16.rész - A verseny

hali (: 

hoztam a 16.-ik részt, és asszem' mondhatom, hogy innentől kezdve indul be a történet csak :D

ja és ne lepődjetek meg, ha nem értitek majd a storyt :D direkt csinálom kibogozhatatlanul bonyolultra :$ szokásom ilyet csinálni, szóval tényleg ne lepődjetek meg :3 de persze a történet végére (ami minimum 50 rész lesz) mindenre fény derül ;) ehhez a részhez 25 KOMIT kérek MINIMUM!!!! ha összegyűl több, akkor majd lehet két részt is hozok... hmm.. :D 

napusz<3

Már fél háromkor a helyszínen voltunk, mert annyira nem bírtunk magunkkal Regivel, hogy Adam megunta, és elráncigált mindenkit a parkba már most. Ott toporogtunk mindannyian egy helyben, ugyanis ha bárkit megláttunk, hogy a tíz méteres környezetünkből megpróbál kilépni, visítozni kezdtünk. Hát igen, egy kicsit be voltunk tojva.
- Áh, annyira izgulok! Annyira, de annyira, de annyiraaaa... - ugrált idegességében Regi.
- Oké, megértettük, hogy mennyire. - próbálta lecsillapítani Adam. A csapat apraja-nagyja a padon ülve próbált minket csitítani, miközben Layla tőlünk nem messze magában énekelgetett. Valószínűleg beénekelt.
- Ezt nem Audry szokta csinálni? - kuncogtam, mire Regi furán rám meredt.
- Mégis mit? - kérdezte és elkezdte tördelni ujjait.
- Hát ezt a nyivákolós, izgulós dolgot. - mosolyogtam - Tényleg, Audry hol van? - hirtelen vettem észre a lány hiányát, majd csodálkozva néztem körbe.
- Mielőtt még újabb sipákolós percekkel ajándékoztok meg, közölném, hogy Rya-val még a suliban vannak. Gondolom pár papírt még elintéznek, és majd csatlakoznak hozzánk. - mondta gyorsan Adam, mielőtt még tényleg eluralkodott volna rajtam és Regin a pánik.


- 10 perc, 18 másodperc... 20... 21... 22... - motyogott mellettem Regi.
- Most mit számolsz? - fejemet felé fordítottam. Már nem voltam annyira besózva, hála Layla rögtönzött "én vagyok a legjobb énekes" előadásának. Bár e nélkül is tudtam volna tovább élni az életem... Na mindegy.
- Számolom, hogy mennyi ideje ülünk a padon. - hadarta és már folytatta is tovább. Kíváncsi vagyok mikor unja meg.
Még pár percig tűrtem magam mellett barátnőmet, majd felpattantam a padról és elindultam valamerre. Hogy pontosan merre mentem és minek, magam sem tudom. Csak kóvályogtam a fák közt céltalanul. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom.
Hmm. Egy SMS. Ismeretlen embertől. 
" Szia Nessa. Gondolom kitaláltad, ki vagyok, és pont ezért nem próbálkoztam azzal, hogy felhívjalak. Régen nem beszéltünk... Ne haragudj. Ha valaki igazán ismer, az pont Te vagy, szóval tudhatod milyen szörnyű a természetem. Nagyon sajnálom, túl messzire mentem! Szeretném jóvátenni valahogy... hogy hogyan? Majd nemsokára rájössz. :) "
Hát igen Ádám, kicsit túl messzire mentél, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bocsátok meg. Jelen pillanatban te ismersz engem a legjobban, így csak te tudod, hogy nekem teljesen lehetetlen dolog nem meg bocsátani.

- Nessa, gyere! Még egyszer elpróbáljuk a dalt, mielőtt még jönne a többi versenyző! - ordibálva kalimpált Regi a távolból.
- Megyek! - kiabáltam vissza, és elindultam feléjük.

Vagy ötször bírtuk csak elpróbálni a dalt, mert ahogy közeledtünk a verseny kezdetéig, folyamatosan gyűlni kezdtek az emberek. Először még csak a versenyzők és a szervezők, de később már pár járókelő is úgy vélte, érdemes lenne ott maradni és megnézni mi ez a felhajtás. Így hát szépen lassan a kis parkból zsúfolt terület lett.
- Kíváncsi vagyok idén kik lesznek a zsűrik. - szólalt meg Adam.
- Nem ugyanazok, mint eddig voltak? - kérdeztem csodálkozva.
- Nem. Mindig mások zsűritagok vannak, és a verseny kezdetéig titokban tartják, mert volt már olyan, hogy befolyásoltság miatt nyertek, és az a többiekre nézve nem volt fair.
- Értem. És az előző években kik voltak itt?
- Mármint zsűriként? Tavaly például maga Simon Cowell jött el, az előtt meg ha jól emlékszem akkor egy New York-i zeneakadémiáról jött két tanár, illetve kettő végzős diák. - magyarázta Clio, a tőle meg nem szokott lágy hangon. Komolyan mondom, mintha agymosást tartottak volna rajta... Pár hete már nem csak hogy többet mosolyog, de többet is beszél! Emlékszem, hogy utált nem rég... Rám se nézett, most meg.. Döbbenetes.

Az a pár perc már gyorsan eltelt, és mire észbe kaptunk, már fel volt állítva minden. A szökőkút előtt volt egy asztal, és az mögött hat szék, előttük meg úgy 10 méterrel egy mini színpad, aminek a szélén két nagy erősítő helyezkedett el.
- Mint egy koncert! Tök jóóóóó! - sipítozott Regi, mire Layla megforgatta a szemeit.
- Pff. Hogy én mennyi ilyet láttam már... - vonogatta a vállát - Nem nagy cucc! Én ennél ezerszer nagyobb színpadon is léptem már fel! - lenézően ránézett az izgatottságtól majd kicsattanó lányra.
- Igen, az oviban. És mivel egy pöttömke kis porba fingó voltál, így természetes, hogy nagynak tűnt a színpad. - jegyezte meg hűvösen Adam, mire mindenki felnevetett, a vérig sértett Layla kivételével.
- Annyi szerencsétek van, hogy másodperceken belül kezdődik a verseny... - mondta ki visszafogottan, de azért érezni lehetett azt a burkolt "más különben"-t a végén.

- Kedves versenyzők és közönség. - szólalt meg egy hang hirtelen. Odafordultunk a színpad felé, így már láttuk, hogy egy hapek állt a színpad közepén, kezében a mikrofonnal. - Mindenkit nagy szeretettel köszöntünk a 22. Utcai Zenészek Versenyén, amit minden évben egy véletlenszerűen kiválasztott napon megrendezünk a jövő tehetségeinek felkutatása érdekében. Az idei évben, az előzőektől eltérően órási a tét! - erre hangos morajlás vette kezdetét, és az ott összegyűlt durván húsz versenyzőn valamiféle ideges izgatottság látszódott. Mindenki fantáziáját megmozgatta, hogy vajon mi lehet az a nagy tét... - A versenyzők közül megkérnék egy-egy embert, hogy jöjjön ki a zsűri asztalához, és húzzon egy sorszámot, amit majd a csapat nevével együtt felírunk egy jelenléti ívre. - az egész tömeg egyszerre mozdult meg.
- Adam, elintézed? - nézett felé Regi, mire Adam bólintott egyet és az asztal felé vette az irányt.
- Amúgy mi is a banda nevünk? - kérdeztem a lányok felé nézve.
- Utcai zenészek. - mosolygott Regi - Igazából soha nem volt úgy banda nevünk... Szóval több, mint valószínű, hogy ezzel a névvel fog regisztrálni minket Adam.

Negyed óra elteltével már mindenki a helyén volt, az első csapat pedig már a színpad mellett izgult. A mi sorszámunk a 9-es lett. Szerintem pont jó így, legalább nem elsők vagyunk, de nem is utolsók.
- Akkor mindenki regisztrált? - kérdezte a hapek a mikrofonba, akinek a neve Tom, és ő a "házigazda".
A tömegben több helyett lehetett hallani az igen választ, mire Tom elmosolyodott. - Akkor szeretném bemutatni a 22. Utcai Zenészek Versenyének a 2011-es zsűritagjait! - hangját felemelve konferálta fel azokat az embereket, akiket pár másodperc múlva láthattunk szó szerint kibújni a színpad mögött felállított 'backstage' felirattal ellátott sátorból.
- Te szentséges padlizsán! Ez SIMON COWELL! Oh, god! - elkerekedett szemekkel kiabáltuk egyszerre Regivel, amikor megláttok Simont legelöl baktatni, de még jobban meglepődtünk, mikor megláttuk Simon mögött lépkedő zsűriket...


Ilyen egyszerűen NINCS!