18.rész - Az álmokért tenni kell, nem? ~ PART II.

yo, meghoztam a 17.-ik rész második felét, amit igazából egy részben szerettem volna megírni/feltenni,
de úgy alakult, hogy túlcsordult bennem az ihlet, meg aztán ilyen hosszúra sikeredett, így hát mazochizmus lett volna részemről megírni egybe a részt ^^" de a lényeg, hogy itt van és most már próbálom sűrűbben hozni a részeket, de hát a suli... ajj, miért kellett bevezetni az iskolákat?!
jó olvasást, és komikat kérek! :3
amúgy a látogatottság már túl van a 10 ezren, köszönöm *_*
puszi ♥ 

Fél kilenc fele értem haza. Vagyis értünk, ugyanis Harry és a fiúk ragaszkodtak ahhoz, hogy hazakísérjenek.
Miután elértünk a sulihoz, Lou felhívott, hogy hazaértem-e, mire mondtam, hogy az iskolánál vagyok, így elém jöttek.
- Akkor jövőhét kedd, 17 óra, a sulitok tornaterme. Ott megbeszélünk mindent, és ha nem sikerül rávenni Anyud, hogy elengedjen, akkor hozd magaddal, Simon tuti rábeszéli - kacsintott Zayn, mire egy mosoly ült ki arcomra. Jól esett, hogy biztatnak, és hogy szeretnének a körükben tudni.
- Akkor szia - ölelt meg Liam, utána Niall, Lou és Zayn is. Harry mellém lépett:
- Nekem van egy kis elintézni valóm Nessa anyukájával, szóval majd egy óra múlva utánatok megyek - jelentette ki, és átkarolta a vállam. Rendes esetben melegség töltött volna el, de éreztem, feszült és ideges. Szüksége van rám. Ezt éreztem akkor.
- Öhm, rendben - nézett furán Niall. - Akkor majd gyere.
- Szia Nessa! - intett a kocsi felé indulva Lou, mire biccentettem.

- Mi is az az elintézni valód? - fordultam felé kíváncsian.
- Anyukád... vagyis... a kettőnk kapcsolata... izé.. - dadogva kereste a megfelelő szavakat.
- Arra akarsz kilyukadni, hogy ideje lenne beavatni őket a részletekbe - vágtam rá, mire megkönnyebbülten fellélegzett, majd hirtelen kipattantak a szemei
- Őket?! - nézett rám döbbenten - Ugye nem azt akarod mondani, hogy itthon van Apukád?! - teljesen megijedt, arca elfehéredett.
- De - pirultam el.
Hát igen, nehéz az apák dolga, ha a lányuknak barátja van... És az én esetemben jogosan kérdezhetem, hogy mi lesz szegény Harry-vel? Apa szemmel ver. Szerencsére. De azért még félek..

Betettem a zárba a kulcsot, elfordítottam, majd az ajtót kinyitva léptem be rajta.
- Sziasztok! - léptünk be az ajtón Harry-vel. Egy percig csendben álltunk, majd csodálkozva vettem tudomásul, senki nincs itthon.
- Nem épp erre számítottam - vágtam le a táskám a fogas alatti cipős szekrényre.
- Hol lehetnek? Nem tudod? Hamar le kéne rendezni a dolgot, mert a paparazzók bármelyik pillanatban rájöhetnek, hogy itt vagyok, és akkor aztán nekünk végünk - mondta halál komolyan, amin én akaratom ellenére elmosolyodtam. Azért vicces, nem? Egyik pillanatról a másikra csöppentem bele a sztárok világába, és már is rajtam csámcsognak... Nem, tévedtem, mégsem vicces.
Elbeszélgettünk egy kicsit, majd egy fél óra után megváltozott a ház légköre.

Egy zárkattanás, ajtócsapódás, hisztérikus ordibálás, és könnyes szemek.
Ennyivel jellemezném az este történteket.

Anya lépett be az ajtón, arca kipirult, és mérges, ideges, feldúlt és csalódott érzelmek ültek ki arcára.
Elindultam felé, de rögtön megtorpantam, ahogy megláttam a csalódott arckifejezését. - Oh, hello, Harry... Pont jókor jöttél.. - nézett a megijedt fiú felé, mire alig észrevehetően megrándult arcán egy izom, és kezdett átváltatni mérges arckifejezésre.
Már abban a pillanatban sejtettem, hogy nem lesz jó vége a történetnek, így hát úgy gondoltam, először letámadom a verseny nyereményével, hátha meglágyul a szíve, és elfelejti, amiért olyan ideges.
- Képzeld Anya! Megnyertük a versenyt! - kezdtem vigyorogva, de boldogságom nyilvánosságra hozása nem érte el a kívánt hatást.
- Szóval míg Te ráérsz versenyekre készülgetni, meg részt venni rajtuk, végül pofátlanul megnyerni, addig hagyod, hogy a szülőanyád szívinfarktust kapjon... - kezdte totál kiakadtan - Mondhatom, szép. Olyan egy kedves, jószívű gyereknek hittelek... - Elkerekedett szemekkel néztem rá. Hogy mi van? Valami olyasmit vártam, hogy Gratulálok, vagy Szép volt, esetleg De jó, úgy örülök a sikerednek! 
- Öhm.. - bökött meg Harry. Felé fordultam, mire ő furcsán nézett le rám. Mintha én tudnám, mi folyik itt!
- Anya, nem is örülsz? Ja, és képzeld, a nyereményünk az, hogy.. - kezdtem, de Anya végig sem hallgatva engem, idegesen vágott le egy kupac újságot a dohányzóasztalra.
- Magyarázatot követelek, most azonnal! - csípőre tette kezét, szemei szikráztak. Félve felemeltem egy napilapot az asztalról, de sejtettem mit fogok látni. Ahogy elolvastam a címlapot, lesütöttem a szemem. Lebuktunk.
- Szóval tudsz róla... - suttogtam
- Igen, kislányom, tudok róla! - emelte fel hangját, amitől egy kicsit megrettentem. Nagyon ritka, hogy így viselkedik. - Tudod mit? Normális esetben azt mondanám, hogy jó, oké, legyetek boldogok, fiatalok vagytok még, élvezzétek az életet, áldásom rátok. De mégis hogyan mondhatnám ezt?! Nem elég, hogy egy énekest kellett kifognod magadnak, mert még a baráti kapcsolatot nagy nehezen elfogadtam, de ez? Ráadásul honnan kell megtudnom, hogy az egy szem lányomnak, akiért félredobtam az életem egy szó nélkül, barátja van? Egy idióta újságból, aminek a címlapján ott virít a vezér cikk címe, miszerint "Lehull a lepel Harry Styles titkos barátnőjéről" és a házunk! Ma is egy csapat visítozó, vicsorgó fanatikus One Direction rajongó állt a házunk előtt, és eltökélt szándékuk volt, hogy megölnek! - Egy kicsit megijedtem, képzelhetitek. De jobban fájt az, hogy Anyának teljesen igaza volt... Szemétség volt, amit tettem vele szemben. Egyik lábamról a másikra billegve próbáltam palástolni megszeppentségemet. Harry csak csendben hallgatott.
- Sajnálom, Anya! Nem így terveztük, és még tök friss az egész... - kezdtem, de a végére elhalkultam, ugyanis Anya ordítva belevágott.
- Az isten szerelmére, Nessza! Azt hiszem, van annyi eszed, hogy belegondolj a következményekbe! Nem véletlenül jöttünk Londonba! Tudtuk apáddal, hogy okos, értelmes lánnyá neveltünk, aki tudja kezelni a váratlanul jött helyzeteket is!
- De ezzel nem tudok megbirkózni! - vágtam rá mentségként, de utólag rájöttem, olaj volt csak a tűzre.. Nem is, inkább benzin.
- Akkor mégis miért nem szóltál nekünk? Ha nem is apádnak, akkor legalább nekem?! Az anyád vagyok, az a dolgom, hogy terelgesselek, és ha baj van, segítsek, nem? - A téma központja már sokkal inkább kezdett átváltani "csalódott szülő"-be, miután a "felelőtlen gyerek" dolgot elvetette. Hát igen, mi mással lehet a tinikben felébreszteni a bűntudatot, mint a "csalódtam benned" szitu...
- Anya, mondtam, hogy sajnálom. Tényleg nem így képzeltük el, és nem akartam elmondani addig a dolgot, míg nem vagyok benne biztos! Honnan a francból tudhattam volna, hogy majd két nap után tele lesznek az újságok az ilyesfajta, undorító és primitív cikkekkel? Lásd be, hogy én sem tudhattam, hogy ez lesz. Sokkal elővigyázatosabb voltam, mint valaha életemben!
- Mégis hogy beszélsz velem? - szűrte idegesen a fogai közt. - Nem érted, mire akarok kilyukadni... - sóhajtott - Ki az, aki felnevelt? Ki az, aki ott virrasztott az ágyad mellett, mikor beteg voltál? Ki az, aki elvitt az óvodába, elkísért az iskolába és jelen volt életed minden egyes pillanatában? Ki az, aki lefertőtlenítette a sebeid, miután elestél? Ki az a személy, akire az elmúlt 16 év eseményei után azt mondod, hogy Anya? Ki az a személy, akihez bármikor fordulhatnál? Ki az Anyád, Nessa? Ha nem én.. Mert ezek szerint, annyira nem bízol meg bennem, hogy segítséget kérj. - Szavai hallatán a sírás kerülgetett. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora vita lesz ebből... - És te Harry.. Hány éves is vagy? 17, ha jól tudom. Ne akard, hogy azt higgyem rólad, egy felelőtlen, divatmajmoló tinisztárocska vagy... - nézett mélyen és határozottan Harry szemébe, mire Harry-t, annak ellenére, hogy láttam volna, tudtam, hogy marcangolni kezdte az, amit Anya mondott. Mert igaza volt. Valahol, a csalódottságból és a hirtelen ért sokkból felindult szülőm mondandójában ott volt az igazság.
- Tényleg sajnálom.. Ennél többet nem tudok mondani! - Ennyi, kész. Szemeim megteltek könnyel, majd lassacskán legurultak az első, merész, kövér könnycseppek kipirosodott arcomon.
Beállt a kínos csend. A levegőben keletkezett feszültség csak úgy tapintható volt. Míg Harry a hátamat simogatta, Anya nagy sóhaj kíséretében roskadt le a kanapéra, és arcát tenyerébe temette.
Egy kis idő után felállt, és a konyhába ment. Hogy minek, azt én sem tudom. Szerintem csak szimplán nem volt kíváncsi rám, akarom mondani ránk.
- Mégis.. Mégis hogy képzelted ezt?! - kiabált Anya, az én arcomon pedig egymást követve gurultak le a nagy, kövér könnycseppek. - Csalódtam benned.. - sóhajtott csalódottan, szomorúan, feldúltan, miközben a konyhapulton támaszkodott.


- Hol van apa? - törtem meg a csendet, de a kérdésemre a választ már rég tudtam... Mindig ugyanaz:
- Dolgozik - nyögte alig hallhatóan. - Hol máshol lenne?
- Úgy volt, hazajön - próbáltam higgadtan mondani, de közben újabb és újabb könnycseppek jelentek meg szememben.
- Volt... Éppen, hogy csak belépett az ajtón, már hívták is, hogy el kell mennie. - Egy pillanatra felnézett Anya, és akkor értettem csak meg, miért van kiakadva. Nem azért ordibált velem, mert egy idegbolond szülő, aki nem bírja elviselni, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy ő akarja, hanem mert nagy a nyomás rajta. Tudtam, hogy amikor azt mondta, "volt", úgy értette, hogy "igen, itthon volt, de most újra elment, és Isten tudja, mikor jön haza". Felnéztem Harry-re, aki rögtön vette a lapot, és megsimította a karomat.
Odalépkedtem a kanapéhoz, leültem, és átöleltem Anyát.
- Hova ment? - kérdeztem, és lehunytam a szemem. Próbáltam felkészülni a legrosszabbra...
- New York, egy év... - motyogta. Először nem esett le rögtön, de ahogy eljutott az agyamig, hogy New York és 12 hónap, ami 52 hét, 365 nap, 8760 óra, rögtön elkapott a sírógörcs.
Miért büntet így a sors?
A könnyeim szaporábban igyekeztek beteljesíteni végzetüket, ami az volt, hogy arcomon legurulva földet érjenek a hideg parkettán.
- Én, azt hiszem, megyek.. - szólalt meg Harry, aki előttünk állva szobrozott. Hálásan néztem fel rá, mire lágyan elmosolyodva bólintott egyet, és az ajtó felé vette az irányt.
Ez egy olyan téma volt már, ahol nem egymás ellen álltunk, hanem egymás mellett, támogatva a másikat, miközben Apa teljesen a munkájába temetkezve elfelejti, hogy van egy felesége, és egy lánya... Hirtelen olyan magányosnak éreztem magam, mint még soha. Csalódottnak és átvertnek! Egy szó nélkül jön haza, és szó nélkül megy el állandóan.. De egy év?! Mégis... Mégis mit gondol ilyenkor? Az emberek mindig ennyire figyelmetlenek? Apa ennyire nem veszi észre, hogy a tragédia, ami Papával történt, nem csak őt érintette rosszul? Mi is sírtunk... Mi is ott voltunk a temetésen, és azt kívántuk, hogy bárcsak visszatérne! Megértem, hogy fáj neki, de miért az a megoldás, hogy elfutunk a problémák elől? Ezzel csak még több bajt kreál, aminek mi szívjuk meg a levét.. de főleg Anya..
- Annyira sajnálom Anya, az én hülyeségem miatt most van még egy plusz dolog, ami miatt aggódhatsz. Annyira bánom, hogy nem kértem segítséget - öleltem át, és csak sírtam...
- Én sajnálom, hogy így viselkedtem veled. Nem ez volt a legjobb döntés, hogy így rád támadjak - felém fordult, kibújva ölelésemből, és megsimította a hajam, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Nagy lány vagy már, és tudod, csak irigykedem. Olyan aranyosan mutatsz ezzel a Harry gyerekkel - nevetett fel, mire megkönnyebbültem. Mégsem ellenzi olyannyira ezt a kapcsolatot, mint hangoztatta. - Emlékeztetsz a régi önmagamra, és apádra. Tudod, még mielőtt megszülettél, a középiskolában találkoztunk. Nem tudom, hogy mesélte-e, de régen Angliában élt. Ugye ide járt Papa és Mama iskolába, ahova most Te, és apád így keveredett ki. Itt is született, de amikor általános iskolás volt, Mamáék nem bírták fizetni a házzal járó költségeket, így odaadták John bácsinak, hogy óvja meg majd számunkra, így aztán Magyarországra költöztek az egyik jó barátjuk családjához. Utána teltek az évek, középiskolás lett, és pont egy évfolyamba kerültünk. Egy órási nagy véletlen folytán keveredtünk össze, ugyanis a mi időnkben minden hónapban egyszer takarítani kellett az osztályokból kiválasztott két-két embereknek, főleg a saját termüket. Volt egy osztálytársam, akinek a vezetékneve pont megegyezett apádéval, és összekeverték őket. Később persze ezen nem lehetett változtatni, így két éven keresztül minden hónapban egy délutánt közösen töltöttünk el. Érettségi után az iskolai évek alatt megalapított együttesével befutottak. Utána évekig nem láttam Őt, végül azon a végzetes napon, mikor egy közös ismerősünk házavató buliján összefutottunk és totál részegen összefeküdtünk, rájöttünk, hogy mindig is szerettük egymást. Ezt az is bizonyította, hogy kilépett a bandájából, ami nagyon híres volt akkoriban, értem! - mosolygott meghatottan, mire fintorogva felsóhajtottam.
- Szóval ilyesmi volt a ti szerelmetek régen - röhögtem, mire Anya gúnyos mosollyal az arcán megbökött.
Szemei újra csillogtak a könnyektől, és pár csepp gurult le arcán.
- Nem ilyen életet képzeltünk el.. Sem Ő, sem én. Főleg nem Neked! - mondta, mintha csak be akarta volna bizonyítani, hogy tudja, az ő hibája is ez, de ezt nem szeretné bevallani, és hogy ez jól van így. - Miután megszülettél, és összeházasodtunk, még minden rendben ment. Majd elment Papa, apád meg mint ha valami bomba robbant volna a szívében és az agyában, elhatározta, hogy megváltozik. Félredobta a gitárt, félredobott engem, és ami a legjobban fájt, hogy Téged is... És lám, én a naiv nő, úgy hittem, hogy ha majd visszaviszem a múltba, és ideköltözünk, te meg eljársz abba a zeneiskolába, akkor majd helyre áll az esze. Erre az lett az eredmény, hogy szabad utat adtam arra, hogy még többet dolgozzon. Sajnálom, a hülyeségemmel tönkre tettem az életed, szívem - ölelt át szorosan, és éreztem, ahogy könnyeivel átáztatja a vállam.

- Tessék - nyújtottam át Anyunak egy bögre forrócsokit és levágódtam elé a fotelbe.
- Köszönöm - szürcsölt bele a meleg italba - Amúgy, nem is mondtam még. Gratulálok, hogy megnyertétek! Kár, hogy nem láthattam, biztos szuperek voltatok! - arcára egy irtó nagy hamis mosoly ült ki, amin rögtön átláttam. Már megint zavarja valami, érzem. Nem mondott el mindent...
- Tudod, a nyeremény... Elég, hogy is mondjam, komplikált a helyzet.. - próbáltam megkeresni a legmegfelelőbb szavakat, de nem ment.
Anya felsóhajtott, majd letette a dohányzóasztalra a bögrét.
- Tudom, mi a nyeremény. Egy évig a One Direction stábjával lehettek a turnéjuk során, ami január első napjaiban indul. Az igazgató már mesélt erről... És őszintén szólva, a válaszom nem - vágta rá határozottan, az én arcomról meg lefagyott a mosoly.
- Anya, ugye most csak viccelsz velem? - hitetlenkedtem, és fentebb ültem a fotelben.
- Nem, nem viccelek. Gondolj csak bele! Egy évig, ki tudja milyen emberekkel összezárva, ismeretlen helyeken zenélni, lehet, hogy jól és érdekesen hangzik, de el nem tudod képzelni, mennyi veszélyt rejt! - érvelt Anya, miközben felhúzta a két lábát, és a térdét átkarolta kezeivel.
- De Anyu.. - próbálkoztam a kiskutya pofival, hátha meglágyítom a szívét. - Ez nagyon nagy esély lenne nekem, és el nem tudod képzelni - az ő hangsúlyozásával beszéltem -, hogy mekkora tapasztalatszerzés ez! Egy évig, profi stábbal, élőben zenélhetnék, és már az is nagy dolog, hogy a háttérben - érveltem, de tudjátok, milyenek a szülők. Megrendíthetetlenek az ilyen helyzetekben!

Negyedóra elteltével még mindig ott tartottunk, hogy mindketten kiálltunk az igazunk mellett, miszerint "veszélyes, nem engedhetlek el, egy évre meg pláne, hogy nem" és "de Anya, 17 leszek fél év múlva, utána meg 18, ami Magyarországon már nagykorúnak számít, és ha ott lennénk, két év múlva simán le is léphetnék...". Olyan volt, mintha a parlamentben ültünk volna. Én vagyok a szélsőbal, Anya meg a szélsőjobb.
- Nem, nem, nem és nem. Utoljára mondom el, gyerek vagy még, nem engedhetlek el! - hangjában éreztem, hogy kezd ideges lenni, ami alapjáraton is rossz, de így, este 11-kor meg még rosszabb.
Tudtam, hogy nem érdemes tovább feszíteni a húrt, de abban a pillanatban nem érdekelt. Elakartam érni, hogy megbízzon bennem és elengedjen! Ez az, a bizalom!
- Tudom már miért nem engedsz el! - vágtam rá megelégedett vigyorral az arcomon - A bizalommal van a gond! Nem bízol meg bennem eléggé ahhoz, hogy elengedjen ilyen távolra. Ha nem egy évről lenne szó, tuti elengednél, de így... Főleg, hogy így aggódsz a tanulmányaim miatt is. Az a gond! A bizalomhiány és a tanulmányaim - magyaráztam, de nem úgy tűnt, mintha beletrafáltam volna.
- Nem, nem egészen így van, Nessa. Szimplán úgy gondolom, hogy egy 16 éves lányt, és nem érdekel, hogy mikor leszel 17, most még 16 vagy, nem engedhetek el egy ilyen útra. Ha maga az igazgató jön is el, vagy Simon, hogy meggyőzzön, most nem. Nem engedhetlek el! - állt fel a kanapéról, és kivitte a bögrét a konyhába.
- Az idővel van a gond? - tapogatóztam tovább - Mondd meg, ha igen. Vagy netán a fiúkkal? Bennük nem bízol? - Nem érkezett válasz. Tovább gondolkodtam, keresve az okot. - Nem is.. - valami szöget ütött a fejembe. - Az a bajod, hogy ha én elmennék, egyedül maradnál. A magány a bajod! Nem akarsz egy éven keresztül a saját árnyékodban élni ebben az üres házban, ugye? Eltaláltam? - hangom sokkal inkább volt lenézően magabiztos, mint sem határozott. A hangom remegett és nem akartam elhinni. Anya nem válaszolt.
- Igen... magányos lennék - suttogta a nappaliba lépve, könnyes szemekkel. Biztos voltam benne, hogy én sirattam meg azzal, ahogy beszéltem. - Gondolj csak bele! Apád New York felé tart éppen, kizárt, hogy valami csoda történne, és hazajönne, erre meg még Te is itt akarsz hagyni... - eleredtek a könnyei.
- De Anya! Most azt is nézd, hogy nekem mi jó! Megértelek, és nem akarnálak itt hagyni, de úgy érzem, itt az  én időm! Annyit vártam egy ilyen esélyre, és annyit küzdöttem az álmaimért, mint még ember soha! Te is a szemtanúja lehettél ennek a  folyamatnak! Vért izzadtam a felvételin, sőt, már azért is, hogy a kapcsolatot feltudjam venni az iskola igazgatójával. És nézd, megvalósult! Itt vagyok, a Zeneakadémiára járok, az évtizedek óta leghíresebb szakra, a leghíresebb osztályba, ami igazi zenészeket nemzett! Most vess meg, de én azt mondom, ez a sors keze! Ez az én sorsom! Mert ha nem ez lenne, akkor nem így történtek volna a dolgok.
- Én csak nem akarom, hogy az történjen veled, mint apáddal! - törölte le könnyeit, és hangját felemelve lépkedett oda hozzám. - Apád egy csodálatos ember, aki világéletében az álmait követte, és nézd meg, mi történt vele!
- Annyira nem szeretsz és nem ismersz, hogy tudd, nem török össze egy olyan miatt, mint Apa? - suttogtam hitetlenül. Ez fájt, nagyon is fájt. - Sosem adnám fel az álmaimat! Nem tudnék úgy élni, ahogy te akarod! - sírva fakadtam, és remegve törölgettem a már így is feldagadt szemeimet.
- Nem is várom el! Azt szeretném, ha lenne egy férjed, gyerekeid, szép házad, rendes életed! Követheted az álmaid úgy is, ha normális emberként éled le ezt a nyavalyás életet, nem? - nézett mélyen a szemembe, és kezét a vállamra tette.
- Nem - suttogtam alig hallhatóan, de annál inkább határozottan - Nem, Anya, tévedsz - néztem fel rá - Az álmokért tenni kell, nem? De! Ha úgy alakul, tudni kell áldozatokat hozni! Tudod, miért adják fel rengetegen az álmaikat? Mert rájönnek, hogy nem lehet őket elérni, ha csak rendesen éled az életed... - szűrtem a fogaim közt, lassan, érthetően, hogy még Anya is megérthesse. - Én kész vagyok bármit megtenni értük! Mert tudom, csak akkor vagyok képes rendes életet élni, ha elértem az álmomat. Őrültség, felelőtlenség, nevezd, aminek akarod! De én nem leszek olyan, mint TE! - már lassan kiabáltam, és szemeim újra megteltek könnyel.
- Nessa... - próbálta megsimítani a karomat, de elrántottam és sírva futottam fel a szobámba.
Becsaptam az ajtót, levágódtam az ágyra és arcomat belenyomva a párnába, bőgtem.. és csak bőgtem, és bőgtem, míg végül álomba nem sírtam magam....

17.rész - Az álmokért tenni kell, nem? ~ PART I.

halihó :D ahogy látjátok, megújult egy kicsit a dizájn, remélem tetszik :) úgy gondoltam, elkezdem írni a részt, mert sokan vártátok már, így hát azt mondom, csapjunk bele a lecsóba :D 

a részről még annyit, hogy nem éppen ez volt életem legboldogabb napja, és az irtó jó kedvem lehet kihat a részre is, előre is bocsánat ♥ ja, és a Simonos részeknél is bocsi, de egyszerűen nem tudom utánozni azt, ahogy ő véleményt mond :"D
próbálom hozni a következőt minél hamarabb! xx 

A szívem a torkomban dobogott, és izzadni kezdett a tenyerem, ahogy megláttam Harry-t, mellette Louis-t, mögöttük Zayn-t, Niall-t, és Liam-et. Hirtelen elfelejtettem hol vagyok, és szüntelenül a Mr. Répával beszélgető Harry-t bámultam. Mégis mit keresnek itt?! Totál ledöbbentem.

- Na ne... - hüledezett Regi. - Ez most tényleg komoly? Vak vagyok, vagy ők tényleg a One Direction?! - Úgy látom, nem csak engem taglózott le a fiúk látványa. Tisztán emlékszem még, hogy ismertem meg Regit. Pont együtt szórakoztam a srácokkal, mikor egy csapat lány támadott le minket. Akkor és ott Regi is ott állt a sikongató fangirlök között, és bármit megadott volna egy Zayn-el való közös képért. És most pedig ott áll tőle pár méterre... Szerintem nem kell mondanom, mennyire bezsongott, bár még egy kicsit hihetetlennek tűnt ez számára. Az én szemszögemből pedig úgy néz ki ez az egész, hogy a pasim előtt kell nyilvánosan zenélnem. Ha eddig nem lettem volna elég szégyenlős, akkor most még egy ovis is jót nevetne rajtam.

- Izgulsz? - kérdezte félszegen elmosolyodva. Bólintottam, majd kínosan felnevettem.
- Kicsit azért bánt, hogy én erről nem tudtam - vallottam be őszintén - Felkészülhettem volna legalább, ha elmondják, hogy ők lesznek a zsűrik... Főleg, hogy egy újság címlapján van a házunk. Félek - húztam el a számat, mire Regi biztatóan mosolyogva megsimította a vállam.

- Melletted vagyunk - jelentette ki, mire körbe néztünk, majd mosolyogva vettük tudomásul, hogy igazából a többiek még semmit nem tudnak.- Legalábbis én biztosan. 

- Köszönöm - suttogtam, és bíztam benne, hogy ezzel nem fogom kihasználni Regit, és a srácokat. 

- Akkor hát, szeretném bemutatni a zsűrit - állt vissza a színpad közepére Tom, és vigyorogva a zsűri felé nézett. - Simon Cowell - mondta miközben Simon felé mutatott, mire az felállt. - A One Direction tagjai: balról Liam, Harry, Louis, Zayn és Niall - folytatta, és a fiúk sorra intettek, vagy biccentettek egyet. 

- Most már kezdek izgulni. - Csodálkozva néztem a hang irányába, és meglepődve bámultam Layla-t. Hogy mit mondott? 

- Izgulsz?! Vagy csak félrehallottam? - szólaltam meg hirtelen. Furcsa mód Regit nem izgatta Layla kijelentése. Fura.
Layla arcára egy kisebbfajta döbbenet ült ki. Szerintem észrevette, mi csúszott ki a száján pár másodperccel ezelőtt. 

- Félrehalhattad - vágta rá rögtön, mire elmosolyodtam. Lehet, hogy Layla, a tökéletesség élő megtestesítője izgul?! 

- Akkor hát kérnénk az első csapatot, hogy jöjjenek fel és zúzzák szét a színpadot! - folytatta Tom, majd a négy lányból és két fiúból álló csapat felbotorkált. Az egyik srác beült a dobok mögé, a másik srác és egy lány beállt egy-egy mikrofon mögé, míg a két másik csaj - akik nem mellesleg irtó jó cuccban voltak - gitárt ragadtak, majd elkezdték a dalt.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mik lehettek a dalok címei, de valami irtó jó volt! Ők is egy medleyt csináltak, és az összhang is tökéletesen megvolt közöttük. Amint befejezték a dalt, látszott az arcukon, hogy mennyire megkönnyebbültek. A véleményezést Simon kezdte. Mit ne mondjak, volt benne meleg is és hideg is egyaránt, de úgy összességben elég jó kritikát kaptak. Mondjuk nem akárkiről beszélünk, hanem Simon-ról. Így gondolom elképzelhetőbb a helyzet. Utána a fiúk következtek, akik röviden megdicsérték őket, majd megköszönték a részvételt. Sok szakmai tapasztalattal gazdagodtak, mondhatom. 

Úgy egy fél óra múlva mi kerültünk sorra. Felmásztunk - szó szerint - a színpadra, és mindenki elfoglalta a helyét. Én és Adam leültünk egy-egy székre, és az ölünkbe vettük a gitárunkat, míg Layla és Regi a mikrofonjaik mögé állva lelkiekben felkészültek. És aztán egyszer csak valami olyan történt, amire soha nem gondoltam volna. Layla egy pillanat alatt elém állt, kezében a mikrofon állvánnyal, amit beállított elém, végül rátette a mikrofont.

- Ez.. most.. nem értem - néztem rá döbbenten. Mégis mit akar?

- Azt akarom, hogy énekelj - suttogta - Mindenki azt akarja - tette hozzá gyorsan, mire még jobban ledöbbentem. Gyorsan körbepislantottam, és mindenhol vadul bólogató fejeket láttam. 

- Ööö.. de hát én nem tudom mikor kell belépni... - húztam a szám idegesen, de mindketten tudtuk, hogy ez csak kifogás. Nagyon is jól tudtam, mikor és hol kell belépni. 

- Hajrá - mosolygott rám, majd gyorsan odaugrott Regi mellé. Azt hiszem, nincs más választásom. Akármilyen furcsa is Layla és a többiek viselkedése, ha ezt akarják, rendben.
Sokat nem ellenkezhettem, mert másodperceken belül elkezdtük a dalt. 

Az első kb. két perc remekül ment, és már kezdtem megnyugodni, mikor hirtelen Regi és Layla elhallgatott, mintha csak előre megbeszélték volna. Konkrétan belém fagyott egy másodpercre az énekhang, de mivel a műsort csak nem állíthattuk le, így kénytelen voltam egyedül befejezni a dalt, ők pedig átvették a vokalisták szerepét.
Kösz, lányok. Élveztem ezt az egy perc hírnevet. De tényleg...

- Remek volt, köszönjük - mondta a produkciónk végén Simon mosolyogva. - Különösen tetszett, mikor a végén egyedül énekeltek, alatta meg ment a vokál. Így nem volt olyan unalmas, bár gondolom improvizáltatok. - telibe trafált, ugyanis magamtól eszem ágába se egyeztem volna abba, hogy énekeljek. Inkább elásnám magam élve. - És ez jó pont, - folytatta - ugyanis akár egy énekesnek, akár egy zenésznek felkészültnek kell lennie, hogy bármikor, és bárhol korrigálni tudja az esetlegesen fellépő hibákat. Erre a legjobb módszer az improvizáció. És hát valljuk be, elég gáz lett volna, ha leállt volna a műsor, csak mert a barna hajú lány nem kapcsol. - Szőke vagyok, szőke!! Istenem, mikor veszik már észre? Jó, sötétebb szőke, sőt, inkább barnába hajló, de nem barna! Kikérem magamnak! - Szóval gratulálok, szép, összeszedett produkció volt, élveztük - mosolygott, majd átadta a szót a fiúknak. Legelőször Niall szólalt meg.
- Egyetértek Simon-nal, nagyon élvezetes volt ez a műsor, és külön tetszik, hogy pörgős volt, több hangszer volt benne, szóval én nagyon élveztem. Köszönjük. - És Niall-höz hasonlóan a többiek is körülbelül ezt mondták el. Igazán bőbeszédűek...

Úgy másfél, két óra múlva az összes versenyző meg lett hallgatva, majd Tom állt fel újra a színpadra.
- Rendben, azt hiszem a versenyzős része a mai napnak lezárult. - Hangos tapsolás és fütyülés vette kezdetét. - Most pedig következzen egy fél órás szünet, mialatt a zsűri is kifújja magát, és eldöntik, ki nyeri a 22. Utcai Zenészek versenyét! - mosolygott, majd mindenkit szétszéledt.
- Azt hiszem keresek egy nyugisabb helyet... - szóltam Audry-nak, aki éppen önfeledt beszélgetett valami popsztár új albumáról Clio-val. Bár azt hiszem Clio-t nem éppen kötötte le.. Na mindegy. Remélem azért meghallotta, amit mondtam.

Az embertömegből kikeveredve elindultam egy kis ösvényen, ami a parknak egy amolyan erdős része felé vezetett. Nagyon nyugis hely volt, tetszett. Főleg így a nagy felhajtás után. Konkrétan alig kaptam levegőt, olyan sokan voltunk.
- Végre. Megvagy. - Hallottam egy megkönnyebbült hangot a hátam mögül. Megfordultam, és elterveztem, hogy rámosolygok Harry-re, de valahogy nem sikerült. Helyette inkább szikrákat szórtak a szemeim.
- Igen, nagyon szépen köszönöm, hogy szóltatok erről az egészről. Szívbajt kaptam, mikor megláttalak titeket! Tudod te mekkorára nőtt a lebukásunk veszélyfaktora? Ki tudja hány inkognitós lesifotós rejtőzködik a versenyzők közt! - fakadtam ki, amit Harry egy lágy mosollyal nyugtázott.
- Üldözési mániád van - nevetve közelített felém, és mikor odaért, megállt előttem.
- Haragszom rád - jelentettem ki egyszerűen, közömbös hangon. Erre ő lehajolt, és egy villámgyors csókot nyomott ajkaimra. Bizsergés futott át testemen, a gyomromban éldegélő kedves kis pillangóim is felébredtek, és bár csak egy apró csók volt, mégis őrületes módon égett a szám Harry ajkai nyomán - Ettől nem fogok megbocsátani - mondtam ki olyan magabiztosan, ami még engem is meglepett.
- Nem az a célom... - mosolygott - Amúgy meg nincs okod haragudni rám - mosolya vigyorrá alakult, és biztos voltam benne, hogy már megint tervez valamit.
- Elég jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam, valami terved van. Kérlek, csak mondd azt, hogy a címlapra kerülésünkkel kapcsolatos. - Lelkiekben már felkészültem a nemleges válaszra, esetleg arra, hogy egyáltalán, semmilyen választ nem kapok.
- Talált, süllyedt - vigyorgott tovább - De erről majd később. Meglepetés
- Félek... - csúszott ki a számon, és akarva-akaratlanul, de elkomorodott az arcom. Harry rám nézett, és elnevette magát.
- Nyugalom - mosolygott felém - Nem lesz olyan szörnyű. Ígérem.
- Pont ettől félek... - sóhajtottam
- Nyugi, nyugi. - mosolygott továbbra is - Egy remek ötletem van... - bizonygatta továbbra is, de ez inkább úgy hangzott, mintha saját magát próbáltam volna megnyugtatni az igazáról. Tényleg féltem. Komolyan...
- De most szerintem menjünk vissza. Én előre megyek, egy másik irányba, te meg szépen vissza mész Adam-mel. - Amint megemlítette Adam nevét, a levegő szikrázni kezdett, én meg csodálkozva néztem a park felől érkező fiúra. "Mégis mit keres itt?" nézéssel meredtem Harry-re.
- Én hívtam. Túl nagy a lebukás veszélye, hogy ha ketten mennénk ki az erdőből. Lényegtelen, hogy két irányból és egyedül, tudod milyenek a paparazzók... - súgta
- Rendben.
- Jókor érkeztem? - állt meg előttünk zsebre dugott kézzel Adam, és érdeklődve figyelte a beszélgetésünket.
- Mehetünk - vágtam rá, és olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges, elakartam tűnni innen. Valami furát éreztem, és ez nem tetszett. Remélem nem Harry ötletével kapcsolatos... Áhh, megakarom tudni, mit talált ki! Most!
Szép lassan, beszélgetve (főleg a zenélésről beszéltünk), visszabotorkáltunk a többiekhez.
- Na végre, Nessa. Azt hittem elmenekültél - nevetett fel "gonoszan" Layla. A színpadi kis jelenetét biztos csak álmodtam. Kizárt, hogy ez a lány kedves legyen velem! Biztosan valami hátsószándékkal tette azt, amit.
- Igen, elmenekültem. Tudod, milyen nyuszi vagyok - helyeseltem, csak azért, hogy Miss Perfect ne tudjon hol belém kötni.
- Nos, emberek; kedves versenyzők, és nézők. Most pedig indul a visszaszámlálás... 10 perc, és megtudjuk a végeredményt - mosolygott a mikrofonba Tom.
Elnéztem a zsűri asztala felé, ahol már ott volt Harry, és nagyban beszéltek. Gondolom a nyertesen veszekszenek. Legalábbis ahogy Zayn karmozgatásából, Niall szomorú arckifejezéséből, Liam komoly fejéből látom.


- Ééés... - hallottuk meg Tom hangját. - Megvan a nyertes csapat... - Mindenki izgatottan meredt a színpad felé, ahol Tom már a nyertes csapat nevét rejtő borítékot szorongatta. Feszülten vártuk, hogy kimondják a nevet, de ekkor a kedves kis házigazda, amilyen jó fej, úgy gondolta, kicsit az agyunkra megy, és húzza az időt - De előtte ismertetném a nyereményt! - mosolygott, mire mindenki hangosan felsóhajtott. - A nyereménynek, ahogy gondolom ezt már kitaláltátok, köze van a One Direction-höz.
Hogy micsoda?? 
Teljesen leblokkoltam, és meglepődve néztem a fiúk felé. Persze a többi versenyző, főleg a lányok hangos sikításba kezdtek. Miért érzem úgy, hogy ennek nem lesz jó vége?!
- A nyertes csapatból a One Direction tagja kiválaszt hármat, Simon pedig egy tagot. Így ők négyen a One Direction-nel tarthatnak az egy éves amerikai turnéjukon, ami Szilveszter estéjén kezdődik.
- Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon nagy lehetőség lenne az ifjú zenészek számára. Természetesen csupán háttérzenészként lennétek tagjai a csapatnak. Tudjuk, kicsit furcsán hangozhat, hogy egy bandának lesznek háttérzenészei, de újításokat akarunk belevinni a fiúk produkciójába, és mondjuk Niall-nek elég nehéz lenne gitárral a kezében táncolnia - nevetett fel Simon, mire nekem megint csak elkerekedett a szemem.
- És akkor a nyertes csapat... - a levegőben keletkező feszültséget csak úgy tapintani lehetett. Soha, de soha az életben nem izgultam még így ennyire! Ebben biztos vagyok! - A Zeneakadémia Utcai Zenészeeeiii!!! - kiabálta a mikrofonba, mire Audry felsikoltott, Regivel hitetlenül egymásra néztünk, majd egymást megölelve kezdtünk el ugrálni, Adam és David kezet ráztak, és egy amolyan "szép volt tesó" öleléssel letudták az egészet. A többiek is nagyon megörültek, bár ők kevésbé annyira, mint mi.
- Gratulálunk! - mosolyogva állt fel Simon, és megtapsolt minket, ahogy a többi versenyző és néző is tette. - Kérném, hogy a csapat minden tagja fáradjon ide, és elmondjuk a többit.

- Gratulálunk - állt fel Liam, és kezet rázott mindenkivel, utána a többi srác is így tett, és rajtam meg konkrétan keresztül néztek. Na, kösz. Harry legalább egy mosolyt megtudott ereszteni...
- Ugye mi közületek csak hármat választhatunk ki, egyet pedig Simon fog - ismertette Zayn - A mi döntésünk alapján szeretnénk, ha az egy éves amerikai turnénk alatt háttérzenészként a segítségünkre lenne Nessa, mint gitáros, Layla és Regi, mint énekes - mosolygott, mire egy óriásit dobbant a szívem. Szóval ez volt Harry ötlete? Ránéztem, mire ő alig észrevehetően felém kacsintott. Igen, ez volt a terve, semmi kétség.
- Akit pedig én választottam ki, úgyszintén gitározni fog, mint Nessa. Adam, szeretnénk téged felkérni, hogy legyél tagja a csapatnak erre az egy évre. - Tökre hivatalosan beszélt Simon, de én inkább azzal voltam elfoglalva, hogy Adam-et felkérik, minket meg szinte utasítanak. Jó, mondjuk kizárt, hogy nem mentünk volna bele ebbe az egészbe! Alig hiszem el! A felvételi lapjaimon milyen jól fog már mutatni ez az egy éves kis szakmai tapasztalatszerző túrám.
- A többieknek pedig annyit tudok mondani, hogy nagyon jól összehangolt volt a csapat, és ahhoz, hogy ilyen profi előadást hozzatok össze, nektek is jelen kellett lenni. Biztos vagyok abban, hogy fényes jövő elé néztek - biztatta a kicsit letört társainkat mosolyogva Zayn, amire azt hiszem a fiúk kivételével mindenkiből előtört a fangirl. Mondjuk ki tud ellenállni Zayn őrjítően szexi pillantásának, vagy mosolyának? Senki. Még én sem, annak ellenére hogy ott állt mellette a barátom. Jól van na, lány vagyok én is! Ez ugye szolgálhat a mentségemnek, ugye?
- És öö.. - emelte fel a kezét Regi, mintha csak iskolában lettünk volna - Erről tud az iskolánk? Mármint ugye mi egy úgymond tagozatos osztály vagyunk, más a tantervünk is, és...
- Az iskola is, és a tanáraitok is tudnak róla. Már értesítettük őket, még a verseny előtt, az eredményekről, és áldásukat adták arra az esetre, ha megnyeritek. Hát lám, megnyertétek. - vigyorgott Niall kedvesen, és még mindig tartotta magát a "Nessára se nézzünk" dologhoz. Kezdenek az agyamra menni!
- Mikor kezdődik a turné? - érdeklődött Layla - Csak hogy mikorra kérjem el a Párizsban élő nagymamámtól a bőröndjeimet - mondta úgy, mint egy igazi Királyné. Nem, nem hercegnő. Királyné. Pedig már azt hittem, lesz valami nem egós beszólása is.
- Szilveszter estéjén. Vagyis még az indulás előtt kibulizzuk magunkat, és január 2.-án indulunk. Addigra remélhetőleg mindenki kijózanodik.

Még elbeszélgettünk, és továbbra sem kezeltek olyan közeli ismerősnek, de így utólag visszagondolva jobb is, ugyanis vagy 30 paparazzo vett minket körbe. A témát szüneteltettük, és megbeszéltünk egy jövő hét keddi találkát.
- Remélem a szüleink beleegyeznek - reménykedett Regi, miközben elindultunk a suli felé, mivel Rya a lelkünkre kötötte, hogy a verseny után helyzetjelentést teszünk neki.
- Ne aggódj, tuti megengedik - vonta meg a vállát Adam, mire elmosolyodtam.
- Jó, te könnyen mondod! A tanárunk a nővéretek, ráadásul a nagybátyátok az igazgatóhelyettes. Hülyék lennének nem elengedni titeket! - nevettem, és Adam is érezte, hogy ebben nekem van igazam.
- Igazából nem én akartam zenélni - szólalt meg Regi - Táncolni szerettem volna világéletemben, de anya nem engedte, mert a saját álmát akarta velem megvalósíttatni, így kerültem be a Zeneakadémiára. Természetesen jó hangom volt kiskoromban is, így rögtön felvettek. De azóta persze megszerettem énekelni, és imádok ennek a csapatnak a tagja lenni! - az előbbi szomorú arcának nyoma se volt, mert egy óriási vigyor ült ki az arcára - És ez a lehetőség... Nagyon is tetszik!
- Nekem is, és minden vágyam, hogy elmenjek.. De anya.. Nem lesz könnyű.. Egyáltalán nem lesz könnyű! - vallottam be, mire érdeklődve néztek rám mind a 11-en. - Apa nagyon ritkán jár haza, anya tiszta ideg mostanában, látom rajta, hogy mindjárt szétesik, és egy életen keresztül bizonygatnom kell majd neki, hogy igen is, képes vagyok megállni a helyem a zene világában...
- Nem értem, miért ilyen az anyukád. Nem látja, hogy milyen tehetséges vagy? És lassan felnősz, saját döntéseket kell majd hoznod, és én biztos vagyok benne, hogy megállod a helyed, bármikor, bárhol - vette át a szót Clio. Jól esett, amit mondtak, de nem érthetik meg, hogy anyunak is igaza van...
- Igazából Apa régen zenélt, és a 80-as évek legnagyobb bandájában játszott, mint gitáros. Utána meghalt Papa... azóta a munkájába temetkezett, és nem követte tovább az álmait. Ettől félt Anya, hogy történik valami, és összetörök... Csak óv engem, de én szeretnék tapasztalatot szerezni. Mindennél jobban szeretnék! - mosolyogtam
- Összejön, nyugi - biztatva karolta át a vállam David.

*** Részlet a PART II.-ből! ***

Egy zárkattanás, ajtócsapódás, hisztérikus ordibálás, és könnyes szemek. Ennyivel jellemezném az este történteket.
- Mégis.. Mégis hogy képzelted ezt?! - kiabált Anya, az én arcomon pedig egymást követve gurultak le a nagy, kövér könnycseppek. - Csalódtam benned.. - sóhajtott csalódottan, szomorúan, feldúltan, miközben a konyhapulton támaszkodott.

16.rész - A verseny

hali (: 

hoztam a 16.-ik részt, és asszem' mondhatom, hogy innentől kezdve indul be a történet csak :D

ja és ne lepődjetek meg, ha nem értitek majd a storyt :D direkt csinálom kibogozhatatlanul bonyolultra :$ szokásom ilyet csinálni, szóval tényleg ne lepődjetek meg :3 de persze a történet végére (ami minimum 50 rész lesz) mindenre fény derül ;) ehhez a részhez 25 KOMIT kérek MINIMUM!!!! ha összegyűl több, akkor majd lehet két részt is hozok... hmm.. :D 

napusz<3

Már fél háromkor a helyszínen voltunk, mert annyira nem bírtunk magunkkal Regivel, hogy Adam megunta, és elráncigált mindenkit a parkba már most. Ott toporogtunk mindannyian egy helyben, ugyanis ha bárkit megláttunk, hogy a tíz méteres környezetünkből megpróbál kilépni, visítozni kezdtünk. Hát igen, egy kicsit be voltunk tojva.
- Áh, annyira izgulok! Annyira, de annyira, de annyiraaaa... - ugrált idegességében Regi.
- Oké, megértettük, hogy mennyire. - próbálta lecsillapítani Adam. A csapat apraja-nagyja a padon ülve próbált minket csitítani, miközben Layla tőlünk nem messze magában énekelgetett. Valószínűleg beénekelt.
- Ezt nem Audry szokta csinálni? - kuncogtam, mire Regi furán rám meredt.
- Mégis mit? - kérdezte és elkezdte tördelni ujjait.
- Hát ezt a nyivákolós, izgulós dolgot. - mosolyogtam - Tényleg, Audry hol van? - hirtelen vettem észre a lány hiányát, majd csodálkozva néztem körbe.
- Mielőtt még újabb sipákolós percekkel ajándékoztok meg, közölném, hogy Rya-val még a suliban vannak. Gondolom pár papírt még elintéznek, és majd csatlakoznak hozzánk. - mondta gyorsan Adam, mielőtt még tényleg eluralkodott volna rajtam és Regin a pánik.


- 10 perc, 18 másodperc... 20... 21... 22... - motyogott mellettem Regi.
- Most mit számolsz? - fejemet felé fordítottam. Már nem voltam annyira besózva, hála Layla rögtönzött "én vagyok a legjobb énekes" előadásának. Bár e nélkül is tudtam volna tovább élni az életem... Na mindegy.
- Számolom, hogy mennyi ideje ülünk a padon. - hadarta és már folytatta is tovább. Kíváncsi vagyok mikor unja meg.
Még pár percig tűrtem magam mellett barátnőmet, majd felpattantam a padról és elindultam valamerre. Hogy pontosan merre mentem és minek, magam sem tudom. Csak kóvályogtam a fák közt céltalanul. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom.
Hmm. Egy SMS. Ismeretlen embertől. 
" Szia Nessa. Gondolom kitaláltad, ki vagyok, és pont ezért nem próbálkoztam azzal, hogy felhívjalak. Régen nem beszéltünk... Ne haragudj. Ha valaki igazán ismer, az pont Te vagy, szóval tudhatod milyen szörnyű a természetem. Nagyon sajnálom, túl messzire mentem! Szeretném jóvátenni valahogy... hogy hogyan? Majd nemsokára rájössz. :) "
Hát igen Ádám, kicsit túl messzire mentél, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bocsátok meg. Jelen pillanatban te ismersz engem a legjobban, így csak te tudod, hogy nekem teljesen lehetetlen dolog nem meg bocsátani.

- Nessa, gyere! Még egyszer elpróbáljuk a dalt, mielőtt még jönne a többi versenyző! - ordibálva kalimpált Regi a távolból.
- Megyek! - kiabáltam vissza, és elindultam feléjük.

Vagy ötször bírtuk csak elpróbálni a dalt, mert ahogy közeledtünk a verseny kezdetéig, folyamatosan gyűlni kezdtek az emberek. Először még csak a versenyzők és a szervezők, de később már pár járókelő is úgy vélte, érdemes lenne ott maradni és megnézni mi ez a felhajtás. Így hát szépen lassan a kis parkból zsúfolt terület lett.
- Kíváncsi vagyok idén kik lesznek a zsűrik. - szólalt meg Adam.
- Nem ugyanazok, mint eddig voltak? - kérdeztem csodálkozva.
- Nem. Mindig mások zsűritagok vannak, és a verseny kezdetéig titokban tartják, mert volt már olyan, hogy befolyásoltság miatt nyertek, és az a többiekre nézve nem volt fair.
- Értem. És az előző években kik voltak itt?
- Mármint zsűriként? Tavaly például maga Simon Cowell jött el, az előtt meg ha jól emlékszem akkor egy New York-i zeneakadémiáról jött két tanár, illetve kettő végzős diák. - magyarázta Clio, a tőle meg nem szokott lágy hangon. Komolyan mondom, mintha agymosást tartottak volna rajta... Pár hete már nem csak hogy többet mosolyog, de többet is beszél! Emlékszem, hogy utált nem rég... Rám se nézett, most meg.. Döbbenetes.

Az a pár perc már gyorsan eltelt, és mire észbe kaptunk, már fel volt állítva minden. A szökőkút előtt volt egy asztal, és az mögött hat szék, előttük meg úgy 10 méterrel egy mini színpad, aminek a szélén két nagy erősítő helyezkedett el.
- Mint egy koncert! Tök jóóóóó! - sipítozott Regi, mire Layla megforgatta a szemeit.
- Pff. Hogy én mennyi ilyet láttam már... - vonogatta a vállát - Nem nagy cucc! Én ennél ezerszer nagyobb színpadon is léptem már fel! - lenézően ránézett az izgatottságtól majd kicsattanó lányra.
- Igen, az oviban. És mivel egy pöttömke kis porba fingó voltál, így természetes, hogy nagynak tűnt a színpad. - jegyezte meg hűvösen Adam, mire mindenki felnevetett, a vérig sértett Layla kivételével.
- Annyi szerencsétek van, hogy másodperceken belül kezdődik a verseny... - mondta ki visszafogottan, de azért érezni lehetett azt a burkolt "más különben"-t a végén.

- Kedves versenyzők és közönség. - szólalt meg egy hang hirtelen. Odafordultunk a színpad felé, így már láttuk, hogy egy hapek állt a színpad közepén, kezében a mikrofonnal. - Mindenkit nagy szeretettel köszöntünk a 22. Utcai Zenészek Versenyén, amit minden évben egy véletlenszerűen kiválasztott napon megrendezünk a jövő tehetségeinek felkutatása érdekében. Az idei évben, az előzőektől eltérően órási a tét! - erre hangos morajlás vette kezdetét, és az ott összegyűlt durván húsz versenyzőn valamiféle ideges izgatottság látszódott. Mindenki fantáziáját megmozgatta, hogy vajon mi lehet az a nagy tét... - A versenyzők közül megkérnék egy-egy embert, hogy jöjjön ki a zsűri asztalához, és húzzon egy sorszámot, amit majd a csapat nevével együtt felírunk egy jelenléti ívre. - az egész tömeg egyszerre mozdult meg.
- Adam, elintézed? - nézett felé Regi, mire Adam bólintott egyet és az asztal felé vette az irányt.
- Amúgy mi is a banda nevünk? - kérdeztem a lányok felé nézve.
- Utcai zenészek. - mosolygott Regi - Igazából soha nem volt úgy banda nevünk... Szóval több, mint valószínű, hogy ezzel a névvel fog regisztrálni minket Adam.

Negyed óra elteltével már mindenki a helyén volt, az első csapat pedig már a színpad mellett izgult. A mi sorszámunk a 9-es lett. Szerintem pont jó így, legalább nem elsők vagyunk, de nem is utolsók.
- Akkor mindenki regisztrált? - kérdezte a hapek a mikrofonba, akinek a neve Tom, és ő a "házigazda".
A tömegben több helyett lehetett hallani az igen választ, mire Tom elmosolyodott. - Akkor szeretném bemutatni a 22. Utcai Zenészek Versenyének a 2011-es zsűritagjait! - hangját felemelve konferálta fel azokat az embereket, akiket pár másodperc múlva láthattunk szó szerint kibújni a színpad mögött felállított 'backstage' felirattal ellátott sátorból.
- Te szentséges padlizsán! Ez SIMON COWELL! Oh, god! - elkerekedett szemekkel kiabáltuk egyszerre Regivel, amikor megláttok Simont legelöl baktatni, de még jobban meglepődtünk, mikor megláttuk Simon mögött lépkedő zsűriket...


Ilyen egyszerűen NINCS! 

NYERTEK!

Úristen!!! A mai Brit Awardson NYERTEK! I can't believe it! :| 

Annyira büszke vagyok rájuk, mint még soha! Életem legjobb estéje a mai :) 

Remélem most már még nagyobb hírnevet szereznek Magyarországon is és végül ellátogatnak ide! 

xx

Helyzetjelentés :D

2012. 01. 23. - Helyzetjelentés by wanduss :D

Na szóval, arra gondoltam, hogy időközönként teszek fel ilyen fajta bejegyzéseket is, amiben értesítelek titeket a news dolgokról. :)

1.) Elsősorban szeretném megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám a felvételinél, és remélem mindenkinek jól sikerült. És erről többet ne is beszéljünk, mert én úgy elbasztam a matekot, ahogy csak lehet... :$

2.) Van két blog, amit szeretnék nektek bemutatni. Az egyik a Same Mistake névre hallgató One Directionös fanfic: http://onethingmorethanthis.blogspot.com/   A blogger Alison, facen pedig Reni Ufi néven megtaláljátok :D Nem rég indult csak, eddig négy rész van fent, de nekem nagyon tetszik, és mindig örömmel olvasom az új fejezeteket. Hogy pontosan kiről, miről is szól a történet, megtudhatjátok, ha belenéztek. ;) 

    A másik blog Kittigina nevű bloggerinánk fanfice http://stolemyheart.posterous.com/  <- Ide is érdemes benézni, jó kis story :D 

3.) Következő rész előreláthatólag vagy ezen, vagy a kövi héten lesz, de pontosan nem tudom mikor. :D Remélem nem nagy baj, hogy ilyen sok idő telik el két rész közt :$

4.) Van egy facebook-os oldalam: http://www.facebook.com/pages/Wandaa/170210346381843 
     Aki csak teheti, nyomjon rá egy like-t :D Nagyon megköszönném! (Ha a link nem jó, akkor Wandaa. néven keressétek meg:D 149 like van eddig 23. hétfő 21:11 szerint:D)

Ennyi mára ^^ pápuszi♥   

15.rész - Te vagy az utolsó támaszom minden problémában

ohaio, hoztam a kövi részt(: 

de a 16.-ikat csak 15 komi után hozom ! 

addig is sok szerencsét az összes felvételizőnek (yn) 

xx 

Hajnali kettő volt, mikor Harry visszahívott. Igaz, hogy már rég aludtam, de amint megcsörrent a telefonom, kipattantak a szemeim.

- Harry? - szóltam bele rekedtes hangon. 

- Lent vagyok az ablakod előtt. Van otthon valaki? - éreztem hangján hogy fáradt. 

- Nincs senki. Most végeztetek? 

- Alig egy órája. - nyögte és ásított egyet.

- Gyere előre, beengedlek. - mondtam és kinyomtam a telefont.

Magamra kaptam egy meleg pulcsit, és lerohantam a lépcsőn. Az egész házban sötétség uralkodott, ráadásul tök egyedül voltam, mivel anya éjszakás kétnaponta. 

- Szia - nyitottam ki az ajtót, és rögtön Harry nyakába borultam. 

- Jöttem, ahogy csak bírtam. - éreztem, ahogy elmosolyodik. 

- Annyira örülök, hogy itt vagy. Komolyan, ki vagyok. Bármit kérdezek bárkitől, soha nem kapok értelmes választ, még anyutól se. Már csak benned bízom. Te mindig itt vagy mellettem, még akkor is, ha mindenki hátat fordít. Annyira, de annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy összekeveredtünk. - szemembe könnyek szöktek. Igaz, nem egy nagy tragédia történt velem, de semmit nem értek, és úgy érzem, hogy titkolnak előlem valamit. - Még mindig nem érzem magam idevalónak... - mélyeket sóhajtottam, még mindig Harryt ölelve.

- Melletted leszek, Te is tudod. - elhúzódott tőlem és rám mosolygott.

- Köszönöm. - teljesen megkönnyebbültem. 

Felmentünk a szobámba, és részletesen mindent elmeséltem nyár közepétől egészen a tegnapiig. Harry csak csendben bólogatott, majd a végén ennyit mondott: 

- Figyelj. Az élet nehéz, és mindig lesznek olyan emberek, vagy dolgok, amik még jobban megnehezítik. De csak rajtad áll, hogy a happy end érdekében miféle áldozatokat hozol. A másik meg; minden okkal történik. Biztos vagyok benne, hogy egy nap majd teljesen kisüt a nap feletted, s választ kapsz mindenre. - mosolygott - Addig is itt leszek, bármi ok nélkül. Készülj fel! - nevetett és adott egy puszit a számra. 

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. - kuncogtam

Reggel 5-kor ment el Harry, én pedig pár órával később hulla fáradtan indultam el a suliba. Persze amint odaértem a tornaterem ajtajához, Regi kapott el. 

- Még hogy elmondasz mindent próba után? Olyan gyorsan leléptél Adam-mel, hogy alkalmam sem volt leállítani téged! - morgott 

- Neked is jó reggelt. Bocsi, csak valami fontosat akart mondani... De mindegy is. - ráztam a fejem - Ígérem ma elmondok mindent. Ha elfelejtem, akkor szólj rám! - ásítottam 

- Már tudom úgy is... - sóhajtott csalódottan - Csak nem tőled. 

- Eh? - kinyíltak a szemeim - Hogy micsoda? Mégis honnan? - na ne! Ez nem lehet! - Adam mondta el, ugye? Biztos ő volt! A szemét! - igazán dühös lettem Adam-re! Miért kell neki elregélni a dolgaimat másoknak?! Megfogom ölni! 

- Nem tőle.. hanem ettől. - mondta idegesen és az orrom alá nyomott egy bulvármagazint. 

Hitetlenül olvastam a sorokat. 

- Hogy micsoda? - abszolút ledöbbentett a ma megjelent újság címlapja. 

Egy lesifotó volt, rajta a házunkkal, és a házunkat elhagyó Harryvel.

- Mi? Ez nem létezik! Nincs az az isten, hogy mi lebukjunk! - tomboltam hisztérikusan - Most mégis mihez kezdjek?

- Én adtam pár jó tanácsot tegnap... Nem mellesleg, megmondtam. - lépett el mellettem Adam, s súgta halkan felém, úgy, hogy Regi ne hallja meg.

- Hát arra én is kíváncsi vagyok, mit fogsz tenni! - láttam rajta, hogy nem csak engem érintett rosszul ez az egész - De áh! - kapálózott a kezével dühösen - Mégis mit hittél? Hogy majd békén éldegélhettek kettecskén, a sajtót be nem vonva a szerelmi életetekbe? Harry is hova teszi az eszét?! Istenem! - fújtatott

- Rendben, nyugalom. - vettem egy mély levegőt, és lassan fújtam ki. - A nap végén beszélek Harry-vel, és megoldjuk. Ráadásul senki nem tudja, hogy valójában én vagyok az a lány, plusz a házból alig látszik valami.

- De még is van egy nagy gond... - Regi rámutatott a cikkben szereplő lakcímemre. 

- Ne máááááár... Holnap akkor egy rakás ember veszi majd körbe a házat, ugye? - húztam a szám

- Készülj fel, kislány. - veregette meg a vállam Regi, majd ott hagyott.

Egész nap ki voltam akadva, ráadásul Harry-vel is csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni.
- Láttam én is.. Na de figyelj. Van egy ötletem. - mondta Harry a vonal túlsó végén. Éppen egy rádióállomáson voltak.
- Na és mi az az ötlet? - kezdtem kíváncsi lenni.
- Azt még nem mondom el, de majd pár nap múlva megtudod. Addig is próbáld eltitkolni anyukád elől. Rendben? Elintézem én a dolgokat, a te feladatod csak annyi, hogy éld az életed, úgy mint eddig, és maradj távol Adam-től. Rosszban sántikál, érzem... - éreztem hangjában a megvetést.
- Ezzel újat nem mondtál. - sziszegtem - Most leteszem, mennem kell próbálni. Szia. - mondtam és kinyomtam a telefont.

- Skacok! - rohant be Rya a tornaterem ajtaján.
- Mi van, megint otthon hagytam a reggelimet? - nézett csodálkozva David, mire mindenki felnevetett.
- Utcai Zenészek Versenye MA!! - ugrott közénk, öccse beszólását figyelmen kívül hagyva, a képünkbe nyomva a telefonját, aminek kijelzőjén egy sms volt. - Ma a parkban 16 órától! Készüljetek fel! - mosolygott izgatottan.
- Micsodaaaaa? - visított Audry, mire Clio reflexből befogta a fülét. Hát igen, ez Audry...
- Háromkor ott tali. - mondta és kilibbent a tornateremből.

- Figyeljetek. - vette át a szót Adam - Nagyon nagy a tét! A legtöbbet kell magunkból kihozni a zsűri előtt. Azt, hogy kik a tagok, kivételes módon nem hozták nyilvánosságra, így fel kell készülnünk a legmeglepőbb esetekre is.

Félek, sőt rettegek a mai naptól. Bizonyítanom kell! Meg kell mutatnom a többieknek, hogy a sok őrültség ellenére is magam vagyok!

14.rész - Kérdésekre válaszok

heyho, wanduss visszatért :D

 most hozok egy részt, viszont a legközelebbit csak 21.-e után (felvételit írok :D)

remélem, sok-sok komit kapok majd:) 

xx 

Eltelt egy hét, mióta Harry megcsókolt... Még mindig alig hiszem el! Ha most valami irtó nagy fangirl lennék, minden bizonnyal azért lennék boldog, mert 'úristen, egy irtó helyes sztár barátnője vagyok', de a helyzetem egészen más! Ádám után azt hittem, soha többé nem találok rá a boldogságra, erre idekerültem, és mint valami derült égből villámcsapás, az életem a feje tetejére állt. Néha úgy gondolom, hogy ez rossz, és visszaakarok menni, de aztán rájövök, minden okkal történt és történik. E szerint akarok élni! 




- És akkor itt van egy szünet, majd a dobszóló... - ismertette a továbbiakat Adam. A suli tornatermében ültünk a lelátó alsó soraiban és éppen a stratégiát beszéltük meg. A tanárok szerint már csak pár nap lehet hátra a versenyig. Mindenki nagyon izgatott, alig bírunk megülni egy helyben Regivel. 
- Hé, Adam! Kihagytad azt a részt, amikor a leggyönyörűbb, legjobb hangú lány, vagyis ÉN - mutatott magára büszkén Layla - megörvendezteti a pórnépet azzal, hogy kiereszti aranyhangját pár perc erejéig! - szempilláit rebegtette Adam felé, aki lelegyintette. 
- Tudjuk Layla, hogy imádsz a középpontban lenni, de nem lesz szólód, akármennyire is szeretnéd. - vonta meg a vállát egyszerűen, mire Miss Perfect fújtatott egyet, majd olyan arcot vágva, mintha éppen most halt volna meg valamelyik családtagja, elhagyta a termet. 
- Összetört. - mondta Regi, mire az ikrek felnevettek. 
- Nem róla szól minden... - tette hozzá Adam, és a végén rám nézett... Mintha csak nekem célozta volna. Rémisztő! Mióta van barátom, azóta még bunkóbb és titokzatosabb velem. Kiakasztó! Komolyan...


Még párszor elpróbáltuk a dalt, Layla nélkül, mivel ő nagysága nem volt hajlandó visszajönni, utána pedig egy kicsi szünetet tartottunk.
- Na, kérleeekkk... - nézett rám kiskutya szemekkel Regi. Tudtam mit akar. 
- Nem, Regi, megígértem neki, hogy nem árulom el a személyazonosságát! - vágtam rá rutinból azt, amit már ezredszerre ismételtem neki. Már egy hete ezen veszekszünk, mióta a fülébe jutott - hála anyának -, hogy pasim van. - Amúgy is szívbajt kapnál, ha megtudnád, ki is Ő valójában... - csúszott ki hirtelen a számon. 
Regi arcán egy "lebuktál" féle mosoly jelent meg. 
- Mesélj csak... Innen nincs visszaút! - tette csípőre a kezét, szélesebb mosolyra húzta száját, amivel egyre jobban azt éreztette velem; tényleg nincs visszaút.
- Jól van. - adtam meg magam végül - Ha vége a próbáknak, akkor elmondok mindent, de titokban kell tartanod, rendben? Nagyon bizalmas infó, ami akkor, ha kitudódik, biztos szétrombolja a szerelmi életem! - néztem rá halál komolyan, mire bólintott.
- Bennem megbízhatsz! Tudod te is. - mosolygott lágyan 


Szünet után végre Layla is visszatért, és eltudtuk együtt próbálni a dalt, majd végül le is mértük stopperrel, hány perc. 
- Öt perc, 46 másodperc.. Egész jó. - vigyorgott David.
- Szerintem akkor mára vége is. - állt fel az erősítők melletti székről Adam, a gitárját betette a tokba, majd a hátára kapta. - Nessa, tudnánk beszélni kicsit? Egy pillanat az egész. - mondta közömbösen, mire szívem egy nagyot dobbant. 
- Öhm... - hirtelen nem tudtam mit mondani. Gyorsan felkaptam a táskámat. - Persze. - és utána eredtem. 


Kint elég hűvös volt, és mivel én hülye csak széldzsekit hoztam, eléggé fáztam. Láthatólag ezt Adam is észrevette, mert felkuncogott.
- Nem változtál sokat... - egész halkan mondta. Nem változtam sokat? Mármint mihez képest? Áh, mindegy.. Soha nem értettem meg Adam-et. Mikor az első napomon a szökőkútnál találkoztam vele, végig mosolygott, és engem nézett, ám mióta egyik nap hazakísért mikor ott voltak a fiúk is, és találkozott Harry-vel, volt valami furcsa kettejük között... Azóta velem is máshogy bánik. 
Egymás mellett álltunk, és mindketten előre meredtünk. Egy kis idő után megszólalt:
- Próbáld elhessegetni a rózsaszín felhőket, Nessa, mert nem lesz jó vége... - hűvös volt. Nagyon. - Te neked tényleg nem tűnt fel? Túl hamar kaptad meg a boldogságot... Hidd el, zsákutcába fogsz futni, de onnan nem lesz visszaút. - érthetetlenül felé néztem, de még csak felém se fordult. 
- Na álljunk csak meg egy pillanatra! - álltam elé mérgesen. - Itt mondod nekem, hogy mit csináljak, hol ott gőzöd nincs semmiről, de te csak mondod a magadét, és elvárod, hogy e szerint cselekedjek? Most komolyan? - nagyon mérges lettem! Mit képzel magáról? - Igen is, szenvedtem én a saját boldogságomért eleget! Meg amúgy is, ki vagy te, hogy kioktatsz az ilyenekről? Mikor idekerültem, elsőre szimpatikus voltál és viszonylag segítőkész, erre mikor találkozol Harryvel, rög... - kipattantak a szemeim. Olyat mondtam, amit nem kellett volna... Ajajj! 
- Hmm... Végre alátámasztottad. - közölte semlegesen. 
- Istenem! - morogtam - Rendben, kimondom, Harryvel jöttem össze! Na és akkor mi van? - vontam meg a vállam - Nem is ismersz engem! Mi közöd van neked az én dolgaimhoz? Az első pár napban még jó fej voltál, aztán a Harryvel való találkozásod óta meg furán viselkedsz velem, állandóan megjegyzéseket teszel, és nem akadsz le rólam! Mondd már meg, hogy mi a francot akarsz tőlem? - hisztérikusan vágtam a fejéhez.  
Egy 20 centivel lehettem alacsonyabb nála, de amint egy lépéssel közelebb lépett hozzám, jobban meg kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Tudod, mit szeretnék? - kérdezte egyenesen a szemembe nézve.
- Nem, de szeretném, ha békén hagynál, és hagynád, hogy éljem az életem! - morogtam, és legszívesebben elfutottam volna, de nem ment. Nem bírtam! Mintha csak a lábam földbe gyökerezett volna. 
Adam egészen lehajolt az arcomig, mire elkapott a félelem. Azután egy másodperc alatt odaért az ajkaimhoz, és övét az enyémre tapasztotta.
Lehunyt szemekkel csókolt, én meg totál ledermedtem. Pár másodperc után elhúzódott.
- Azt akarom, hogy még most felejtsd el Harry Edward Styles-t! - hangja igen határozott volt, szemei pedig ridegek. - Ha kell, messzebbre is elmegyek, csak azért, hogy elszakítsalak tőle. Ezt jegyezd meg! Ha nem akarsz szenvedni, akkor most szakíts vele! - mondta, majd megfordult, és elindult a buszmegállóhoz.
Ijedten kaptam az ajkaimhoz... Most tényleg megcsókolt? Hogy mondom ezt el Harrynek?

*****

Mikor hazaértem, mindent elmeséltem anyának, aki furcsa mód, nem sokat beszélt, inkább csak bólogatott. Általában ha bármi problémám van, akkor anyuhoz fordulok, és ő segít, de most csak csendben hallgatott. 

- És akkor azt is mondta, hogy 'semmit nem változtam'... Nem értem! Szerinted mire érhette? - próbáltam a miértekre választ találni, de anya nélkül egyáltalán nem ment! 

- Tudod kislányom, szerintem ejtsd a témát. - állt fel a kanapéról és a konyha irányába indult. 

Ez most komoly? Egy mondattal elintézni a dolgot? Felfogta egyáltalán, hogy mi történt velem egy órával ezelőtt? Ráadásul semmi olyat nem fűzött hozzá, mint például, hogy : Nyugi, összeillesz Harryvel, felejtsd el amit Adam mondott! 

Már csak egy ember maradt, akire támaszkodni tudtam, és az Harry volt. 

Felbaktattam a szobámba, és levágódtam az ágyra. Kezembe vettem a telefonom, és Harryt kezdtem tárcsázni. Nem vette fel, így hát hagytam neki egy üzit a hangpostájára.

- Szia. Figyelj, ha van időd, akkor hívj vissza. Fontos! Körülöttem mindenki teljesen őrült, és úgy érzem, titkolnak valamit... Senkiben nem tudok már bízni, csak Benned! Kérlek.. Biztos tudsz a kérdéseimre választ adni!