SAJNÁLOM!

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!
Kéttanos suliba járok, ráadásul három nyelvet tanulok, ebből az angolt intenzíven, és még koleszos is vagyok, így egyértelmű, hogy nincs semmi időm semmire. Ha meg van, akkor is pihenek és a barátaimmal vagyok. Sajnálom!! :C Mindig sikerül cserben hagynom titeket, és még annyi sem volt bennem, hogy értesítselek titeket, élek-e vagy halok. SAJNÁLOM, de a jelenlegi állás szerint nem tudom megmondani mikor lesz időm, energiám folytatni.... Sajnáloooom :((



*   Facebook oldalam <- ide majd kiírom, ha van valami fejlemény :) 

22.rész - A sors, az sors.

Dobpergést kérek.... éééééss.... VISSZATÉRTEM :D Juhú, lehet pezsgőt bontani, mert végre rá tudtam venni magam arra, hogy 22:48-tól írjak egy 22.-ik részt :3 Csak nektek, persze azért a légyirtóval a kezemben állok készenlétben az én kis támadóim ellen... 
Amit tudnotok kell, mielőtt még meglepődnétek, igen, az írásmódom egy kicsit változott, hála a climbingthewalls blogomnak.
Én erről nem nagyon tehetek, teljesen más a történet, a karakterek, nekem meg alkalmazkodnom kell. 
Ja és még valami: szeretném ha kommentár formájában leírnátok, mi a véleményetek erről a blogról, mi az, ami késztet arra, hogy újra és újra elolvassátok a részeket. Nagyon hálás lennék ezért. 
Bocsi a rövid és unalmas részért, de be kell lendülnöm még.
Jó olvasást ♥ 

Az ölembe fektetett gitárt hangolgattam, amivel erőszeretettel szokott Louis rockeresdit játszani, aminek általában az a vége, hogy újra kell húroznom szerencsétlen hangszert.

A turnébuszban ültünk mindannyian, elhagyva a negyedik fellépőhelyünket. A fiúk, Regi, Ádám és én. El sem tudtam képzelni, mi fog rám várni a következőkben. Csak találgatni tudtam, miszerint majd jó lesz minden, megfogok érteni mindent, és ez a kis kiruccanás majd valahogy beolvaszt a többiek közé. Tudom, múló dolog minden, de azért, ha az ember elől titkolnak valamit, eléggé aggasztó. Én már csak tudom .
- Nessa, anyud keres - nyújtotta felém hirtelen Harry a telefonját.
- Édes istenem, de jó, hogy hallom a hangod. Ugye még élsz?! - kétségbeesetten, szinte már hisztérikázott anya.
- Nem, elütött a busz - forgattam a szemeimet, mire Harry mosolyogva megrázta a fejét.
- Édes lányom, ezzel nem illik szórakozni - váltott át komolyabb hangra.
- Nyugi, élek még, minden rendben, körülbelül fél órája hagytuk el Manchestert. Most majd Boltonban éjszakázunk, holnap este pedig ott is lesz koncert.
- Láttam a videókat - éreztem, ahogy elmosolyodik. - Istenem, el sem tudod képzelni, milyen büszke vagyok most rád!
- Én is magamra - vigyorogtam. Hirtelen valami csörrenést hallottam.
- Nessa, segíts - hallottam Harry hangját pár másodperccel később, aki Louis vérző kezét próbálta megmosni.
- Azt hiszem, most mennem kell, mert lassan már Louis lesz az, aki nem fog élni - nevettem.
- Rendben. Vigyázz magadra, szeretlek.
- Oké, szia Anyu - köszöntem el, és gyorsan letettem a telefont, zsebre vágtam, majd gyorsan a fiú megmentésére siettem.

- Komolyan nem hiszem el... - Éppen Lou sebeit fertőtlenítettem, és hitetlenül hallgattam a beszámolóját.
- Nem értem. Miért tartasz magadnál bicskát? - kérdezte Niall.
- Szerintem ő maga se tudja - morgott, szokásához híven Adam.
- Szerintem meg senki nem kíváncsi rád - vágott vissza Harry. Ja, igen. Elfelejtettem megemlíteni, hogy a két hét alatt folyamatosan egymás vérét szívták, ami már mindannyiunkat untatott.
- Szerintem meg befejezhetnétek - szólaltam fel én is az ügy érdekében.
- Szerintem ez nem a te dolgod - nézett rám szúrós tekintettel Adam.
- Szerintem mind a hárman befoghatjátok végre - vágódott közénk Regi is.
- Szerintem kell nekem egy tükör - indult el a tőlünk legtávolabb eső pont felé Zayn. Szemmel láthatóan menekült. Nem csodálom, eléggé megfagyott körülöttünk a levegő.
- Szerintem én éhes vagyok - követte Niall barátját.
- Szerintem elállt már a vérzésem. Mentem - állt fel kezeit felemelve Louis, majd ő is arrébb állt.
Harry mérges pillantásokat lövellt Adam felé, aki úgy látszik, megelégelte.
- Na, mi van? Nem tudod elfogadni a tényt, hogy még egy ideig boldogítalak titeket? - kezdett elfajulni a dolog.
- Te meg azt nem vagy képes elfogadni, hogy Nessa velem jár... - zsörtölődött Harry.
- Ácsi! Most minek kell engem is bekavarni? - fordultam a két srác felé, mire a göndör hajú megragadta a karom.
- Tanulj meg veszteni végre - húzott el Harry, majd Adam megadta a végszót, de azt inkább felém intézte.
- Ne dőlj be neki, Nessa. Nagyon megfogod járni. A sors az sors. Nem tudsz ellene tenni, igaz, Harry? - szemeiben felcsillant valami. Valami olyan, ami azt sejteti, hogy tartogat még meglepetéseket, és nála van az ütőkártya.
Harryben megfagyott a vér is, legalábbis a reakciójából ezt lehetett levenni. Megszorította a karomat, majd újra Adam felé fordult, de nem nézett rá.
- Nem tudok semmit sem tenni, igazad van. - Hangja halk volt, és éreztem, hogy tart valamitől. - De én menekülni akarok - felemelte fejét, és egyenesen a srác szemeiben nézett. - És nem te fogsz megállítani. Ezt mindketten tudjuk.
Ha eddig nem hittem azt, hogy kívülálló vagyok, akkor most aztán végleg sikerült elhitetniük velem, hogy két külön világban élünk, és én az övékébe soha nem fogok beletartozni. Kezemet kirántottam Harry szorításából, és ott hagytam őket, miközben imádkoztam azért, hogy mihamarabb odaérjünk a hotelbe.

A szobafelosztás egyszerűen nézett ki. A hat srác együtt, Regi meg én egy szomszédos szobában. Miután lefürödtünk, fáradtan esett be barátnőm az ágyba. Én csak leültem az ágy szélére, és látványosan kezdtem szenvedni. Sóhajtoztam, a telefonomat bámultam, kinéztem az ablakon, és a többi cseles trükkömet bevetve próbáltam felhívni Regi figyelmét.
- Látom, van valami baj. Mesélj. - Végre. Azt hittem egész éjszaka meresztenem kell a szemeimet mindenfelé.
- Egyértelműen a fő bajom Harry és Adam. Egyszerűen nem vágom, mi van közöttük, ráadásul ma felvillantak bennem azok a pillanatok, mikor szó szerint megtiltottad, hogy szerelmes legyek Adambe, aztán még figyelmeztetett is arra, hogy vigyázzak Harryvel, és ezt még tetőzte a mai nap is.
- Tudom, nem ilyen tanácsot vársz tőlem, de beszélj Harryvel. Mondd meg neki, hogy téged ez aggaszt, szeretnéd tudni, mi ez az egész. Veszteni semmit nem veszthetsz - mosolygott biztatóan felém.
- Holnap letámadom - sóhajtottam. - Jó éjt - mondtam, és a beledőltem az ágyba.

Again

Na, újra kinyitok szíveim, ugyanis túlteng bennem az ihlet- és adrenalinlöket, szóval muszáj valamin levezetnem. Meg lett már a több, mint 20 ezer látogatottság is, aminek rohadtul örülök (*____*), szóval készüljetek, mert jövőhéten robbantok egy új résszel :3
Addig is, a Harry-fanoknak: http://25.media.tumblr.com/tumblr_m5156k2ZPH1r6by12o1_500.gif   :3
Ha várod már az új részeket, jelezd nekem komiba :D
xx

Már megint...

Aj, istenem... Év vége a mi sulinkban egyet jelent egy rohadt nagy felhajtással. Év végi vizsgák lehetetlennek tűnő anyagokból, amik valóban azok, mindenféle rendezvény, DÖK-ös cucc, és sorolhatnám még. Ezzel a bloggal mindig is hadilábon álltam, mert nagyon oda kell rá figyelnem, milyen részt írok. Jelenleg időhiányban szenvedek, megint(-.-), ezért nem akarok összecsapott munkát kiadni a kezemből, ami bár lehet tetszik nektek, azért mégsem tenném ki jó szívvel. Szóval szünet van most a blogban, de nyáron, mikor végre vége mindennek, újraindítom! :) Addig sem maradtok Harrys blog nélkül, ugyanis már egy hónapja elkezdtem egy újat - amit úgy terveztem párhuzamban írok ezzel, de hát nem így lett -, szóval lessetek be ;)
http://climbingthewalls.blog.neon.hu/ <- ami különleges ebben, hogy rövid részek vannak és Harry szemszögéből :D juhú :D Na, mindenkinek kitartást a suliban, már csak kicsi van hátra :) Engem pedig elértek bármikor a másik blogban.

Puszi és élvezzétek a jó időt ♥ 

21.rész - Legfurább Karácsony, és legdurvább Szilveszter *Különkiadás

a fiúk maradnak *_* annyira örülök ennek, így egy-két nappal később is :) StayEuropean ♥ 
ja, és előre is bocsi a helyesírási hibákért, de így 23:23-kor (mindig akkor írom ezt a bevezető részt, mikor végzek egy résszel), elég fárasztó lenne átnéznem :"D de ígérem, átnézem majd és javítok! :) 

na, itt a rész. 
ja, és van benne pár olyan rész, ami eléggé abszurd, ugyanis..... de mondom el, hogy melyik az, és hogy miért abszurd. akinek megvan, írja le kommentbe :) szeretek átmenni a valóság határán :D csak egy picikét :$

♥ 

A karácsony nagyon hamar eljött, csak úgy, mint a szilveszter. Mindkettő ünnep elég furán sikeredett.. Minden a karácsonnyal kezdődött, amit Magyarországon töltöttünk Ádámmal és családjával. A szüleink mindig is jó kapcsolatot ápoltak, és miután eljutott Ádám anyukájához a hír a helyzetünkről, meghívtak karácsonyozni. Persze Apa nem jött haza, miért is jött volna...

December 22.-én, hajnalban indultunk a londoni reptérről, és délután már Ádám szobájában ültem, és néztem, ahogy videojátékozik a gyerekkori barátom, aki egyben az exem.  

- Szólj, ha unod - döntötte hátra fejét, és úgy nézett felém.

- Már a legelején meguntam - válaszoltam egyből, és még egyszer, elég feltűnően felsóhajtottam. Ádám egy pillanat alatt szétszerelte a videojátékot, és levágódott mellém az ágyra. 

- Milyen London? - Hangjában éreztem, hogy marhára nem erre kíváncsi, de amit igazán megakarna kérdezni, azt nem merné. Egyszerűen tudná, hogy nem kapna rá választ. Legalábbis ezt vettem le a viselkedéséből. Végig figyelmesen, kedvesen bánt velem, és csendes volt viszonylag, de ahogy kiismertem az évek alatt, rájöttem, hogy ez a csend valamit rejt... Valamit titkolt előlem, ami olyan dolog volt, amit rendes esetben rögtön elmondott volna, de a mostani kapcsolatunk miatt nem teheti meg. Nagyon kíváncsi lettem, így többször is tapogatóztam a sötétben válaszokat keresve, de Ádám elég ügyesen és feltűnés mentesen - persze én átláttam rajta - elterelte a témát. 

23.-án egész nap a volt osztálytársaimmal és a barátaimmal lógtam, akik minden eddig történt dologról beszámoltak, illetve előszeretettel piszkáltak azzal, hogy "milyen boldog vagyok, csak nem szerelmes lettem?". Végül, amikor sikerült a fiúkat lerázni egy játékterem közelében, egy közeli parkban a csajok kiszedtek belőlem mindent. Vagyis nem mindent, legalábbis azt nem, hogy egy brit fiúbanda egyik tagjával járok, méghozzá a One Direction-ból Harry Styles-szal. Kicsit szürreálisan hatott volna, nem? Pont annyit tudtak meg, amennyit meg szabadott. Se többet, se kevesebbet. 

Szenteste egy irtó nagy "családi" vacsora után, mind a hatan (Ádám, Ádám szülei, a húga, Anyu, és én) körbeültük a karácsonyfát, és sorba mindenkinek odaadtuk az ajándékokat.

- Én ezt az ajándékot egy nagyon kedves lánynak készítettem.. Nagy üggyel-gonddal csináltam, szóval remélem tetszik - nyomott egy aprócska arany csomagolású dobozt a kezembe Kinga, Ádám kishúga. 

Miután kibontottam, meglepett mosoly ült ki arcomra. Egy gyönyörű lila-fehér karkötő volt kis dobozban, amit rögtön feltettem a csuklómra.

- Jaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! - nyomta egy puszit az arcára, és láttam, hogy megkönnyebbül, ahogy látja az örömömet. Tényleg örültem az ajándékának, és tudva, hogy nagyon imád ilyeneket csinálni, valahogy még jobban esett.

- A családotokban - fordultam Ádámék fele -, egyetlen egy olyan ember van, aki él-hal a videojátékokért, amit én kicsit rossz szemmel nézek, de hát el nem lehetne onnan robbantani őt. Szóval gondolom leesett már mindenkinek, hogy kinek és mit adok - nevetve adtam át az én ajándékomat, ami egy videojáték volt, Ádámnak. Vigyorogva bontotta ki, én pedig végig sunyin mosolyogva figyeltem. Ádám arcáról egyből lefagyott a vigyor, ahogy meglátta a játék borítóját, én pedig nem bírtam már tovább, felröhögtem. 

- Ezt még megbánod - szűrte a fogai közt, és félretette a lóversenyes játékot. Hát most na, egy ezresért csórtam unokatesómtól. Ha már annyit játszik úgy is, és egész álló nap csak ül a tv előtt, akkor legalább virtuálisan sportoljon valamit... 

- Annak ellenére, hogy az ajándéka egy kicsit túlzás volt.. - emelte ki a 'túlzás' szót -, én gondoskodtam valami felejthetetlenről.. - húzott elő a háta mögül egy... ékszerdobozt. - Lehet nem fogsz neki annyira örülni, de azt hiszem, mindkettőnk emlékeit őrzi ez a kis... - nyújtotta át a dobozt - nyaklánc...

Tudtam mi van benne, és ha ketten lettünk volna csak, biztos vagyok benne, hogy nem nyitottam volna ki, és hisztérikusan rákiabáltam volna Ádámra, hogy ezt mégis hogy gondolta... De mivel négy érdeklődő szempár szegeződött rám, és izgatottan várták a pillanatot, mikor jönnek rá, mi folyik itt, nem volt más választásom, minthogy kinyissam és mosolyt festve arcomra megköszönjem. 

Az ajándékozás után, mikor már úgy tűnt, mindenki alszik, kisurrantam az udvarra, és a hátsókertben lévő garázsba vonultam. Ádám apukája építette ezt az épületet még régen, ami egykor a mi kis bunkerunkként szolgált, de ma már egyszerű garázs lett. Benyitottam, és rögtön megpillantottam egy kis kanapét. Ráültem, felhúztam a térdeimet, kezeimmel átkaroltam, amiben végig ott szorongattam a nyakláncot.

Egy egyszerű kis ezüst nyaklánc volt, egy apró négylevelű lóhere medállal, amit Ádám egészen pici koromban vett nekem, persze anyukája segítségével. Ez az ékszer látott mindent... A nevetéseinket, a veszekedéseinket, tanúja volt az összes beszélgetésünknek, ismerte a titkainkat, látta az első csókunk... az első napunkat párként, a veszekedéseinket párként, és azt az ominózus jelenetet is látta, mikor sírva Ádámhoz vágtam a nyakláncot, és tapintatosan elküldtem a francba. Akkor szakítottunk, és azóta ezt a nyakláncot nem láttam. Többször is próbálta visszajuttatni hozzám, de én makacsul visszaküldtem neki. Ám most.. Mintha az összes szép és kevésbé szép emlékek egyszerre törtek volna ki a nyakláncból, és kerítettek volna hatalmukba. Teljesen összeomlottam. Ez.. túl sok volt így egyszerre, és ez a másnapi visszautamon is eléggé meglátszott.

- Mondd már meg, mi bajod van, Nessa. Olyan hűvös vagy, mint a canadai időjárás - próbáltam oldani a hangulatot a repülőn Anya, kisebb-nagyobb sikerrel. Inkább csak kisebb sikerrel..
- Nincs semmi bajom - szűrtem a fogaim közt, majd fejemet elfordítva kinéztem a kis ablakon.
Mégis miért kellett átadnia nekem a nyakláncot? És miért pont most? Mikor olyan jól alakulnak a dolgok, egy-két dolgot leszámítva boldog vagyok, vannak barátaim, szerelmem.. Erre Ádám képes egy idióta, ősrégi nyaklánccal válaszutak elé állítani. 
Igazából, nem azt mondom, hogy megrendített volna ez a Harry-vel való kapcsolatomban, csak kicsit érzelmileg instabillá tett.

***

December 30.-a, hétfő hajnal, 5 óra. Regi képes volt idemászni, és kiverni az ágyamból, csak az miatt, mert unatkozott. Jogosan fordul meg ilyenkor az ember fejében, hogy normális-e az ilyen... Miután sikerült kikecmeregnem az ágyból, megmosakodtam és felöltöztem, mintha megvilágosodtam volna. Anya még alszik, akkor.. mégis hogyan jutott be a házba Regi?

Regi döbbenetemet látva elmosolyodott.

- Felmásztam az ablakod melletti fán, majd bemásztam az ablakon - vonogatta a vállát, mintha pont olyan természetes lenne ez, mint hogy hajnali hatkor, az álmosságtól alig látva állok a szobám közepén, csak mert az egyik dilis barátnőm úgy gondolta, ideje lenne felébrednem...

- Rendben, pont jókor jöttél, úgyis depizni van kedvem... - vágódtam le sóhajtva az ágyra. Regi megállt előttem, kezét a homlokomra tette. Egyik szemöldökömet felhúzva néztem fel rá, mire ő elvette a kezét.

- Jó, nincs lázad - állapította meg, leült mellém, én meg elkezdtem mesélni mindent a Karácsonyról, Ádámról és a nyakláncról.

Regi volt az egyetlen olyan személy a környezetemben, akiben feltétel nélkül megbíztam. 

December 31.-e, hajnali 6 óra, és Regi megint csak az ablakomból bemászva ébresztett.
- Kérlek, mond, hogy ez nem válik szokásoddá.. - nyöszörögtem álmosan, és a fésűmmel szenvedtem. - Tudod, hogy imádlak, de nekem ez egy picikét sok - nevettem fel
- Ne izélj már, különleges nap a mai! - szemei felcsillantak, és egy óriási nagy vigyor ült ki arcára.
- Arra gondolsz, hogy ma van 2011 utolsó napja? - találgattam - Netán arra, hogy ez az utolsó előtti napunk Londonban, mielőtt elkezdődik a turné?
- Igen, igen, és hagy javítsalak ki. Utolsó előtti, előtti napunk itt - mosolygott önelégülten. Legyintettem.
- Nekem aztán oly' mindegy. A lényeg az, hogy pár napon belül már a stúdió felé fogunk tartani, ott lesz egy megbeszélés elvileg, és utána..
- Utána pedig kezdetét veszi életünk legjobb éve! - sipítozva fejezte be a mondatomat Regi. - Most viszont kapkodd magad, vegyél fel valami kényelmeset, ugyanis futni megyünk! - Először csak furán néztem rá, utána viszont felröhögtem.
- Te nem vagy normális... Te szent ég - fogtam a fejem, és szó szerint bebújtam a szekrénybe, melegítő után kajtatva.

Háromnegyed óra múlva már a park felé futottunk, és megvoltam bizonyosodva afelől, hogy minden ember, aki minket látott, őrültnek hitt. Mégis ki az, aki fél 7-kor már tök frissen kocog - bár rám a friss jellemzőt egyáltalán nem lehetett mondani -, míg a járókelők ásítozva bolyongtak? Hát mi.

Már alig kaptam levegőt, de mivel hirtelen kipattant a fejemből, hogy menjünk el arra a híres kis játszótérre, ahol legelőször voltam a fiúkkal, és ahol Harry először megcsókolt, így kerültünk egyet.

- És amikor felmentem a zeneterembe, utánam jött - meséltem a hintán szemben ülve Reginek -, és úgy három perc beszélgetés után azt mondta, hogy szeret! - meséltem teljesen elkábultan, míg Regi csak mosolyogva bólogatott.
- Nagyon szeret. Ez olyannyira biztos, mint hogy én most itt vagyok. - Mosolya lágy volt, és sokkal mélyebb, mint valaha.
- Tényleg? - néztem rá kiskutya szemekkel, totál meghatódva. Hát na. Így hat rám az, ha valaki szeret..
- Miattad csinálta ezt az egészet... - Biztos voltam benne, hogy csak véletlen csúszott ki a száján, mert utána rögtön hozzá is tette - De ezt inkább majd ő mondaná el.. Szerintem.. - motyogta, utána meg alig hallhatóan szitkozódott.
Igazság szerint marhára nem értettem, hogy mit csinált értem Harry?! Áh, mindegy is. Túl hülye lennék felfogni.

Délután 4-kor találkoztunk a srácokkal az egyik legelhagyatottabb helyen, beszálltunk egy fekete kocsiba, ahol 9-en nyomorogtunk, holott a kocsi ötszemélyes volt. A felállás - vagy inkább felülés -, úgy nézett ki, hogy elől a sofőr, mellette Adam, ölében pedig Regi ült, hátul Louis, ölében Niall, mellettük Liam, ölében Zayn, és végül Harry, én pedig az ölében. Csak kicsit nevettünk, de tényleg. Utána már inkább nyöszörögtünk, bár én jól elszórakoztam. Szegény Harry meg szó nélkül tűrte, hogy a magassarkúmmal taposok a lábán. Hopsz.

- Itt is vagyunk - parkolt le egy szórakozó hely előtt a másfél órás autóút után Simon. Igen, Simon volt a mi személyi sofőrünk, ugyanis annyira aggódott a fiúkért, meg persze Anya értem, hogy csak így tudtuk megoldani, hogy ne az egész stábbal kelljen bulizni.
- Kibéreltük ezt az egészet erre a két napra. Régen nagyon híres hely volt, de csődbe ment, viszont a tulajnak nem volt szíve eladni. De nekünk megfelel - mosolyogva emelt ki a kocsiból Harry. Hát persze, hogy nem hagyta, hogy egyedül szálljak ki... Bár mondjuk megértem, mivel gigantikus méretű magassarkú volt rajtam.
- Szóval itt fogunk partizni - mérte fel a terepet Regi. Lassan mindenkinek sikerült kiszállnia, Simon pedig félrevonulva felhívott valakit. Amennyit hallottam a beszélgetésből, azt a következtetést vontam le, hogy óvatosnak kell lennünk. Ki tudja, mikor találnak ránk a paparazzók, és az gáz lenne, ha részegen lefotóznának. Főleg engem. Nem beképzeltségből mondom, és egyáltalán nem örülök neki, de mostanában elég sokat szerepeltem a címlapon, mint "Harry Styles titkos barátnője"... Ráadásul még a lakhelyemet is felfedezték. Lehetne ennél jobb?
- Tiszta a terep - lépett hozzánk Simon - De aztán csak okosan, és ha lehet, az épület maradjon egyben! - mosolygott, de hangja parancsoló volt. A fiúknak apjuk helyett apjuk. Most irigy vagyok. Nekem egy ideje nem mondott senki ilyet...
- INDUL A PARTI! - ugrált el az ajtó felé Lou, mi meg csak nevetve követtük. A helyiségbe belépve döbbenet ült ki többünk arcára.
Nagyon nagy volt, középen színpaddal, rajta egy rúddal, mellette végig bárpult, feltöltve a legkülönfélébb szeszes italokkal.
Zayn odalépett a zenés cuccokhoz, és valami pörgős számot indított el rajta.

8 órakor már rendesen benne voltunk a buliban, Lou és Harry a rúdnál táncoltak, vagy legalábbis próbálkoztak, Zayn és Niall a keverőpultnál menőztek, miközben a jobbnál jobb zenéket nyomatták, Regi és én beszélgettünk, néha pedig beálltunk Harry és Lou mellé, Adam pedig Liam társaságában tesztelte az italokat.

10 óra fele már más volt a helyzet. Liam és Adam már túl voltak a sokadik poháron, mi Regivel picit azért visszafogtuk magunkat, a többiek meg úgy, ahogy, de ők is tartották magukat.

11:59-kor, pezsgővel a kezünkben álltunk a színpad mellett, illetve ültünk (Adam és Liam). Pontban éjfélkor koccintottunk, majd ki is rohantunk a hátsóajtón keresztül, Harry és Niall, akik a legjózanabbak voltak, kibontották a tűzijátékos dobozt, és úgy öt perc múlva fel is lőtték az elsőt. Tökre élveztük, ugyanis amikor legutóbb láttam tűzijátékot, lehettem vagy 8 éves...

Hajnali két óra, mindenki nagyban táncol, egyszer csak valami hörgést hallunk. Mindenki egy emberként fordul el a hang irányába. Liam behányt. Mindannyian felröhögtünk, majd Niall odalépett a kicsit kikészült barátjához, és felsegítette, majd kitámogatta az épületből.

Hajnali öt órakor még mindig pörögtünk, és már rég nem számoltuk a poharakat és a feleseket. Nem vagyok nagy piás, se Regi, de ez most valami különleges alkalom volt.

****

Lassan nyitottam ki a szemem, és éreztem, hogy valami tök puhán fekszem. Ásítottam egy óriásit, majd felültem, és lenéztem magam mellé. Harry feküdt a hátán, a plafon felé emelt arccal, és ahogy elnéztem, eléggé másnaposnak tűnt. Vissza sem merek gondolni, mi volt itt pár órája. Apropó, hány óra is van?

Óvatosan lépkedtem át a földön fekvő, élettelennek tűnő, de igenis élő, és elég másnapos testek között, telefon, vagy óra után keresve.

- Mi ez a zaj? - lépett mellém a szemét törölgetve Regi. 

- Jó reggelt - fel sem néztem abból a dobozból, amibe - emlékeim szerint - tegnap beledobáltuk a cuccainkat, ne hogy bajuk essen. - Áh, meg is van! - emeltem büszkén a magasba Niall telefonját, majd megnéztem az időt - Atya úr isten. Kijavítom, amit az előbb mondtam. Jó estét. Fél nyolc van... - döbbenten néztem a kijelzőt. - Ráadásul Niall-nek van hat nem fogadott hívása.

Kitúrtuk közös erővel a dobozból mindenki telefonját, és mily' meglepő, mindenki kapott, nem is egy hívást az elmúlt egy napban. Sok jókívánságos üzenet érkezett, de Simon hívásai döntő többségben álltak. 

- FIÚK! - indult el kiabálva Regi az alvó társaság felé - IDEJE FELKELNI! - rázogatta a hozzá legközelebb fekvő Liam-et, aki morogva ült fel, majd vissza is esett. 

Próbáltam egy kicsit visszaemlékezni, hátha megragadt valami az emlékeimben... Valami az ivászaton kívül...

Gondolatmenetemet erős fejfájás szakította félbe. Barbi... Vajon most mit csinálhatsz? Biztos mondanád, hogy büszke vagy rám. Az is lehetsz. Durva volt ez a buli, de még mennyire...

20.rész - Keserédes

hello emberkéim.:) annyira boldog vagyok, ugyanis felvettek (még nem hivatalosan, de akkor is) az álomsulimba, és szeptembertől Kecskeméten fogok tanulni :) ennek örömére, meg annak,
hogy egész jó helyet értem el a sorrendben, hoztam a 20. részt!
ja, és elszeretném mondani, hogy annyira örülök, hogy szeretitek.
 én, mint író,ennél jobb és szebb pozitív visszajelzéseket nem is kaphatnék
köszönöm, hogy vagytok nekem és olvassátok ezt a történetet, így hát küldeném nektek ezt az isteni képet
Harry Edward SexGod Styles-ról
♥ 

A kis jelentünk után pont nyílt is az ajtó, és Anya trappolt be rajta totál megsemmisülten.

- Harry, ugye nem baj, ha elrabolom Nessát? - állt meg előttünk, lehajtott fejjel.

- Történt valami? - kérdeztem megijedve, mire Anya felnézett rám. Ideges volt, de kivételesen nem rám. 

- Öh, dehogy baj. - Szemmel láthatóan Harry sem értette, mi folyik itt, de mindketten jobbnak láttuk, ha nem kérdezősködünk tovább. Ha nem avat be minket, akkor nem. Kész. Pont.

- Semmi érdekes nem történt - emelte fel a fejét, majd büszkén, "nem érdekel" hangnemben szólalt meg - Nekem akkor is van büszkeségem! - mondta, de szerintem csak magának - Hülye Simon... Argh... - Ezt már biztos nem nekünk címezte. - Mehetünk? - pillantott felém, majd elég sietősen megragadta a csuklóm, és maga után kezdett húzni az ajtó felé. Még mielőtt ellenkezhettem volna, megszólalt, hátra sem nézve - Majd beszéltek még, Nessa. Szia, Harry! - és már kint is voltunk a folyosón.

- Hova megyünk? - kérdeztem huszadszorra is, de választ megint csak nem kaptam. A legközelebbi plázába vezetett, egy táskákkal, bőröndökkel teli, francia nevű üzletbe. 

- Válassz két bőröndöt - túrta elő a pénztárcáját, és gondolkodva belelesett - de lehetőleg ne a legdrágábbakat! - hangja parancsoló volt. Hitetlenkedve meredtem rá.

- Ez... Ez azt jelenti, hogy.. - nem hittem el. Egyszerűen nem akartam elhinni.

- Igen, igen. Nem kell emlegetni, de igen, elengedlek. Simon rávett! - mosolyogva rázta a fejét, és egy kis pénzt nyomott a kezembe. - A közeli kávézóban leszek - ezzel ott is hagyott. 

Sikítani lett volna kedvem, és körbe ugrálni meg ölelgetni valakit, de mivel csak egy huszonéves eladó volt jelen, aki a körmét reszelgette unottan, inkább elvetettem az ötletet. A bőröndrészleg felé indultam, közben pedig tárcsáztam Harry-t. 

- Úristen, MEHETEK! - sipítottam a telefonba, mire az eladó ijedten felkapta a fejét, de amikor rájött, hogy csak az egyik őrült vásárló az, megnyugodott, és tovább fojtatta a körömszépítgetést. 

- Tudom, tudom! Louis rögtön letámadott, ahogy visszamentem! Annyira örülök! Tök jóóó - osztozott az örömömön Harry, és szinte láttam magam előtt, ahogy ugrál és a göndör fürtjei is fel-le ugrálnak. Ezen a gondolatomon el is mosolyodtam, végül Harry hangja zökkentett vissza a valóságba.

- Akkor ezek szerint velünk szilveszterezel, utána pedig indulunk is. Egy év... Alig várom. És most az érdem Anyukádé, mert ahogy Simon mesélte, nem volt könnyű meggyőzni... És amit Simon mond, az úgy is van - nevetett fel 

- Én is úgy örülök! - Ugyanezt ismételgettem, mert konkrétan belém fagyott minden szó, annak ellenére, hogy úgy éreztem, hetekig tudnék beszélni, annyi minden volt bennem. Mérhetetlen nagy öröm, szerelem, és hála. Hála azért, hogy Anyu meggondolta magát, ráadásul rögtön elhozott ide, hogy bőröndöt válasszak. Bár nem értem, miért nem ért volna rá később... Na mindegy.

- Hol vagy most? - kérdezte Harry, mikor már ő is kicsit lenyugodott

- Egy plázában, azon belül egy francia üzletben, ahol táskákat lehet venni - ismertettem, közben pedig kiszúrtam egy lila és egy fehér bőröndöt - Szerinted a lila, vagy a fehér illik hozzám? - A vállam segítségével a fülemhez nyomtam a telefonom, míg megnéztem az árakat. - Vedd úgy, hogy nem szóltam. Egy vagyonba kerülnének. Ah, pedig a fehér olyan kegyetlenül jól néz ki.. - húztam a szám, mire Harry felnevetett.

- Te aztán már szervezkedsz. - Hangja kicsit rekedtes volt, de annál inkább édesebb. Úgy imádom... És konkrétan össze leszek vele, és a többiekkel zárva egy éven keresztül... Izgatott vagyok, de nagyon! 

- Pasik - jegyeztem meg vállat rántva. - Nem is értik, milyen fontos dolgaik vannak a lányoknak az ilyen nagy utazások előtt... - tűnődtem el. Vajon mennyi ruhát csomagoljak?

- Annyira sok cuccot ne pakoljál - kezdte, mintha csak gondolatolvasó lenne -, mert körülbelül három hetente egy kis időre hazatudunk majd menni, plusz egy ideig csatlakoznak is a szülők - mondta, nekem meg elkerekedett a szemem.

- Ugye ez nem anyám kikötése volt? - forgattam a szemeim, mire felröhögött

- De, sajnálom, de igen. Beszélt a menedzserrel, aki beleegyezett, hogy a turné vége felé bekapcsolódjanak a szülők. Az enyém, és a tied. 

- Hogy mi? Ne már - nevettem - Persze Louis, Zayn, Niall és Liam anyját nem rángatják bele ebbe... Ez így nem fair! - kuncogtam. 

- Na, én leteszem, mert van előttem vagy 200 darab bőrönd, és rövidesen ki kéne választanom melyiket vegyem meg.
- Nincs bőröndöd?
- Nincs. És mielőtt még említenéd a költözést, megjegyezném, hogy csupán csak rengeteg dobozt használtunk... A bőröndömet még az egyik osztálykirándulásunk alatt szedték szét a fiúk. Ne kérdezd, hogyan, mert szerintem még ők se tudnák a választ.
- Rendben. Szeretlek - mondta, és miután elköszöntem én is, letettük. Szeretlek. Hmm. Ez a második, hogy kimondta. Olyan jól esik! 

Végül két egyszerű fekete mellett döntöttem, ami még pont belefért a keretbe. Fizettem, majd a friss szerzeményeimmel elindultam megkeresni Anyát. Egy starbucks-ban leltem rá, ahol vett nekem is egy kávét, majd még bejártunk pár üzletet. 

Nyolc óra fele estünk haza, hat nagy szatyorral a kezünkben. Levágtuk őket a nappaliban, és egy rögtönzött divatbemutatót tartottunk. Kaptam egy rakás ruhát, felsőt, nadrágot, pulóvert meg cipőt. 

Az egyik kedvencem egy kék, háromnegyedes ujjú dzseki lett, meg egy aranyos kis drapp színű magassarkú. Nagyon ritkán hordtam magassarkút, de ez annyira kényelmesnek bizonyult, és olyan jól állt, hogy fájt volna a szívem, ha ott hagyom a boltban árválkodni. 

- Köszönöm szépen a ruhákat és a bőröndöt - nyomtam egy puszit Anya arcára, mire elmosolyodva vette tudomásul, hogy tényleg örülök.

- Amúgy, hogy-hogy meggondoltad magad? - húztam fel a térdeim a fotelben ülve, forró csokit szürcsölve. Anya előttem ült, és magazinokat lapozgatott. 

- Hogy lecsendesedett minden körülöttetek... - állapította meg, miután vagy a huszadik újság címlapját nézegette. 

- A kérdésemre választ is kapok, vagy annyira terelni akarsz, hogy még ezt a kérdésem is figyelmen kívül hagyod? - Idegesít, ha próbál témát váltani. Ilyenkor olyan csökönyös és makacs, mint egy kisgyerek. 

- Tudod, eddig azt mondtam, hogy ne hasonlíts apádra - nézett fel rám - De rájöttem, mondhatnék én bármit is, te akkor is apádra fogsz hasonlítani. 

Elmosolyodtam. Ebben van valami.

- Neked meséltem már, hogy az ominózus házavató buli után mik történtek? 

Érdeklődve fentebb ültem. 

- Nem. 

- Miután vége lett a bulinak, és eltelt két hét, beállított azzal, hogy turnézni mennek a bandájával, és sajnálja, de egy ideig távol lesz majd tőlem, és ahogy ő fogalmazott, azért, mert 'az álmokért tenni kell' - mosolygott lágyan. - Amikor te is ezt mondtad, rögtön belém nyílalt az a jó kis déjá vu érzés, de annyira ideges voltam, hogy nem tudtam volna őszintén kimondani, hogy elengedlek. Így hát vártam egy kicsit. Hála Simon-nak, még fel is gyorsult a folyamat - kuncogott - A turné után pedig apád egyből hozzám jött, és megkérte a kezem. Én meg persze nem értettem, miért ilyen gyorsan, erre azt felelte; az álmokért tenni kell, nem? - felállt, és a bögréjét - amiben nem rég még tea volt - kivitte a konyhába.
Még soha nem mesélte el ezt a történetet. Pedig olyan aranyos és romantikus! Vajon tényleg hasonlítanék Apára? Ha valaki ismeretlen először megpillantaná Apát, biztos vagyok benne, hogy azt a véleményt szőné róla, hogy egy unalmas, állandóan dolgozó, a családjával nem nagyon foglalkozó ember, akit nem érdekel a világ. Hát sajnos mostanában ilyen.. Pedig Magyarországon még jobb volt a helyzet, amire azt hittem, hogy szörnyű. Akkor persze még nem gondoltam, hogy lehet rosszabb is...

2 perc múlva visszajött Anya, lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Legyél olyan, mint apád régi éne. Azt mindenki szeretni fogja, ahogy én is szerettem és szeretem a mai napig, annak ellenére, hogy tudom, többé már nem láthatom.. - A szerelem a keserédes, nemde?
Azért remélem az én szerelmemből valahogy kihagyhatjuk a "keser" felét. 

19. rész - A zongora

jó fej vagyok... ugye?:D itt a 19., ami egy kicsit rövidke lett :S amúgy most már nem a komikat nézem, hanem a nézettséget, mert aztán ha ilyen ütemben jönnek a komik, akkor egy év múlva lesz új rész :"D
na, remélem mindenki elégedett, és ígérem, a 20. résztől beindul az egész most már!
♥

A jövőheti találkozóra alig bírtam elmenni, ugyanis a verseny utáni napokban 40 fokos lázzal küszködtem, annyit sírtam. Ráadásul Anyát is rá kellett venni, hogy elkísérjen, hátha ott Rya-ék, vagy a többiek meglágyítják a szívét. Ezt persze nem mondtam el neki, mert akkor biztos nem jön el.

- Szia Nessa. Jobban vagy már? - köszönt Regi, és kezét rögtön a homlokomra téve lemérte a helyzetet. Mosolyogva bólintottam, majd odaléptünk a többiekhez, akik sorra érdeklődtek az állapotom felől, és nem érdekelte őket, hogy a választ már vagy tízszer megkapták. 

- Hellloooooooo!! - kiabálták a tornaterem ajtaja felől, amit éppen abban a pillanatban szedett ki majdnem a helyéről Louis. Nyomában totyogtak a többiek is, Simon meg pár ember, gondolom a management tagjai lehettek. 

Miután ismertették az elkövetkezendő egy év forgatókönyvét, a felnőttek különváltak és úgy beszélgettek.

- Nem, a válaszom nem! - mondogatta sokadszorra Anya a menedzsernek és Simonnak, de továbbra sem hagyták békén. Mindenki azon volt, hogy valahogy rávegyék a megingathatatlan szülőmet, hogy elengedjen.

- Anne. Tizenegyedszerre is csak azt tudom mondani, hogy a lányodnak helye van köztünk! Ilyen lehetőség nem mindennap adódik, és ha nem lenne tehetséges ez a lány, akkor most nem állnék itt, és próbálnálak rábeszélni, hogy engedd el! - erősködött Simon, mi gyerekek meg csak álltunk ott, megszólalni sem mertünk. 

- Úgy hallottam, van itt egy zongora.. - suttogtam, megbökve Regit. 

- Igen, az osztálytermünk melletti régi zeneteremben. De ez most hogy jött ide? - nézett rám furcsán, mire felnevettem.

- Mindegy - vontam meg a vállam - Azt hiszem, meglesem - mosolyogtam. - Tartanád itt a frontot? - szépen pislogtam felé, mire kuncogva bólintott.

A tornaterem ajtaja felé vettem az irányt, és ahogy láttam, mindenki el volt foglalva valamivel, így nem egészen érdekelték, hogy hova megyek. 

Felmentem a második emeletre, elhaladtam az osztálytermünk mellett, és egy barna dupla ajtót pillantottam meg. Az ajtóra rá volt arannyal gravírozva a "Zeneterem" szó, amit két piros csík keresztbe tételével tettek semlegessé. Rátettem a kilincsre a kezemet, majd lenyomtam. Az öreg ajtó nyikorogva nyílt ki.

Ez... Lenyűgöző! 

A terem kellős közepén egy gyönyörű fekete zongora állt, mellette körbe gitárok, kürtök, hegedűk, trombiták, a zongora mögött egy egész dobfelszerelés, és még egy orgonát is felfedeztem. A zongora nem lehetett olyan régi, maximum pár éves, vagy csak nagyon vigyáztak rá. Nem bírtam ki, meg kellett érintenem.
Végigsimítottam a tetején, ami meglepő módon egyáltalán nem volt poros, majd felemeltem a tetejét és leültem elé. 

- Lássuk csak... - gondolkodtam, majd rátettem az ujjaimat sorra a billentyűkre.. Egy zenész álma akkor teljesedik be igazán, ha játszhat. És azt a felemelő érzést, amit akkor érezhetsz, ha az álmodnak élsz, átélni, valami elmondhatatlanul csodálatos. Nem tudom, mi lenne velem e nélkül az öröm nélkül...

Elkezdtem egy szívemhez közel álló dalt játszani, és halkan aláénekeltem. Felfrissültem, ahogy az egész terem a lágy zongoraszótól visszhangzott. 

- Csupa rejtély vagy... - Hátranéztem, és az ajtófélfának támaszkodó, zsebre tett kézzel álló Harry-t pillantottam meg. - Gyönyörű - lépett felém - És te is. Most valami igazán elképesztő látványnak lehettem tanúja. Nem tudtam, hogy zongorázol - mosolyogva állt meg előttem. Teljesen felé fordultam a széken ülve, és felnéztem rá.

- Régen játszottam.. Hiányzott. Főleg, hogy egy jó ideje csak a gitárommal randizok - nevettem fel, mire Harry megrázta a fejét.

- Velem bezzeg nem randiznál, mi? - ráncolta a szemöldökét, mire én arrébb csúsztam a kis széken, megpaskoltam magam mellett a helyet, ő pedig szó nélkül levágódott mellém.

- Elrontod a pillanatot - kuncogtam és fejemet ráhajtottam a vállára. - Mi a helyzet lent? Anya még mindig nem enged? - húztam a szám

- Simon megoldja, nyugi - nyomott egy puszit a hajamra.

- Tudod, a zongorákhoz mindig is szép emlékek fűztek - kezdtem témát váltva. - Még régen, mikor éltek a nagyszüleim, és elmentünk hozzájuk látogatóba, Papa mindig hegedült nekem. Egyik nap azzal állítottam be hozzájuk, hogy szeretnék megtanulni zongorázni. Persze Papa csak nevetett, és azt mondta, "Telhetetlen vagy. Nem rég kaptad a gitárodat, és már is mást szeretnél", végül rá egy fél évre, a születésnapomra vett egy zongorát, amin meg is tanított játszani. A halálos ágyán azt mondta, a telhetetlen zenészekből lesznek a legjobbak, ezt véssem az eszembe. Szomjazzak a zenére, és ne teljen el úgy nap, hogy ne játszanék valamin. Éljem az álmomat minden nap - meséltem halkan.

- Ha ezt így elmondanád anyukádnak, biztos elengedne. Soha az életemben eddig még nem találkoztam ilyen lánnyal, mint te. Csodálatos dolog az, hogy így harcolsz az álmodért! Amikor indultam az X-Factorban, a családom teljesen megőrült és elhatározták, hogy ők lesznek a legnagyobb fanjaim. Még pólót is csináltattak - nevetett fel édesen, mire a kis pillangóim felébredtek a gyomromban hosszas álmukból, és eszeveszett őrült módjára csapkodni kezdtek. - Az én álmom az volt, hogy egy világnak énekelhessek, ne csak a kis bandámmal egy esküvőn. Szerettem volna, ha a zeném hallatán az emberekből érzelmeket válthatnék ki, és a nevem ismerté válna. Erre olyasmi történt, amit álmomban sem gondoltam volna; kaptam négy nagyszerű barátot, nagyszerű heteket a verseny alatt, és egy harmadik helyet, meg persze rengeteg rajongót, és az álmom valóra vált. Vagyis még nem teljesen, de mindennap ezen az úton járhatok, és ezért irtó hálás vagyok. Ráadásul megismerhettelek téged, annak ellenére, hogy két különböző nyelvet beszélünk anyanyelven, és két különböző országból származunk, mégis itt vagy mellettem. Remélem ez most egy jó sokáig tartó dolog lenne köztünk. Nem ígérhetek neked örökkévalóságot, boldogságot és rengeteg nevetést. Na jó, ameddig Louis a közelben van, addig a röhögés garantált. - Egyszerre nevettünk fel. 

- Tudod, - néztem fel rá - nekem nem kell semmi addig, míg velem vagy. Amikor beszélgettünk az interneten, mindig azon gondolkoztam, hogy nézhetsz ki, vajon mit csinálhatsz, hol járhat az eszed, mit tervezel... És egyik pillanatról a másikra teljes életnagyságban láthatlak, és ez annyira hihetetlen. Már akkor megmozdult bennem valami, amikor először rám írtál. Nem kell örökké tartó dolgokat ígérned. Elég az, ha beengedsz az életedbe, és megengeded, hogy ott lehessek veled. Többet nem akarok az előbb említett kérdéseken rágódni, hanem magam akarok a válasz után járni... - hangom elhalkult, és úgy éreztem, tényleg nincs szükségem másra. 

Rég voltam ilyen boldog, és régen éreztem ilyen felszabadultnak önmagam. Szabad voltam, és volt mellettem valaki, aki fogta a kezem. 

- Nagyon ijesztő lenne, ha kimondanám, most mire gondolok? - kérdezte egész halkan Harry, mélyen a szemembe nézve. A szívem egy óriásit dobbant. 

- Nem... Nem hiszem... - teljesen elszálltam magamtól, és valahol a mennyek felé repülhettem, de az biztos, hogy nem a földön voltam. 

Harry közelebb hajolt, homlokát az enyémnek támasztotta. A pulzusom az egeket verte, izzadni kezdett a tenyerem, és a levegőt is csak szaggatottan bírtam venni. Vajon... vajon hogy csinálja ezt?! 

- Szeretlek - suttogta, de a fülemben dobogó vértől alig hallottam, így csak a szájáról tudtam leolvasni. Határtalan boldogság ragadott el magával, és ahogyan ajkait enyémre nyomva hosszasan, érzelem dúsan megcsókolt, őrületes bizsergés futott át testemen, megremegtetve szívemet. Szeretem. 

- Tudod, van az a mondás, hogy pár másodpercig tart, míg kimondjuk, Szeretlek, pár óráig tart, míg elmagyarázzuk, miért, de egy életbe telik, míg bebizonyítjuk... - mondta, majd huncut mosolyra húzta a száját - Készülj fel, előttünk áll egy egész élet! Le nem fogsz vakarni magadról... - vigyorgott, és még egyszer megajándékozott észveszejtően édes csókjával.