hangját, ahogy valami ügynökfélét próbált megjátszani.

- Jó estét, Mr. Styles. Én volnék, akit keres. - szálltam be a játékba, és alig bírtam ki nevetés nélkül. 

- Oh, örülök, hogy azt a bársonyos hangját hallhatom végre. Először is szeretnék elnézést kérni, amiért hetekig nem jelentkeztem, de sajnálatos módon rengeteg dolgom volt. Elnézést kérem, kisasszony. - már a röhögőgörcs fojtogatott, de még sikeresen visszatartottam, és folytattam a társalgást Mr. Styles-szal. 

- Rendben van, nem haragszom. Megértem, hiszen Ön egy szupersztár! - rendesen artikuláltam, ahogy azt még anno a magyartanárom verte a fejünkbe Magyarországon. 

- Tisztában vagyok azzal, hogy megbocsátott, de szeretném kiengesztelni kegyed! 

- Igen? - meglepődtem - Szabad is tudnom, hogy konkrétan mivel? - egyik pillanatról a másikra nagyon kíváncsi lettem! 

- Lesz egy koncertünk az Ön városában, Londonba, ahova egy külön bejárású VIP jeggyel szeretném meghívni kegyed! 

- Hogy MICSODA? - kész, meghaltam! Ez őrüleeet! És most jó értelemben! Kifejezetten JÓ értelemben! 

- Igen, igen, jól hallottad. Ezzel szeretném bepótolni, vagy legalábbis elhihetni mindkettőnkkel hogy betudom pótolni az eddigi elmaradt találkozásokat! - hallottam hangjából, hogy elmosolyodik. 

- Úristen! - csak ennyit bírtam kinyögni meglepetésemben! 

- Na, akkor elfogadod a meghívást? - kérdezte, hangjában türelmetlenséget és izgulást véltem felfedezni. 

- Igen, igen! - vágtam rá gyorsan. - Még szép! Hülye lennék, ha nem fogadnám el! Úristen! Nagyon köszii! Imádlak! Úúúúgy imádlak!! Köszii!!! - már-már sikítottam örömömben.

- Oké, akkor tedd szabaddá az október 7.-i estéd, és mi meg elmegyünk érted 5-re, rendben?

- Öhm... Oké. - fejben lejátszottam egy képzeletbeli naptárat, és megnéztem, egyáltalán terveztem-e valamit az napra. Ha csak a verseny nem jön közbe, akkor minden oké arra a délutánra. 

- Mi az, elbizonytalanodtál? Nem akarsz jönni? - hangjából csalódottság visszhangzott 

- Ja, nem! Vagyis nem, nem gondoltam meg magam! Bolond is lennék! Mindenféleképpen megyek, csak végig gondoltam, hogy van-e más programom az napra, de nincs, szóval a tietek vagyok! - vigyorogtam, és már elképzeltem milyen jó lesz a VIP jegyemmel ott rajoskodni! 

- Akkor én megyek is, még hívlak! Jó éjt! - és már le is tette a telefont. 

Pár perc múlva már olyan vidám voltam, hogy anyu joggal hihette azt, hogy csak egy újabb tinihiszti áldozata lett csak, ami jött, és ment. Sajnos tévednie kellett, mert a jókedv másnap reggelig tartott csupán... 

- Csodásabbnál csodásabb jó reggelt, drága Nessa. Olyan szépen süt a nap, így, ősz közepe táján és sajnálom, hogy a saját sötétséged miatt nem láthatod mindezt! - 'üdvözölt' Layla, ahogy beértem a próbateremnek használt tornaterembe. 

Idefele jövet megfogadtam, hogy ha Layla megint beszól, visszaszólok neki és nem hagyom magam! De rögtön inába szállt a bátorságom...

- Na, mi van? Meg sem bírsz szólalni, úgy megilletődtél? - persze, hogy nem hagyott ott egy mondat után! Idegesítő! Ráadásul képes pár mondattal lealázni a sárga földig! 

- Sziaa Nessa! - lépett elő Regi, és egy gyorsan karon ragadott, ezzel kimentett Layla közeléből. Mikor odaértünk a többiekhez, és végleg kikerültem egy kis időre életem tönkretevőjének a látóköréből, hálásan pislogtam barátnőmre. 

- Köszönöm! Azt hittem ha most elkezdi a kötözködést, soha nem hagyja abba! - sóhajtottam egy nagyot, és próbáltam ezzel minden feszültséget kifújni magamból. Nem nagyon ment!
- Nessa, majd beszélnünk kell... - szólalt meg egész halkan, közömbös hangon Adam. Vajon mit akarhat? Biztosan Regi mindent elmondott neki... Na, de jó, még egy dolog, ami miatt kattoghat az agyam este...
- Ööö, oké.. - bólintottam félénken.

Mindenki megérkezett, elpróbáltuk a dalokat többször is, majd másfél óra folyamatos zenélés után tartottunk egy fél órás szünetet.
- Gyere velem, kérlek. - ragadta meg a karomat Adam, és nem épp elegánsan kivonszolt a teremből.

- Mondjad, hallgatlak. - böktem ki,ahogy kiértünk az udvarra, csak azért, hogy mondjak valamit, ne nézzen már hülyének, hogy csak csendesen, megszeppenve állok előtte, mert eléggé az voltam.
- Regi elmondott mindent. - nézett egyenesen a szemembe, és én annyira elvesztem bennük, hogy csak akkor kapcsoltam, mikor Adam megrázta a vállamat.
- Itt vagy? Élsz még? - rázta a vállam, és folyamatosan kérdezgetett. Totál megsemmisültem!
- És mégis mit mondott? - kész, vége. Lebuktam. Itt már semmi nem segít, totál idiótának tűnhetek a szeme előtt. Egy semmirekellő, gyenge lány vagyok, aki még Layla-val szemben sem tud semmit tenni, és egyetlen egy szó képes a padlóra tenni. Igen, ez vagyok Én!
Vettem egy mély levegőt, ezzel felkészülve arra a pillanatra, mikor Adam közömbösen, mégis szemrehányóan közli:
- Tudom... - kezdte, és én már az ájulás szélén voltam. Megrökönyödve vártam, mikor ejti ki a száján azt a két szót, ami olyan nagy jelentéssel bír... Számomra legalábbis... Hirtelen közeledni kezdett felém, közben pedig óvatosan körbetekintett, mintha csak azt figyelné, hogy egy-egy sarokban nem hallgatózik valaki. Kezeit a vállamra tette, amitől a szívem őrült tempóban kezdett verni, a fülemben pedig úgy dobogott a vér, hogy ha megszólaltam volna, tuti nem hallottam volna még a saját hangomat se! Pulzusom az egeket verte, és kezdtem azt hinni, ha még közelebb kerül hozzám Adam, én ott helyben meghalok! De ő csak közelebb, közelebb, és még közelebb hajolt arcomhoz, szinte már éreztem leheletét, ahogy az arcomat simogatja... Amikor már az ájulás legeslegszélén álltam, és arca már kellő közelségben volt, kikerülte arcomat, és a fülemhez hajolt:
- Tudom, milyen sületlenségeket állít Layla! - hogy micsoda? Rögtön feleszméltem kábulatomból, és a megkönnyebbüléstől majdnem elbőgtem magam! - Hallottam Regitől, hogy mikkel piszkál, és hogy neked ez milyen sok gondot jelent! - suttogta a fülembe - De ne aggódj, én megvédelek Layla piszkos húzásaitól. Elegem van már abból a mocskos ribancból, és a hülyeségeiből. - mocskos ribanc? Egyetértek!
Adam elhajolt tőlem, és megeresztett egy mosolyt! Értitek? Egy igazi, rossz fiús, de olyan mosolyt, amitől biztonságban éreztem magam, és tudtam, hogy az előbbi nem csupán süket duma volt!
- Köszönöm! - mosolyogtam vissza hálásan.

Szerencsémre Adam megmentett attól, hogy Layla miatt fájjon a fejem, és ezt már a beszélgetésünk után is bebizonyította, de adott egy újabb okot, hogy kattogjon az agyam!
Ha jól emlékszem, legutóbb, mikor Regivel beszéltem, és a fülébe jutott a még teljesen ki nem bontakozott, Adam iránt táplált érzéseim híre, akkor rögtön leordította a fejem, hogy azonnal 'irtsam ki, amíg csak a csirája van meg', erre elmondja Adam-nek a Layla-s dolgokat. De Regi pontosan tudja, hogy Adam egy olyan srác, aki annak ellenére, hogy elég hűvösnek tűnik, mindig az igazság oldalán áll! Tudta Regi, hogy Adam intézkedni fog, és azt is nagyon jól tudta, hogy így majd jobban beleszeretek...  Most meg mit akarhat ezzel? Egyáltalán nem értem az angolok gondolkodását... Argh!

- Regi! Regi! REGI! - kiabáltam Regi után, aki már a buszmegállóban állt. Hirtelen felkapta a fejét, és intett nekem. Átvágtattam az úttesten, és mellé ugrottam.
- Beszédem van veled! - mondtam határozottan, és az utat figyeltem. Még csak felé se néztem.
- Hallgatlak, bár tudom, miről van szó... - válaszolta közömbösen.
- Mire volt jó ez az egész? - rögtön a lényegre tértem. A levegő most nem olyan volt közöttünk, mint  általában. Sokkal másabb... komolyabb...
- Egyszerű. Amikor figyelmeztettelek, hogy felejtsd el Adam-et, nem nagyon tudtad hova tenni, így hát másféle dolgokhoz kellett fordulnom. Röviden, hagyom, hogy még jobban beleszeress, és majd később rájössz, miért is mondtam azokat, amiket. Meg kell tapasztalnod a dolgokat, mert soha, de soha nem hinnél nekünk! Márpedig mi nagyon jól ismerjük Adam-et, és tudjuk, mi rejtőzik az álarca alatt... Csak  várd ki a végét, és  te is megérted a helyzetet!
- Megfogom érteni, azt mondod? - hitetlenkedve néztem fel rá. Felém fordította fejét, és állta a pillantásomat.
- Teljes mértékben! Garantálom! - vágta rá se percnyi idő alatt. - Mert én tudom, mit élsz át most. Hidd el, amikor én idekerültem, velem sem történtek másképp a dolgok! Totál különcök voltak az emberek körülöttem, és nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy mindenki őrült a környezetemben! De idővel kezdtem meglátni a dolgok igaz valóját, és megtaláltam a miértekre a válaszokat! Nehéz volt az út, de már én is ebbe az őrültekházába tartozom, és innen én, ha szeretnék is, már soha nem léphetek ki! Ezért is voltak ellenségesek többen veled az elején! Nem tartoztál ide se lelkileg, se testileg. Azért érzed magad 'normálisnak az idióták közt', mert Mi vagyunk egy csapat, és a te otthonodban volt egy csapat. Te ő hozzájuk vagy kötve! A feladatunk pedig az, hogy elszakítsunk mindentől, és mindenkitől, ahhoz, hogy te az Utcai Zenészek tagja lehess! Lehet, hogy  totál megbuggyantunk, és őrült tagokból áll a bandánk, de csak azért, mert mi mások vagyunk! Nem minden embert engedünk be közénk, de Te, amikor első nap találkoztál velem, tudtam, hogy téged az Ég küldött! És amikor a többiek is megismertek, meglátták azt, amit én! De persze vannak még kétségeink afelől, hogy teljes mértékben betudsz majd illeszkedni... Áhh.. Hagyjuk is, túl komplikált ez az egész! Nekem még anno Layla mondta ezeket, szóval értheted... - nevetett fel kínosan.


Szóval Anya azért mondogatta mindig, hogy "el kell engednünk a múltat, hogy lehessen jövőnk"!
Kezdem vágni a dolgokat, de annyi biztos, hogy itt valami tényleg nagyon bűzlik, és ez még nem merül ki abban a tényben, hogy őrültek az osztálytársaim.... Itt valami egészen másról van szó! Érzem!

************

Harry küldött egy sms-t, hogy egy hétig Londonban lesznek a nagy koncert miatt, ahova VIP jegyem van, így majd többször befog ugrani hozzám. 

*Kopp, kopp* 

- Majd én nyitom! - ugráltam le a lépcsőn, és izgatottan rohantam az ajtóig. 

- Szia! - lépett be Harry, én pedig boldogan ugrottam a nyakába! Olyan régen láttam! De nagy mákom van, hogy pont ma kapott kimenőt, és ezt is velem tölti! 

- Csókolom! - kiabált be anyának, aki abban a pillanatban vissza is szólt :
- Tegezz nyugodtan! Fiatal vagyok még! - mosolyogva lépett elő. - Na, merre lesz a csavargás? - kérdezte anyu, csodával határos módon ANGOLUL! Ja, igen, elfelejtettem megemlíteni, hogy elment egy pár hónapos angol tanfolyamra, és már egész jól beszéli a nyelvet!
- Szerintem elmegyünk erre-arra. - mosolygott rám Harry, anya pedig értetlenül nézett ránk. Oké, azért nem olyan perfekt angolos még!
Ismertette Harry a mai programot, én meg magyarul tovább adtam anyának.

- Szóval, nem félsz hogy  felismernek? - léptünk ki az ajtón, mire Harry mosolyogva elővett egy nagyon-nagy pilótaszemcsit, és felvette.
- Na? Hogy nézek ki? - elváltoztatott hangon kérdezte, mire felnevettem.
- Nagyon állatian! - röhögtem, és lesimítottam göndör fürtjeit. - Így még jobb! - már fulladoztam a röhögéstől, és legbelül nagyon reméltem, hogy rajongómentes napunk lesz...

Először is elmentünk egy gyorsétterembe, mivel az én hasam majd' kilyukadt, annyira éhes voltam!
- Tényleg nem félsz, hogy egy csapat lány letámad? - még mindig ezen a témán görcsöltem.
- Jajj, ne aggódj már ennyire! Ha ide is jönnek, akkor azt mondom a gyönyörű mélyre elváltoztatott hangomon, hogy biztos összetévesztenek valakivel! - mosolygott - Feleslegesen aggodalmaskodsz!

Igaz, hogy állandóan aggodalmaskodom, de azért az esetek 95%-ban mégis jobb, ha odafigyelsz. Mi pont beleestünk ebbe a 95%-ba, és ahogy kiértünk az étteremből, egy 'We Love Harry Styles!' feliratú pólós lánybanda megtámadott minket, és Harry akárhogy is próbálkozott, nem bírta lerázni a lányokat! Így hát körülbelül két kilométeren keresztül futkároztunk London utcáin, miközben a fanatikus rajongók olyanokat ordibáltak, mint például 'Harry vegyél feleségül!', és a többi.

- Úr...Isten.. - lihegtem, és a térdemen támaszkodtam meg. Még éppen lebírtuk rázni őket egy kanyarban! - Hogy.. még én.. ne.. aggódjak?! - alig bírtam beszélni, úgy kifulladtam.
- Ne... haragudj! - Harry helyzete sem volt más, ő is elfáradt, de megérdemelte! Rossz ötlet volt az álcája!
- Ennyi erővel nem is kellett volna semmilyen "álca"! - vettem egy mély levegőt, és lassan fújtam ki. Ezzel próbáltam elérni, hogy a szívem rendes ütemben dobogjon, és ne törje át a bordáimat!
Mikor mindketten megpihentünk kicsit, elindultunk csak úgy valamerre...
Egy parkszerűséghez értünk, én pedig rögtön megtorpantam!
- Harry! Úr isten, nézd! - mutattam egy kis játszótér irányába, ahol két hinta állt magányosan.
- Emlékszel? - kérdeztük egyszerre, egymás felé fordulva. Felnevettünk.
- Még szép! Itt löktelek le a hintáról! - kezdett el hasát fogva röhögni Harry. Még  szép, hogy ilyenekre emlékszik... Pasiból van...
- Tudod mit? Rendezzük le egy futóversennyel! Ha én érek oda hamarabb a hintához, elfelejted ezt az emléket, de ha viszont te érsz oda előbb, akkor megtarthatod! Na? - büszkén mosolyogtam rá, és tudtam, én fogok nyerni!
- Rendben! - vágta rá
- Egy, kettő, háááároom! - kezdtem el futni irtó gyorsan, de nem hallottam a saját lépteim mellett Harry-ét, így hát hátrafordultam, de akkor hirtelen valami elsuhant mellettem, és ahogy feleszméltem, Harry már le is hagyott!
- CSALÓ! - kiabáltam utána nevetve, de nem hagytam magam és gyorsabb tempóra kapcsoltam!
Már majdnem utolértem Harryt, és egyre közelebb értünk a két hintához, mikor hirtelen megfordult, és ha nem nyújtja ki maga elé a kezét, tuti neki megyek!
Egyenesen a karjaiba estem, ő pedig azzal a lendülettel úgy felkapott, hogy a fejem a hátánál volt, a lábam meg elől. Hangos nevetésben törtem ki, és ez még jobban fokozódott, mikor elkezdett velem futni!
- Te... őrült... vagy? - nevetve kérdeztem tőle, de alig bírtam beszélni már, úgy röhögtem! Persze Harry nem hogy elegánsan letett volna mikor a hintához értünk, hanem ledobott egy halom levélkupacba!
Ott állt előttem, akarom mondani felettem, és a képembe röhögött:
- Győztem! - mondta ki büszkén, én pedig megragadtam az alkalmat, és jól kigáncsoltam!
Pont rám esett, és egy újabb alkalommal, mikor döbbenten bámult rám, megfordítottam a helyzetünket; átfordultam, így én kerültem felülre.
- Na, ki győzött? - hajoltam le egészen az arcáig, és felhúzott szemöldökkel méregettem.
- Azt hiszem... Te... - suttogta, mire a szívem furcsa mód irtó gyorsan kezdett verni, és pulzusom is egyre magasabbra szökött, és amikor kezével végigsimított arcomon, a szívem dobban egy olyan őrületes nagyot, hogy azt hittem, kitör a bordáim fogsága mögül!
- Olyan szánalmas vagyok, hogy eddig észre sem vettem, milyen gyönyörűek a szemeid... - suttogta újra, engem pedig magával ragadott valami igazán furcsa érzés, és rögtön éreztem, ahogy elpirulok...
Ott feküdtünk szinte egymáson egy elhagyatott játszótér két hintája mellett, kellemes őszi szellő járatott táncot a körülöttünk lévő falevelekkel, és Harry éppen bókolt nekem...
Észre sem vettem eddig, milyen irtó helyes... És azok a mindent elmondó, mégis rejtélyes zöld szemek... Uram atyám... Megbabonáz! 
- Ha nem gond, visszavonnám azt, hogy a húgomnak fogattalak... - szemei csillogni kezdtek, én pedig a fülemben dobogó vértől épp' hogy csak meghallottam, mit mond... Most jöttem csak rá, hogy Harry milyen jó pasi... Egy igazi főnyeremény!
- Biztos a Föld legboldogabb lánya a barátnőd... - csak úgy kicsúszott a számon, és ha teljesen józan lettem volna, biztosan őrjöngtem volna, és visszaakarnám szívni, de ki mondta hogy észnél vagyok? Teljesen elhagytam már a földet, és valahol a valóság és az álmok közt lebegtem...
- Én azt szeretném, ha ez a legboldogabb lány Te lennél... - most már egy sunyi mosoly is megjelent arcán, és fejét felemelve próbált közelebb jutni arcomhoz.
Körülbelül 3 centi volt köztünk, és addigra már a szívem olyan tempóban vert, hogy azt leírni nem lehet! Gyomromban a valaha létező összes pillangó felébredt, és repkedni kezdtek! Forgott velem a világ! És akkor...eltűnt a köztünk lévő pár centi is, és lehunyt szemmel ajkait enyémre tapasztva megcsókolt!
Úr isten! Nem hiszem el! MEGCSÓKOLT! Te szent ég...
Olyan boldog voltam, hogy szinte már repültem! Pár másodperc után hirtelen megfordított, és én kerültem újra alulra, majd elhúzódott.
- Ez most... ? - néztem rá hitetlenkedve, mire szégyenlősen elmosolyodott.
- Jól hallottad, azt szeretném, ha Te lennél az a lány, ahogy mondtad is, aki a világ legboldogabb embere... - ajkába harapott - Szeretném, ha a húgi-bátyó kapcsolat mellett lenne egy Nessa-Harry is... Szóval.. érted.. - meg se vártam, hogy rendesen befejezze; válasz gyanánt adtam egy puszit a szájára.
- Benne vagyok! - mosolyogtam, és tényleg, irtó boldog voltam! Valahogy mégis kisütött a nap felettem!