20.rész - Keserédes

hello emberkéim.:) annyira boldog vagyok, ugyanis felvettek (még nem hivatalosan, de akkor is) az álomsulimba, és szeptembertől Kecskeméten fogok tanulni :) ennek örömére, meg annak,
hogy egész jó helyet értem el a sorrendben, hoztam a 20. részt!
ja, és elszeretném mondani, hogy annyira örülök, hogy szeretitek.
 én, mint író,ennél jobb és szebb pozitív visszajelzéseket nem is kaphatnék
köszönöm, hogy vagytok nekem és olvassátok ezt a történetet, így hát küldeném nektek ezt az isteni képet
Harry Edward SexGod Styles-ról
♥ 

A kis jelentünk után pont nyílt is az ajtó, és Anya trappolt be rajta totál megsemmisülten.

- Harry, ugye nem baj, ha elrabolom Nessát? - állt meg előttünk, lehajtott fejjel.

- Történt valami? - kérdeztem megijedve, mire Anya felnézett rám. Ideges volt, de kivételesen nem rám. 

- Öh, dehogy baj. - Szemmel láthatóan Harry sem értette, mi folyik itt, de mindketten jobbnak láttuk, ha nem kérdezősködünk tovább. Ha nem avat be minket, akkor nem. Kész. Pont.

- Semmi érdekes nem történt - emelte fel a fejét, majd büszkén, "nem érdekel" hangnemben szólalt meg - Nekem akkor is van büszkeségem! - mondta, de szerintem csak magának - Hülye Simon... Argh... - Ezt már biztos nem nekünk címezte. - Mehetünk? - pillantott felém, majd elég sietősen megragadta a csuklóm, és maga után kezdett húzni az ajtó felé. Még mielőtt ellenkezhettem volna, megszólalt, hátra sem nézve - Majd beszéltek még, Nessa. Szia, Harry! - és már kint is voltunk a folyosón.

- Hova megyünk? - kérdeztem huszadszorra is, de választ megint csak nem kaptam. A legközelebbi plázába vezetett, egy táskákkal, bőröndökkel teli, francia nevű üzletbe. 

- Válassz két bőröndöt - túrta elő a pénztárcáját, és gondolkodva belelesett - de lehetőleg ne a legdrágábbakat! - hangja parancsoló volt. Hitetlenkedve meredtem rá.

- Ez... Ez azt jelenti, hogy.. - nem hittem el. Egyszerűen nem akartam elhinni.

- Igen, igen. Nem kell emlegetni, de igen, elengedlek. Simon rávett! - mosolyogva rázta a fejét, és egy kis pénzt nyomott a kezembe. - A közeli kávézóban leszek - ezzel ott is hagyott. 

Sikítani lett volna kedvem, és körbe ugrálni meg ölelgetni valakit, de mivel csak egy huszonéves eladó volt jelen, aki a körmét reszelgette unottan, inkább elvetettem az ötletet. A bőröndrészleg felé indultam, közben pedig tárcsáztam Harry-t. 

- Úristen, MEHETEK! - sipítottam a telefonba, mire az eladó ijedten felkapta a fejét, de amikor rájött, hogy csak az egyik őrült vásárló az, megnyugodott, és tovább fojtatta a körömszépítgetést. 

- Tudom, tudom! Louis rögtön letámadott, ahogy visszamentem! Annyira örülök! Tök jóóó - osztozott az örömömön Harry, és szinte láttam magam előtt, ahogy ugrál és a göndör fürtjei is fel-le ugrálnak. Ezen a gondolatomon el is mosolyodtam, végül Harry hangja zökkentett vissza a valóságba.

- Akkor ezek szerint velünk szilveszterezel, utána pedig indulunk is. Egy év... Alig várom. És most az érdem Anyukádé, mert ahogy Simon mesélte, nem volt könnyű meggyőzni... És amit Simon mond, az úgy is van - nevetett fel 

- Én is úgy örülök! - Ugyanezt ismételgettem, mert konkrétan belém fagyott minden szó, annak ellenére, hogy úgy éreztem, hetekig tudnék beszélni, annyi minden volt bennem. Mérhetetlen nagy öröm, szerelem, és hála. Hála azért, hogy Anyu meggondolta magát, ráadásul rögtön elhozott ide, hogy bőröndöt válasszak. Bár nem értem, miért nem ért volna rá később... Na mindegy.

- Hol vagy most? - kérdezte Harry, mikor már ő is kicsit lenyugodott

- Egy plázában, azon belül egy francia üzletben, ahol táskákat lehet venni - ismertettem, közben pedig kiszúrtam egy lila és egy fehér bőröndöt - Szerinted a lila, vagy a fehér illik hozzám? - A vállam segítségével a fülemhez nyomtam a telefonom, míg megnéztem az árakat. - Vedd úgy, hogy nem szóltam. Egy vagyonba kerülnének. Ah, pedig a fehér olyan kegyetlenül jól néz ki.. - húztam a szám, mire Harry felnevetett.

- Te aztán már szervezkedsz. - Hangja kicsit rekedtes volt, de annál inkább édesebb. Úgy imádom... És konkrétan össze leszek vele, és a többiekkel zárva egy éven keresztül... Izgatott vagyok, de nagyon! 

- Pasik - jegyeztem meg vállat rántva. - Nem is értik, milyen fontos dolgaik vannak a lányoknak az ilyen nagy utazások előtt... - tűnődtem el. Vajon mennyi ruhát csomagoljak?

- Annyira sok cuccot ne pakoljál - kezdte, mintha csak gondolatolvasó lenne -, mert körülbelül három hetente egy kis időre hazatudunk majd menni, plusz egy ideig csatlakoznak is a szülők - mondta, nekem meg elkerekedett a szemem.

- Ugye ez nem anyám kikötése volt? - forgattam a szemeim, mire felröhögött

- De, sajnálom, de igen. Beszélt a menedzserrel, aki beleegyezett, hogy a turné vége felé bekapcsolódjanak a szülők. Az enyém, és a tied. 

- Hogy mi? Ne már - nevettem - Persze Louis, Zayn, Niall és Liam anyját nem rángatják bele ebbe... Ez így nem fair! - kuncogtam. 

- Na, én leteszem, mert van előttem vagy 200 darab bőrönd, és rövidesen ki kéne választanom melyiket vegyem meg.
- Nincs bőröndöd?
- Nincs. És mielőtt még említenéd a költözést, megjegyezném, hogy csupán csak rengeteg dobozt használtunk... A bőröndömet még az egyik osztálykirándulásunk alatt szedték szét a fiúk. Ne kérdezd, hogyan, mert szerintem még ők se tudnák a választ.
- Rendben. Szeretlek - mondta, és miután elköszöntem én is, letettük. Szeretlek. Hmm. Ez a második, hogy kimondta. Olyan jól esik! 

Végül két egyszerű fekete mellett döntöttem, ami még pont belefért a keretbe. Fizettem, majd a friss szerzeményeimmel elindultam megkeresni Anyát. Egy starbucks-ban leltem rá, ahol vett nekem is egy kávét, majd még bejártunk pár üzletet. 

Nyolc óra fele estünk haza, hat nagy szatyorral a kezünkben. Levágtuk őket a nappaliban, és egy rögtönzött divatbemutatót tartottunk. Kaptam egy rakás ruhát, felsőt, nadrágot, pulóvert meg cipőt. 

Az egyik kedvencem egy kék, háromnegyedes ujjú dzseki lett, meg egy aranyos kis drapp színű magassarkú. Nagyon ritkán hordtam magassarkút, de ez annyira kényelmesnek bizonyult, és olyan jól állt, hogy fájt volna a szívem, ha ott hagyom a boltban árválkodni. 

- Köszönöm szépen a ruhákat és a bőröndöt - nyomtam egy puszit Anya arcára, mire elmosolyodva vette tudomásul, hogy tényleg örülök.

- Amúgy, hogy-hogy meggondoltad magad? - húztam fel a térdeim a fotelben ülve, forró csokit szürcsölve. Anya előttem ült, és magazinokat lapozgatott. 

- Hogy lecsendesedett minden körülöttetek... - állapította meg, miután vagy a huszadik újság címlapját nézegette. 

- A kérdésemre választ is kapok, vagy annyira terelni akarsz, hogy még ezt a kérdésem is figyelmen kívül hagyod? - Idegesít, ha próbál témát váltani. Ilyenkor olyan csökönyös és makacs, mint egy kisgyerek. 

- Tudod, eddig azt mondtam, hogy ne hasonlíts apádra - nézett fel rám - De rájöttem, mondhatnék én bármit is, te akkor is apádra fogsz hasonlítani. 

Elmosolyodtam. Ebben van valami.

- Neked meséltem már, hogy az ominózus házavató buli után mik történtek? 

Érdeklődve fentebb ültem. 

- Nem. 

- Miután vége lett a bulinak, és eltelt két hét, beállított azzal, hogy turnézni mennek a bandájával, és sajnálja, de egy ideig távol lesz majd tőlem, és ahogy ő fogalmazott, azért, mert 'az álmokért tenni kell' - mosolygott lágyan. - Amikor te is ezt mondtad, rögtön belém nyílalt az a jó kis déjá vu érzés, de annyira ideges voltam, hogy nem tudtam volna őszintén kimondani, hogy elengedlek. Így hát vártam egy kicsit. Hála Simon-nak, még fel is gyorsult a folyamat - kuncogott - A turné után pedig apád egyből hozzám jött, és megkérte a kezem. Én meg persze nem értettem, miért ilyen gyorsan, erre azt felelte; az álmokért tenni kell, nem? - felállt, és a bögréjét - amiben nem rég még tea volt - kivitte a konyhába.
Még soha nem mesélte el ezt a történetet. Pedig olyan aranyos és romantikus! Vajon tényleg hasonlítanék Apára? Ha valaki ismeretlen először megpillantaná Apát, biztos vagyok benne, hogy azt a véleményt szőné róla, hogy egy unalmas, állandóan dolgozó, a családjával nem nagyon foglalkozó ember, akit nem érdekel a világ. Hát sajnos mostanában ilyen.. Pedig Magyarországon még jobb volt a helyzet, amire azt hittem, hogy szörnyű. Akkor persze még nem gondoltam, hogy lehet rosszabb is...

2 perc múlva visszajött Anya, lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Legyél olyan, mint apád régi éne. Azt mindenki szeretni fogja, ahogy én is szerettem és szeretem a mai napig, annak ellenére, hogy tudom, többé már nem láthatom.. - A szerelem a keserédes, nemde?
Azért remélem az én szerelmemből valahogy kihagyhatjuk a "keser" felét.