21.rész - Legfurább Karácsony, és legdurvább Szilveszter *Különkiadás

a fiúk maradnak *_* annyira örülök ennek, így egy-két nappal később is :) StayEuropean ♥ 
ja, és előre is bocsi a helyesírási hibákért, de így 23:23-kor (mindig akkor írom ezt a bevezető részt, mikor végzek egy résszel), elég fárasztó lenne átnéznem :"D de ígérem, átnézem majd és javítok! :) 

na, itt a rész. 
ja, és van benne pár olyan rész, ami eléggé abszurd, ugyanis..... de mondom el, hogy melyik az, és hogy miért abszurd. akinek megvan, írja le kommentbe :) szeretek átmenni a valóság határán :D csak egy picikét :$

♥ 

A karácsony nagyon hamar eljött, csak úgy, mint a szilveszter. Mindkettő ünnep elég furán sikeredett.. Minden a karácsonnyal kezdődött, amit Magyarországon töltöttünk Ádámmal és családjával. A szüleink mindig is jó kapcsolatot ápoltak, és miután eljutott Ádám anyukájához a hír a helyzetünkről, meghívtak karácsonyozni. Persze Apa nem jött haza, miért is jött volna...

December 22.-én, hajnalban indultunk a londoni reptérről, és délután már Ádám szobájában ültem, és néztem, ahogy videojátékozik a gyerekkori barátom, aki egyben az exem.  

- Szólj, ha unod - döntötte hátra fejét, és úgy nézett felém.

- Már a legelején meguntam - válaszoltam egyből, és még egyszer, elég feltűnően felsóhajtottam. Ádám egy pillanat alatt szétszerelte a videojátékot, és levágódott mellém az ágyra. 

- Milyen London? - Hangjában éreztem, hogy marhára nem erre kíváncsi, de amit igazán megakarna kérdezni, azt nem merné. Egyszerűen tudná, hogy nem kapna rá választ. Legalábbis ezt vettem le a viselkedéséből. Végig figyelmesen, kedvesen bánt velem, és csendes volt viszonylag, de ahogy kiismertem az évek alatt, rájöttem, hogy ez a csend valamit rejt... Valamit titkolt előlem, ami olyan dolog volt, amit rendes esetben rögtön elmondott volna, de a mostani kapcsolatunk miatt nem teheti meg. Nagyon kíváncsi lettem, így többször is tapogatóztam a sötétben válaszokat keresve, de Ádám elég ügyesen és feltűnés mentesen - persze én átláttam rajta - elterelte a témát. 

23.-án egész nap a volt osztálytársaimmal és a barátaimmal lógtam, akik minden eddig történt dologról beszámoltak, illetve előszeretettel piszkáltak azzal, hogy "milyen boldog vagyok, csak nem szerelmes lettem?". Végül, amikor sikerült a fiúkat lerázni egy játékterem közelében, egy közeli parkban a csajok kiszedtek belőlem mindent. Vagyis nem mindent, legalábbis azt nem, hogy egy brit fiúbanda egyik tagjával járok, méghozzá a One Direction-ból Harry Styles-szal. Kicsit szürreálisan hatott volna, nem? Pont annyit tudtak meg, amennyit meg szabadott. Se többet, se kevesebbet. 

Szenteste egy irtó nagy "családi" vacsora után, mind a hatan (Ádám, Ádám szülei, a húga, Anyu, és én) körbeültük a karácsonyfát, és sorba mindenkinek odaadtuk az ajándékokat.

- Én ezt az ajándékot egy nagyon kedves lánynak készítettem.. Nagy üggyel-gonddal csináltam, szóval remélem tetszik - nyomott egy aprócska arany csomagolású dobozt a kezembe Kinga, Ádám kishúga. 

Miután kibontottam, meglepett mosoly ült ki arcomra. Egy gyönyörű lila-fehér karkötő volt kis dobozban, amit rögtön feltettem a csuklómra.

- Jaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! - nyomta egy puszit az arcára, és láttam, hogy megkönnyebbül, ahogy látja az örömömet. Tényleg örültem az ajándékának, és tudva, hogy nagyon imád ilyeneket csinálni, valahogy még jobban esett.

- A családotokban - fordultam Ádámék fele -, egyetlen egy olyan ember van, aki él-hal a videojátékokért, amit én kicsit rossz szemmel nézek, de hát el nem lehetne onnan robbantani őt. Szóval gondolom leesett már mindenkinek, hogy kinek és mit adok - nevetve adtam át az én ajándékomat, ami egy videojáték volt, Ádámnak. Vigyorogva bontotta ki, én pedig végig sunyin mosolyogva figyeltem. Ádám arcáról egyből lefagyott a vigyor, ahogy meglátta a játék borítóját, én pedig nem bírtam már tovább, felröhögtem. 

- Ezt még megbánod - szűrte a fogai közt, és félretette a lóversenyes játékot. Hát most na, egy ezresért csórtam unokatesómtól. Ha már annyit játszik úgy is, és egész álló nap csak ül a tv előtt, akkor legalább virtuálisan sportoljon valamit... 

- Annak ellenére, hogy az ajándéka egy kicsit túlzás volt.. - emelte ki a 'túlzás' szót -, én gondoskodtam valami felejthetetlenről.. - húzott elő a háta mögül egy... ékszerdobozt. - Lehet nem fogsz neki annyira örülni, de azt hiszem, mindkettőnk emlékeit őrzi ez a kis... - nyújtotta át a dobozt - nyaklánc...

Tudtam mi van benne, és ha ketten lettünk volna csak, biztos vagyok benne, hogy nem nyitottam volna ki, és hisztérikusan rákiabáltam volna Ádámra, hogy ezt mégis hogy gondolta... De mivel négy érdeklődő szempár szegeződött rám, és izgatottan várták a pillanatot, mikor jönnek rá, mi folyik itt, nem volt más választásom, minthogy kinyissam és mosolyt festve arcomra megköszönjem. 

Az ajándékozás után, mikor már úgy tűnt, mindenki alszik, kisurrantam az udvarra, és a hátsókertben lévő garázsba vonultam. Ádám apukája építette ezt az épületet még régen, ami egykor a mi kis bunkerunkként szolgált, de ma már egyszerű garázs lett. Benyitottam, és rögtön megpillantottam egy kis kanapét. Ráültem, felhúztam a térdeimet, kezeimmel átkaroltam, amiben végig ott szorongattam a nyakláncot.

Egy egyszerű kis ezüst nyaklánc volt, egy apró négylevelű lóhere medállal, amit Ádám egészen pici koromban vett nekem, persze anyukája segítségével. Ez az ékszer látott mindent... A nevetéseinket, a veszekedéseinket, tanúja volt az összes beszélgetésünknek, ismerte a titkainkat, látta az első csókunk... az első napunkat párként, a veszekedéseinket párként, és azt az ominózus jelenetet is látta, mikor sírva Ádámhoz vágtam a nyakláncot, és tapintatosan elküldtem a francba. Akkor szakítottunk, és azóta ezt a nyakláncot nem láttam. Többször is próbálta visszajuttatni hozzám, de én makacsul visszaküldtem neki. Ám most.. Mintha az összes szép és kevésbé szép emlékek egyszerre törtek volna ki a nyakláncból, és kerítettek volna hatalmukba. Teljesen összeomlottam. Ez.. túl sok volt így egyszerre, és ez a másnapi visszautamon is eléggé meglátszott.

- Mondd már meg, mi bajod van, Nessa. Olyan hűvös vagy, mint a canadai időjárás - próbáltam oldani a hangulatot a repülőn Anya, kisebb-nagyobb sikerrel. Inkább csak kisebb sikerrel..
- Nincs semmi bajom - szűrtem a fogaim közt, majd fejemet elfordítva kinéztem a kis ablakon.
Mégis miért kellett átadnia nekem a nyakláncot? És miért pont most? Mikor olyan jól alakulnak a dolgok, egy-két dolgot leszámítva boldog vagyok, vannak barátaim, szerelmem.. Erre Ádám képes egy idióta, ősrégi nyaklánccal válaszutak elé állítani. 
Igazából, nem azt mondom, hogy megrendített volna ez a Harry-vel való kapcsolatomban, csak kicsit érzelmileg instabillá tett.

***

December 30.-a, hétfő hajnal, 5 óra. Regi képes volt idemászni, és kiverni az ágyamból, csak az miatt, mert unatkozott. Jogosan fordul meg ilyenkor az ember fejében, hogy normális-e az ilyen... Miután sikerült kikecmeregnem az ágyból, megmosakodtam és felöltöztem, mintha megvilágosodtam volna. Anya még alszik, akkor.. mégis hogyan jutott be a házba Regi?

Regi döbbenetemet látva elmosolyodott.

- Felmásztam az ablakod melletti fán, majd bemásztam az ablakon - vonogatta a vállát, mintha pont olyan természetes lenne ez, mint hogy hajnali hatkor, az álmosságtól alig látva állok a szobám közepén, csak mert az egyik dilis barátnőm úgy gondolta, ideje lenne felébrednem...

- Rendben, pont jókor jöttél, úgyis depizni van kedvem... - vágódtam le sóhajtva az ágyra. Regi megállt előttem, kezét a homlokomra tette. Egyik szemöldökömet felhúzva néztem fel rá, mire ő elvette a kezét.

- Jó, nincs lázad - állapította meg, leült mellém, én meg elkezdtem mesélni mindent a Karácsonyról, Ádámról és a nyakláncról.

Regi volt az egyetlen olyan személy a környezetemben, akiben feltétel nélkül megbíztam. 

December 31.-e, hajnali 6 óra, és Regi megint csak az ablakomból bemászva ébresztett.
- Kérlek, mond, hogy ez nem válik szokásoddá.. - nyöszörögtem álmosan, és a fésűmmel szenvedtem. - Tudod, hogy imádlak, de nekem ez egy picikét sok - nevettem fel
- Ne izélj már, különleges nap a mai! - szemei felcsillantak, és egy óriási nagy vigyor ült ki arcára.
- Arra gondolsz, hogy ma van 2011 utolsó napja? - találgattam - Netán arra, hogy ez az utolsó előtti napunk Londonban, mielőtt elkezdődik a turné?
- Igen, igen, és hagy javítsalak ki. Utolsó előtti, előtti napunk itt - mosolygott önelégülten. Legyintettem.
- Nekem aztán oly' mindegy. A lényeg az, hogy pár napon belül már a stúdió felé fogunk tartani, ott lesz egy megbeszélés elvileg, és utána..
- Utána pedig kezdetét veszi életünk legjobb éve! - sipítozva fejezte be a mondatomat Regi. - Most viszont kapkodd magad, vegyél fel valami kényelmeset, ugyanis futni megyünk! - Először csak furán néztem rá, utána viszont felröhögtem.
- Te nem vagy normális... Te szent ég - fogtam a fejem, és szó szerint bebújtam a szekrénybe, melegítő után kajtatva.

Háromnegyed óra múlva már a park felé futottunk, és megvoltam bizonyosodva afelől, hogy minden ember, aki minket látott, őrültnek hitt. Mégis ki az, aki fél 7-kor már tök frissen kocog - bár rám a friss jellemzőt egyáltalán nem lehetett mondani -, míg a járókelők ásítozva bolyongtak? Hát mi.

Már alig kaptam levegőt, de mivel hirtelen kipattant a fejemből, hogy menjünk el arra a híres kis játszótérre, ahol legelőször voltam a fiúkkal, és ahol Harry először megcsókolt, így kerültünk egyet.

- És amikor felmentem a zeneterembe, utánam jött - meséltem a hintán szemben ülve Reginek -, és úgy három perc beszélgetés után azt mondta, hogy szeret! - meséltem teljesen elkábultan, míg Regi csak mosolyogva bólogatott.
- Nagyon szeret. Ez olyannyira biztos, mint hogy én most itt vagyok. - Mosolya lágy volt, és sokkal mélyebb, mint valaha.
- Tényleg? - néztem rá kiskutya szemekkel, totál meghatódva. Hát na. Így hat rám az, ha valaki szeret..
- Miattad csinálta ezt az egészet... - Biztos voltam benne, hogy csak véletlen csúszott ki a száján, mert utána rögtön hozzá is tette - De ezt inkább majd ő mondaná el.. Szerintem.. - motyogta, utána meg alig hallhatóan szitkozódott.
Igazság szerint marhára nem értettem, hogy mit csinált értem Harry?! Áh, mindegy is. Túl hülye lennék felfogni.

Délután 4-kor találkoztunk a srácokkal az egyik legelhagyatottabb helyen, beszálltunk egy fekete kocsiba, ahol 9-en nyomorogtunk, holott a kocsi ötszemélyes volt. A felállás - vagy inkább felülés -, úgy nézett ki, hogy elől a sofőr, mellette Adam, ölében pedig Regi ült, hátul Louis, ölében Niall, mellettük Liam, ölében Zayn, és végül Harry, én pedig az ölében. Csak kicsit nevettünk, de tényleg. Utána már inkább nyöszörögtünk, bár én jól elszórakoztam. Szegény Harry meg szó nélkül tűrte, hogy a magassarkúmmal taposok a lábán. Hopsz.

- Itt is vagyunk - parkolt le egy szórakozó hely előtt a másfél órás autóút után Simon. Igen, Simon volt a mi személyi sofőrünk, ugyanis annyira aggódott a fiúkért, meg persze Anya értem, hogy csak így tudtuk megoldani, hogy ne az egész stábbal kelljen bulizni.
- Kibéreltük ezt az egészet erre a két napra. Régen nagyon híres hely volt, de csődbe ment, viszont a tulajnak nem volt szíve eladni. De nekünk megfelel - mosolyogva emelt ki a kocsiból Harry. Hát persze, hogy nem hagyta, hogy egyedül szálljak ki... Bár mondjuk megértem, mivel gigantikus méretű magassarkú volt rajtam.
- Szóval itt fogunk partizni - mérte fel a terepet Regi. Lassan mindenkinek sikerült kiszállnia, Simon pedig félrevonulva felhívott valakit. Amennyit hallottam a beszélgetésből, azt a következtetést vontam le, hogy óvatosnak kell lennünk. Ki tudja, mikor találnak ránk a paparazzók, és az gáz lenne, ha részegen lefotóznának. Főleg engem. Nem beképzeltségből mondom, és egyáltalán nem örülök neki, de mostanában elég sokat szerepeltem a címlapon, mint "Harry Styles titkos barátnője"... Ráadásul még a lakhelyemet is felfedezték. Lehetne ennél jobb?
- Tiszta a terep - lépett hozzánk Simon - De aztán csak okosan, és ha lehet, az épület maradjon egyben! - mosolygott, de hangja parancsoló volt. A fiúknak apjuk helyett apjuk. Most irigy vagyok. Nekem egy ideje nem mondott senki ilyet...
- INDUL A PARTI! - ugrált el az ajtó felé Lou, mi meg csak nevetve követtük. A helyiségbe belépve döbbenet ült ki többünk arcára.
Nagyon nagy volt, középen színpaddal, rajta egy rúddal, mellette végig bárpult, feltöltve a legkülönfélébb szeszes italokkal.
Zayn odalépett a zenés cuccokhoz, és valami pörgős számot indított el rajta.

8 órakor már rendesen benne voltunk a buliban, Lou és Harry a rúdnál táncoltak, vagy legalábbis próbálkoztak, Zayn és Niall a keverőpultnál menőztek, miközben a jobbnál jobb zenéket nyomatták, Regi és én beszélgettünk, néha pedig beálltunk Harry és Lou mellé, Adam pedig Liam társaságában tesztelte az italokat.

10 óra fele már más volt a helyzet. Liam és Adam már túl voltak a sokadik poháron, mi Regivel picit azért visszafogtuk magunkat, a többiek meg úgy, ahogy, de ők is tartották magukat.

11:59-kor, pezsgővel a kezünkben álltunk a színpad mellett, illetve ültünk (Adam és Liam). Pontban éjfélkor koccintottunk, majd ki is rohantunk a hátsóajtón keresztül, Harry és Niall, akik a legjózanabbak voltak, kibontották a tűzijátékos dobozt, és úgy öt perc múlva fel is lőtték az elsőt. Tökre élveztük, ugyanis amikor legutóbb láttam tűzijátékot, lehettem vagy 8 éves...

Hajnali két óra, mindenki nagyban táncol, egyszer csak valami hörgést hallunk. Mindenki egy emberként fordul el a hang irányába. Liam behányt. Mindannyian felröhögtünk, majd Niall odalépett a kicsit kikészült barátjához, és felsegítette, majd kitámogatta az épületből.

Hajnali öt órakor még mindig pörögtünk, és már rég nem számoltuk a poharakat és a feleseket. Nem vagyok nagy piás, se Regi, de ez most valami különleges alkalom volt.

****

Lassan nyitottam ki a szemem, és éreztem, hogy valami tök puhán fekszem. Ásítottam egy óriásit, majd felültem, és lenéztem magam mellé. Harry feküdt a hátán, a plafon felé emelt arccal, és ahogy elnéztem, eléggé másnaposnak tűnt. Vissza sem merek gondolni, mi volt itt pár órája. Apropó, hány óra is van?

Óvatosan lépkedtem át a földön fekvő, élettelennek tűnő, de igenis élő, és elég másnapos testek között, telefon, vagy óra után keresve.

- Mi ez a zaj? - lépett mellém a szemét törölgetve Regi. 

- Jó reggelt - fel sem néztem abból a dobozból, amibe - emlékeim szerint - tegnap beledobáltuk a cuccainkat, ne hogy bajuk essen. - Áh, meg is van! - emeltem büszkén a magasba Niall telefonját, majd megnéztem az időt - Atya úr isten. Kijavítom, amit az előbb mondtam. Jó estét. Fél nyolc van... - döbbenten néztem a kijelzőt. - Ráadásul Niall-nek van hat nem fogadott hívása.

Kitúrtuk közös erővel a dobozból mindenki telefonját, és mily' meglepő, mindenki kapott, nem is egy hívást az elmúlt egy napban. Sok jókívánságos üzenet érkezett, de Simon hívásai döntő többségben álltak. 

- FIÚK! - indult el kiabálva Regi az alvó társaság felé - IDEJE FELKELNI! - rázogatta a hozzá legközelebb fekvő Liam-et, aki morogva ült fel, majd vissza is esett. 

Próbáltam egy kicsit visszaemlékezni, hátha megragadt valami az emlékeimben... Valami az ivászaton kívül...

Gondolatmenetemet erős fejfájás szakította félbe. Barbi... Vajon most mit csinálhatsz? Biztos mondanád, hogy büszke vagy rám. Az is lehetsz. Durva volt ez a buli, de még mennyire...